
7. fejezet
- Jó reggelt. –köszönt rám Liam, mikor leültem az asztalhoz.
- Hogy vagy? –kérdezte Eleanor. Éreztem a hangján a puhatolózást.
- Meglepően jól. Nem fáj a fejem. –jelentettem be és egy elemeltem egy baguettet a középre elhelyezett kosárból.
- Ilyen jó volt az este? –vonogatta a szemöldökét Zayn.
- Remek volt. –csillant meg huncutul a szemem és rövid méregetés után ledobtam a péksüteménnyel.
- Csodás. –egyezett bele Harry is, majd kiegészítette a mondatát. –Csodás, pihentető, mert semmi sem történt.
- Hát milyen dolog ez? –értetlenkedett Zayn, aki valószínűleg szaftos részletekre volt kíváncsi, nem pedig arra, hogyan aludt Harry.
- Ma lesz akkor a koncert? –vágtam ketté a visszakapott baguettem.
- Hát, igazából olyan jól aludtál. Gondoltuk nem keltünk fel. –magyarázott hatalmas gesztusokkal Louis. –Tegnap volt. Igazából ma még elmegyünk egy fotózásra és holnap indulunk tovább.
- Ez most komoly? –a döbbenettől megálltam a mozdulatsorral. –Ugye csak szórakoztok? –tettem fel a kérdést, mire nevetés tört ki. Megnyugtatott a reakció, bizonyára csak egy újabb bugyuta tréfa volt.
- Nem, amúgy teljesen komoly. –fejezte be a nevetést elsőként Eleanor.
A fotózás csak délután kezdődődött, ezért elmentünk egy étterembe ebédelni. A megszokott módon Niall és én dupla adag ételt rendeltünk, a többiek pedig normál vagy gyerek adagot kértek. Miután megebédeltünk tovább indultunk a fotózásra, de ebéddel együtt is sokkal hamarabb odaértünk. Még sosem voltam fotózáson, azt hittem, nem így játszódnak a dolgok. Egy hatalmas zöld vászon előtt kellett állniuk és utólag rakták mögéjük a hátteret. A fiúkat nem zavarta, hogy éppen egy forgalmas főtéren állnak és egymás fenekét fogdossák, illetve csak ott állnak egy üres szobában és szórakoznak. A vége felé bevontak engem is, ám nagyon nehezen ment a dolog, mert fogalmam sem volt mit kell csinálni, ha éppen a diadalív alatt ácsorog az ember. Végül Harry sietett a megmentésemre és átölelt, így csak hátulról és oldalról kellett látszódnom a képeken. Ezek után még végig néztük a képeket a fotóssal és kiszelektáltunk párat, ami megfelelő lett arra, hogy megjelentessék újságokban. A délután többi részét még a városban töltöttük Eleanorral, vásárolgattunk és nézelődtünk, majd késődélután tovább indultunk Spanyolországba. A repülőn Liam mellé sikerült leülnöm, aki az úton végig Danielláról áradozott nekem és elmagyarázta, hogy azért nem jött vele, mert nem szereti, ha a rajongók körülötte lebzselnek. Aztán további magyarázatot fűzött ehhez, mintha csak egy riporterhez beszélne diplomatikusan körülírta a „lebzselnek” jelentését abban a mondatban. Lényegében Daniella nem szerette a fiúk körüli felhajtást, ezért nem tartott velünk. Ezek után elmesélte a csapat megalakulását a kezdetektől. Végül csak arra eszméltem, hogy már Madridban egy taxiban ülve azt ecsetelte, mennyire fél a kanalaktól. A külvárosba egy kis eldugott hotelbe mentünk, ott szálltunk meg az ott tartózkodásunk alatt végig. Késő este értünk oda, így nem terveztem semmiféle kiruccanást már aznapra. Egyszer csak egy aranyszínű, latex féle kabátban és csillogós kalapban berontott valaki a szobámba és két nevető alak kamerával. A kalap alatt Niall szőke tincseit véltem felfedezni. Letolta az orrára a napszemüveget, amit viselt, majd egy „ugye tudod, hogy holnap lesz a szülinapom!” kiáltással széthúzta a kabátot és a meztelen felsőtestére mutatott, amire ugyan ez volt írva. Majd fogta magát és kitáncolt a szobából. Zayn és Harry még pár percig vették a telefonjukkal a döbbent arckifejezésem, végül Niall után eredtek.
