1. fejezet -
- Öt perc és ott vagyok! Egy cappuccinot kérek.. Nem, nem
Öntől. Elvitelre igen. Várjon egy percet kérem.
-1 dollár 70 centet kérnék.
- Ne haragudjon, le kell ten…- csúszott ki a telefonom, a fülem és a vállam közül. A pultban álló fiú értetlenül nézett rám, miközben felszedegettem a darabokat a földről. – Elnézést, mióta megvettem ezt az érintőképernyős vackot, folyton elnyomódik vagy kicsúszik.. –magyarázkodtam egy idegennek, mikor észbe kaptam. –Mennyit mondott?
-1 dollár 70. –ismételte unottan.
- Köszönöm szépen –nyomtam a kezébe a pénzt, majd hosszú léptekkel távoztam a kávézóból. Bocsássatok meg nekem, a nagy rohanásban el felejtettem bemutatkozni, Macie Johns vagyok, művész. Sajnos nem a galériámba sietek, hanem a munkahelyemre. Felszolgáló vagyok egy kis étteremben egy zűrösebb negyedben. De rohanok, mert elkések. –fejeztem be a monologizálást a fejemben, és leintettem az első taxit, amit megláttam.
A vendéglőbe, már munkaruhában rontottam be és megállapítottam, hogy műszak előtt van még 34 másodpercem kifújni magam. Lehuppantam a pult előtt található bárszékek egyikére.
- Szép jó reggelt Mis Johns, 26 másodperc. –köszönt ércesen a főnököm, majd rám mosolygott és elsétált. Sosem tudom megállapítani, hogy mit gondolhat valójában. A nap hátralévő része nyugalmasan telt, egészen, amíg egy öltönyös ember le nem ült a 6-os asztalhoz.
- Jó napot! Mit hozhatok? –mosolyogtam rá negédesen.
- Ön tökéletes! –vágta hozzám a szavakat – Elnézést hölgyem, én nem akartam. Egy palacsintát kérek juharsziruppal és két kávét.
Pár perc múlva visszatértem az asztalhoz a rendeléssel a kezemben. –Parancsoljon.
- Köszönöm. Szabadna? –majd heves mutogatásba kezdett. Aprót bólintottam, mire felhúzta a nadrágom szárát és a bokámat kezdte tapogatni. Mint említettem, ez egy zűrös hely, sok hasonló őrült mászkál erre, de most teljesen lefagytam. Fenyegettek meg késsel és pisztollyal, hívtak már randevúra, kiraboltak, sőt egyszer a kezemet is megkérték, de a bokámat fogdosni még senki sem akarta.
- Ez kicsit kellemetlen nekem. –hadartam, majd hátrább léptem és sarkon fordultam. Fél óra múlva, az úr integetni kezdett. Eszem ágában sem volt visszamenni hozzá, minden porcikám tiltakozott, de amolyan szabály, ha elkezdtél egy rendelést, neked kell végig csinálni. Lassan odasétáltam. –Elvihetem? –kérdeztem lassan.
- Igen, kérem, a kávé az öné. Tudom, hogy már kihűlt, de azt reméltem, leül ide beszélgetni.
- Nekem ez a munkahelyem, nem beszélgetni járok be.. –pakoltam fel a tálcára.
- Illetlen vagyok, elnézést. Remus Seamless vagyok. Egy fiú bandának keresek modellt.
- Nagyon jó önnek –villantottam egy műmosolyt, majd a pulthoz sétáltam.
- Magára gondoltam, ön tökéletes lenne.. –motyogta miközben utánam sietett.
- Én szeretem a munkám –mondtam és beálltam a pult mögé.
- Ugyan kérem, ezzel a munkával sokat kereshetne. Külföldön egész mások a tarifák.
- Családom van, vőlegényem. Ők mind itt élnek.
- Bármikor meglátogathatja őket és viszont.
- És a gyermekem? –kérdeztem kétségbeesetten.
- Magával hozhatja.
- Rendben, nézze, nem akarom a munkát. –csattantam fel.
- Ez egy nagy lehetőség, híres lehetne. Komoly vagyonra tehetne szert.
- Ön azt gondolja, ha pénzre vágynék, még itt lennék?- tártam szét a karom. Ezzel lezártam a konfliktust, az úr feldúltan távozott, én pedig folytattam a munkám.
Este 8 óra tájt értem haza. Már sötét volt, de tudtam, hogy nem maradhatok otthon. Még volt egy kis dolgom. Lassan átöltöztem és elindultam. Utam a legelső kávézóhoz vezetett.
- Szia Macie, örülök, hogy itt vagy!
- Szerbusz, George.
- Szokásos?
- Igen.