Amint felébredtem, eszembe jutottak a tegnap este látottak és elindultam Niallnak valami szép ajándékot venni. Liam szülinapjára egy festményt kapott magáról és Danielláról, de mivel Niallnak nem volt, legalábbis tudtommal barátnője, így valami mást akartam neki adni. Persze megfesthettem volna a kicsi szőke írt, ahogyan ölelgeti magát, de nem szerettem volna megbántani ilyesmivel. Sorra jártam az üzleteket, de nem találtam semmi neki valót. Végül magamnak vettem néhány bizsut, és pár új ruhát. Elkeseredetten ültem le a főtéren egy padra, ahol gyorsan rákerestem az interneten a tény igazára. Hamar kiderült, hogy igaz, úgyhogy ismét elkezdtem törni a fejem a probléma megoldásán. Úgy fogtam fel, mintha egy találós kérdésre kéne válaszolni. Hirtelen egy zene szólalt meg a téren, amire random helyeken kezdtek koreográfiát alakítani az emberek. Egy idős úr a kezét nyújtotta felém, én pedig nem akartam a móka elrontója lenni, így beálltam vele a táncosok közé. Amint véget ért a szám, az emberek elismerő pillantásokat küldtek egymásnak, néhányan biccentettek a másiknak, majd mintha mi sem történt volna tovább indultak egy választott irányba.
- Elnézést! –szaladtam az úr után, aki néhány percig a partnerem volt. Gyorsan rájöttem a nyilvánvalóra, valószínűleg nem tudott angolul, így hát a középiskolában megszerzett szókincsemmel próbáltam gazdálkodni. –Elnézést uram! Meg tudná mondani, hogy mi ez?
- Tangó! Csak szeretünk tangózni. –lépegetett előre.
- Ezt előre megszervezik? Vagy, hogy? –próbáltam a lehető legérthetőbben kifejezni magam a szókészletemből. –Hogy működik ez?
- Tangó! Csak szeretünk tangózni. –mormogta el újra a mondatot, és kezdtem kételkedni abban, hogy tényleg ezt jelentené.
Jobb ötlet híján egy sapkát vettem neki, hiszen nem is biztos, hogy az estéjét velem töltené. A hotelban a konyháról kértem egy csomó dobozt és mindet gondosan bebugyoláltam csomagolópapírral, majd szépen egymásba pakoltam őket. Tudom, elég elavult próbálkozás, de a kreativitásom abban a percben valahol máshol tartózkodott. A többiek már Niall szobájában voltak és ujjongva fogadtak.
- Nézd Harry! –sikított fel Liam hirtelen. –Megkéri a kezét!
- Jézusom! –utánozta a hanglejtést Zayn és felkapta Niall gitárját, amin találomra pengetni kezdett. Közben a négy fiú elkezdett egy tipikus esküvői, romantikus dalt dünnyögni. Lassan átnyújtottam az ajándékot az ágyon ücsörgő fiúnak, aki azt azonnal szétszedte.
- Nem fiúk! –emelte fel a sapkát. –Ez nem jegygyűrű. –jelentette ki, mire szomorúságot tettettek majd kitört belőlük a nevetés.
- Boldog szülinapot. –mosolyogtam rá, majd felkelt, hogy megöleljük egymást. Először jobbról, majd balról próbáltuk, de sehogy sem sikerült egyeztetni a mozdulatsort. –Inkább hagyjuk. –vettem fel az eredeti pozíciómat. Niall arca ekkor csak pár centire volt az enyémtől, szégyenlősen a szemembe pillantott, majd elpirult és hátrébb lépett.
- Igazából terveztem neked még valamit, de nem tudtam mit csinálsz este. –vallottam be mikor visszaült az ágyára.
- Még van remény! –ordította Zayn és Harryvel egy leánykérést rögtönöztek.
- Hallottad, randizni visz. –lelkesedett be Louis is.
- Hát, volt már programom. –vakarta meg a tarkóját Niall. –De lemondhatom, ha akarod.
- Nem, nem fontos. –mosolyogtam rá kedvesen és titokban reméltem, hogy nem fogja lemondani a programját miattam.
- De fontos. Lemondom. –és már kereste is a telefonját, hogy beszéljen valakivel. Hirtelen borzasztó érzés fogott el. Csak arra tudtam gondolni, hogy a jövendőbeli Miss Horannal való találkozását mondja le miattam. Miattam, aki számára még csak nem is egy barát vagy rokon, hanem egy ismerős vagy talán egy haver. Az utat gyalog tettük meg, kínos csöndben, ámbár néha egymásra mosolyogtunk, mindkettőnknek kellemetlen volt.
- Én tulajdonképpen kajálni akartalak vinni. –motyogtam felé kissé félősen. Nem nagyon akaródzott már a dolog, hiszen teljesen rosszul éreztem magam a lemondott programja miatt.
- Na, ez tök jó. –mosolygott távolba révedt tekintettel. –Úgyis éhes vagyok.
- Ha gondolod, elmehetsz. –álltam meg. –Nem fontos ez. Majd bepótoljuk máskor. Biztos fontos dolgod volt, nem kell miattam.. Tudod. –magyaráztam neki, de ő csak mosolygott a semmibe.
- Nem volt fontos.
- Jó figyelj. Én nem akarom, hogy miattam ne találkozz valakivel, aki fontosabb valószínűleg, mint én. Nem kell illedelmeskedned. –bukott ki belőlem.
- Nem, nem ő az a lány. –talált az aggodalmam középpontjába. –Tulajdonképp hova megyünk? –nézett szét, ami részben megnyugtatott. A kifejezéstelen arca találgatásokra ösztökélt, de most halványan elmosolyodott.
- Csak oda. –mutattam egy aranyos, de elegáns étterem felé. –Voltál már itt?
- Nem, még nem. –nyitotta ki előttem az ajtót. Az ilyesmitől mindig elpirulok, szeretem a lovagias férfiakat. Ezen kedves gesztusa azonban feleslegesnek bizonyult, mert a kinti teraszon kaptunk helyet. Rögtön leültem a székemre és belemerültem az étlapba. A barátságosan felettem álló Niall zökkentett ki, aki követelte, hogy álljak fel, mert ki szeretné húzni a székem, majd üljek vissza. Miután ezt megcsináltuk mindketten hatalmas adagnyi tradicionális ételeket rendeltünk. Az első fogás egy leves volt, amit kételkedve kóstoltam meg, hiszen majdhogynem csapkodott még benne egy lazac. Niall valami gyümölcslevest rendelt, úgyhogy elcseréltük a kettőt és ő boldogan kanalazta tovább a tengeri élőlényekből álló kotyvalékot, mintha ugyan azt enné, amit eddig. A vacsora többi része már kicsit oldottabb hangulatban telt, részben köszönhető volt a nem túl csekély bormennyiségnek, amit közben elfogyasztottunk. Az étkezést a nekem már ismerős dallam szakította félbe.
- Gyere! –ragadtam meg a kezét. –Mutatok valamit! –a kis térre vittem, ahol az emberek ismét táncolni kezdtek. Néhányan sorra ugrottak fel a padokra, pólóikon betűk voltak. Niall vigyorogva nézte a történéseket, míg a padokra felállók szépen elhelyezkedtek egymás után. „Boldog születésnapot Niall!” írta ki az embersor, majd tovább táncoltak.
- Van kedved esetleg? –fordult felém, mire bólintottam. Táncunk nem volt szenvedélyes, mint a többi párosé, mi csak lépegettünk és csináltuk a mozdulatokat, amik eszünkbe jutottak. Amikor a zene elhalkult, éppen a legközönségesebb elemnél tartottunk, ahol a fiú eldönti a lányt.
- Csókot! –kántálta a tömeg, akik körbe álltak minket. Niall arca valóban elég közel volt az enyémhez, aznap már másodszor. Éreztem, ahogy egyre vörösebb leszek és az ő arca is kezdett pirosodni.
- Nem! –nevette el magát és lassan a derekamnál fogva felhúzott. A közönségünkkel is közölte, akik pár mondat után szétszéledtek. –Hogy csinálod az ilyet? –kérdezte, miközben visszasétáltunk az étterem teraszához.
- A kezed.. –dadogtam neki, mire ő elkapta a kezét a derekamról. Ekkor jelentek meg a pincérek egy kisebb tortával a kezükben, amit szintén neki szerveztem le a nap folyamán.
- Köszönöm. –mondta szinte alig érthetően. Nem hittem, hogy az ajándékomtól ennyire megilletődik, de ezzel felraktam az i-re a pontot, ő már szólni nem tudott, csak meglepetten állt ott és elfújta a gyertyákat.
- Hogy vagy? –kérdezte Eleanor. Éreztem a hangján a puhatolózást.
- Meglepően jól. Nem fáj a fejem. –jelentettem be és egy elemeltem egy baguettet a középre elhelyezett kosárból.
- Ilyen jó volt az este? –vonogatta a szemöldökét Zayn.
- Remek volt. –csillant meg huncutul a szemem és rövid méregetés után ledobtam a péksüteménnyel.
- Csodás. –egyezett bele Harry is, majd kiegészítette a mondatát. –Csodás, pihentető, mert semmi sem történt.
- Hát milyen dolog ez? –értetlenkedett Zayn, aki valószínűleg szaftos részletekre volt kíváncsi, nem pedig arra, hogyan aludt Harry.
- Ma lesz akkor a koncert? –vágtam ketté a visszakapott baguettem.
- Hát, igazából olyan jól aludtál. Gondoltuk nem keltünk fel. –magyarázott hatalmas gesztusokkal Louis. –Tegnap volt. Igazából ma még elmegyünk egy fotózásra és holnap indulunk tovább.
- Ez most komoly? –a döbbenettől megálltam a mozdulatsorral. –Ugye csak szórakoztok? –tettem fel a kérdést, mire nevetés tört ki. Megnyugtatott a reakció, bizonyára csak egy újabb bugyuta tréfa volt.
- Nem, amúgy teljesen komoly. –fejezte be a nevetést elsőként Eleanor.
A fotózás csak délután kezdődődött, ezért elmentünk egy étterembe ebédelni. A megszokott módon Niall és én dupla adag ételt rendeltünk, a többiek pedig normál vagy gyerek adagot kértek. Miután megebédeltünk tovább indultunk a fotózásra, de ebéddel együtt is sokkal hamarabb odaértünk. Még sosem voltam fotózáson, azt hittem, nem így játszódnak a dolgok. Egy hatalmas zöld vászon előtt kellett állniuk és utólag rakták mögéjük a hátteret. A fiúkat nem zavarta, hogy éppen egy forgalmas főtéren állnak és egymás fenekét fogdossák, illetve csak ott állnak egy üres szobában és szórakoznak. A vége felé bevontak engem is, ám nagyon nehezen ment a dolog, mert fogalmam sem volt mit kell csinálni, ha éppen a diadalív alatt ácsorog az ember. Végül Harry sietett a megmentésemre és átölelt, így csak hátulról és oldalról kellett látszódnom a képeken. Ezek után még végig néztük a képeket a fotóssal és kiszelektáltunk párat, ami megfelelő lett arra, hogy megjelentessék újságokban. A délután többi részét még a városban töltöttük Eleanorral, vásárolgattunk és nézelődtünk, majd késődélután tovább indultunk Spanyolországba. A repülőn Liam mellé sikerült leülnöm, aki az úton végig Danielláról áradozott nekem és elmagyarázta, hogy azért nem jött vele, mert nem szereti, ha a rajongók körülötte lebzselnek. Aztán további magyarázatot fűzött ehhez, mintha csak egy riporterhez beszélne diplomatikusan körülírta a „lebzselnek” jelentését abban a mondatban. Lényegében Daniella nem szerette a fiúk körüli felhajtást, ezért nem tartott velünk. Ezek után elmesélte a csapat megalakulását a kezdetektől. Végül csak arra eszméltem, hogy már Madridban egy taxiban ülve azt ecsetelte, mennyire fél a kanalaktól. A külvárosba egy kis eldugott hotelbe mentünk, ott szálltunk meg az ott tartózkodásunk alatt végig. Késő este értünk oda, így nem terveztem semmiféle kiruccanást már aznapra. Egyszer csak egy aranyszínű, latex féle kabátban és csillogós kalapban berontott valaki a szobámba és két nevető alak kamerával. A kalap alatt Niall szőke tincseit véltem felfedezni. Letolta az orrára a napszemüveget, amit viselt, majd egy „ugye tudod, hogy holnap lesz a szülinapom!” kiáltással széthúzta a kabátot és a meztelen felsőtestére mutatott, amire ugyan ez volt írva. Majd fogta magát és kitáncolt a szobából. Zayn és Harry még pár percig vették a telefonjukkal a döbbent arckifejezésem, végül Niall után eredtek.
Amint felébredtem, eszembe jutottak a tegnap este látottak és elindultam Niallnak valami szép ajándékot venni. Liam szülinapjára egy festményt kapott magáról és Danielláról, de mivel Niallnak nem volt, legalábbis tudtommal barátnője, így valami mást akartam neki adni. Persze megfesthettem volna a kicsi szőke írt, ahogyan ölelgeti magát, de nem szerettem volna megbántani ilyesmivel. Sorra jártam az üzleteket, de nem találtam semmi neki valót. Végül magamnak vettem néhány bizsut, és pár új ruhát. Elkeseredetten ültem le a főtéren egy padra, ahol gyorsan rákerestem az interneten a tény igazára. Hamar kiderült, hogy igaz, úgyhogy ismét elkezdtem törni a fejem a probléma megoldásán. Úgy fogtam fel, mintha egy találós kérdésre kéne válaszolni. Hirtelen egy zene szólalt meg a téren, amire random helyeken kezdtek koreográfiát alakítani az emberek. Egy idős úr a kezét nyújtotta felém, én pedig nem akartam a móka elrontója lenni, így beálltam vele a táncosok közé. Amint véget ért a szám, az emberek elismerő pillantásokat küldtek egymásnak, néhányan biccentettek a másiknak, majd mintha mi sem történt volna tovább indultak egy választott irányba.
- Elnézést! –szaladtam az úr után, aki néhány percig a partnerem volt. Gyorsan rájöttem a nyilvánvalóra, valószínűleg nem tudott angolul, így hát a középiskolában megszerzett szókincsemmel próbáltam gazdálkodni. –Elnézést uram! Meg tudná mondani, hogy mi ez?
- Tangó! Csak szeretünk tangózni. –lépegetett előre.
- Ezt előre megszervezik? Vagy, hogy? –próbáltam a lehető legérthetőbben kifejezni magam a szókészletemből. –Hogy működik ez?
- Tangó! Csak szeretünk tangózni. –mormogta el újra a mondatot, és kezdtem kételkedni abban, hogy tényleg ezt jelentené.
Jobb ötlet híján egy sapkát vettem neki, hiszen nem is biztos, hogy az estéjét velem töltené. A hotelban a konyháról kértem egy csomó dobozt és mindet gondosan bebugyoláltam csomagolópapírral, majd szépen egymásba pakoltam őket. Tudom, elég elavult próbálkozás, de a kreativitásom abban a percben valahol máshol tartózkodott. A többiek már Niall szobájában voltak és ujjongva fogadtak.
- Nézd Harry! –sikított fel Liam hirtelen. –Megkéri a kezét!
- Jézusom! –utánozta a hanglejtést Zayn és felkapta Niall gitárját, amin találomra pengetni kezdett. Közben a négy fiú elkezdett egy tipikus esküvői, romantikus dalt dünnyögni. Lassan átnyújtottam az ajándékot az ágyon ücsörgő fiúnak, aki azt azonnal szétszedte.
- Nem fiúk! –emelte fel a sapkát. –Ez nem jegygyűrű. –jelentette ki, mire szomorúságot tettettek majd kitört belőlük a nevetés.
- Boldog szülinapot. –mosolyogtam rá, majd felkelt, hogy megöleljük egymást. Először jobbról, majd balról próbáltuk, de sehogy sem sikerült egyeztetni a mozdulatsort. –Inkább hagyjuk. –vettem fel az eredeti pozíciómat. Niall arca ekkor csak pár centire volt az enyémtől, szégyenlősen a szemembe pillantott, majd elpirult és hátrébb lépett.
- Igazából terveztem neked még valamit, de nem tudtam mit csinálsz este. –vallottam be mikor visszaült az ágyára.
- Még van remény! –ordította Zayn és Harryvel egy leánykérést rögtönöztek.
- Hallottad, randizni visz. –lelkesedett be Louis is.
- Hát, volt már programom. –vakarta meg a tarkóját Niall. –De lemondhatom, ha akarod.
- Nem, nem fontos. –mosolyogtam rá kedvesen és titokban reméltem, hogy nem fogja lemondani a programját miattam.
- De fontos. Lemondom. –és már kereste is a telefonját, hogy beszéljen valakivel. Hirtelen borzasztó érzés fogott el. Csak arra tudtam gondolni, hogy a jövendőbeli Miss Horannal való találkozását mondja le miattam. Miattam, aki számára még csak nem is egy barát vagy rokon, hanem egy ismerős vagy talán egy haver. Az utat gyalog tettük meg, kínos csöndben, ámbár néha egymásra mosolyogtunk, mindkettőnknek kellemetlen volt.
- Én tulajdonképpen kajálni akartalak vinni. –motyogtam felé kissé félősen. Nem nagyon akaródzott már a dolog, hiszen teljesen rosszul éreztem magam a lemondott programja miatt.
- Na, ez tök jó. –mosolygott távolba révedt tekintettel. –Úgyis éhes vagyok.
- Ha gondolod, elmehetsz. –álltam meg. –Nem fontos ez. Majd bepótoljuk máskor. Biztos fontos dolgod volt, nem kell miattam.. Tudod. –magyaráztam neki, de ő csak mosolygott a semmibe.
- Nem volt fontos.
- Jó figyelj. Én nem akarom, hogy miattam ne találkozz valakivel, aki fontosabb valószínűleg, mint én. Nem kell illedelmeskedned. –bukott ki belőlem.
- Nem, nem ő az a lány. –talált az aggodalmam középpontjába. –Tulajdonképp hova megyünk? –nézett szét, ami részben megnyugtatott. A kifejezéstelen arca találgatásokra ösztökélt, de most halványan elmosolyodott.
- Csak oda. –mutattam egy aranyos, de elegáns étterem felé. –Voltál már itt?
- Nem, még nem. –nyitotta ki előttem az ajtót. Az ilyesmitől mindig elpirulok, szeretem a lovagias férfiakat. Ezen kedves gesztusa azonban feleslegesnek bizonyult, mert a kinti teraszon kaptunk helyet. Rögtön leültem a székemre és belemerültem az étlapba. A barátságosan felettem álló Niall zökkentett ki, aki követelte, hogy álljak fel, mert ki szeretné húzni a székem, majd üljek vissza. Miután ezt megcsináltuk mindketten hatalmas adagnyi tradicionális ételeket rendeltünk. Az első fogás egy leves volt, amit kételkedve kóstoltam meg, hiszen majdhogynem csapkodott még benne egy lazac. Niall valami gyümölcslevest rendelt, úgyhogy elcseréltük a kettőt és ő boldogan kanalazta tovább a tengeri élőlényekből álló kotyvalékot, mintha ugyan azt enné, amit eddig. A vacsora többi része már kicsit oldottabb hangulatban telt, részben köszönhető volt a nem túl csekély bormennyiségnek, amit közben elfogyasztottunk. Az étkezést a nekem már ismerős dallam szakította félbe.
- Gyere! –ragadtam meg a kezét. –Mutatok valamit! –a kis térre vittem, ahol az emberek ismét táncolni kezdtek. Néhányan sorra ugrottak fel a padokra, pólóikon betűk voltak. Niall vigyorogva nézte a történéseket, míg a padokra felállók szépen elhelyezkedtek egymás után. „Boldog születésnapot Niall!” írta ki az embersor, majd tovább táncoltak.
- Van kedved esetleg? –fordult felém, mire bólintottam. Táncunk nem volt szenvedélyes, mint a többi párosé, mi csak lépegettünk és csináltuk a mozdulatokat, amik eszünkbe jutottak. Amikor a zene elhalkult, éppen a legközönségesebb elemnél tartottunk, ahol a