- Meghívlak.
- Köszönöm –mosolyogtam a barnahajú srácra.
-1 dollár 70 centet kérnék.
- Ne haragudjon, le kell ten…- csúszott ki a telefonom, a fülem és a vállam közül. A pultban álló fiú értetlenül nézett rám, miközben felszedegettem a darabokat a földről. – Elnézést, mióta megvettem ezt az érintőképernyős vackot, folyton elnyomódik vagy kicsúszik.. –magyarázkodtam egy idegennek, mikor észbe kaptam. –Mennyit mondott?
-1 dollár 70. –ismételte unottan.
- Köszönöm szépen –nyomtam a kezébe a pénzt, majd hosszú léptekkel távoztam a kávézóból. Bocsássatok meg nekem, a nagy rohanásban el felejtettem bemutatkozni, Macie Johns vagyok, művész. Sajnos nem a galériámba sietek, hanem a munkahelyemre. Felszolgáló vagyok egy kis étteremben egy zűrösebb negyedben. De rohanok, mert elkések. –fejeztem be a monologizálást a fejemben, és leintettem az első taxit, amit megláttam.
A vendéglőbe, már munkaruhában rontottam be és megállapítottam, hogy műszak előtt van még 34 másodpercem kifújni magam. Lehuppantam a pult előtt található bárszékek egyikére.
- Szép jó reggelt Mis Johns, 26 másodperc. –köszönt ércesen a főnököm, majd rám mosolygott és elsétált. Sosem tudom megállapítani, hogy mit gondolhat valójában. A nap hátralévő része nyugalmasan telt, egészen, amíg egy öltönyös ember le nem ült a 6-os asztalhoz.
- Jó napot! Mit hozhatok? –mosolyogtam rá negédesen.
- Ön tökéletes! –vágta hozzám a szavakat – Elnézést hölgyem, én nem akartam. Egy palacsintát kérek juharsziruppal és két kávét.
Pár perc múlva visszatértem az asztalhoz a rendeléssel a kezemben. –Parancsoljon.
- Köszönöm. Szabadna? –majd heves mutogatásba kezdett. Aprót bólintottam, mire felhúzta a nadrágom szárát és a bokámat kezdte tapogatni. Mint említettem, ez egy zűrös hely, sok hasonló őrült mászkál erre, de most teljesen lefagytam. Fenyegettek meg késsel és pisztollyal, hívtak már randevúra, kiraboltak, sőt egyszer a kezemet is megkérték, de a bokámat fogdosni még senki sem akarta.
- Ez kicsit kellemetlen nekem. –hadartam, majd hátrább léptem és sarkon fordultam. Fél óra múlva, az úr integetni kezdett. Eszem ágában sem volt visszamenni hozzá, minden porcikám tiltakozott, de amolyan szabály, ha elkezdtél egy rendelést, neked kell végig csinálni. Lassan odasétáltam. –Elvihetem? –kérdeztem lassan.
- Igen, kérem, a kávé az öné. Tudom, hogy már kihűlt, de azt reméltem, leül ide beszélgetni.
- Nekem ez a munkahelyem, nem beszélgetni járok be.. –pakoltam fel a tálcára.
- Illetlen vagyok, elnézést. Remus Seamless vagyok. Egy fiú bandának keresek modellt.
- Nagyon jó önnek –villantottam egy műmosolyt, majd a pulthoz sétáltam.
- Magára gondoltam, ön tökéletes lenne.. –motyogta miközben utánam sietett.
- Én szeretem a munkám –mondtam és beálltam a pult mögé.
- Ugyan kérem, ezzel a munkával sokat kereshetne. Külföldön egész mások a tarifák.
- Családom van, vőlegényem. Ők mind itt élnek.
- Bármikor meglátogathatja őket és viszont.
- És a gyermekem? –kérdeztem kétségbeesetten.
- Magával hozhatja.
- Rendben, nézze, nem akarom a munkát. –csattantam fel.
- Ez egy nagy lehetőség, híres lehetne. Komoly vagyonra tehetne szert.
- Ön azt gondolja, ha pénzre vágynék, még itt lennék?- tártam szét a karom. Ezzel lezártam a konfliktust, az úr feldúltan távozott, én pedig folytattam a munkám.
Este 8 óra tájt értem haza. Már sötét volt, de tudtam, hogy nem maradhatok otthon. Még volt egy kis dolgom. Lassan átöltöztem és elindultam. Utam a legelső kávézóhoz vezetett.
- Szia Macie, örülök, hogy itt vagy!
- Szerbusz, George.
- Szokásos?
- Igen.
- Meghívlak.
- Köszönöm –mosolyogtam a barnahajú srácra.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése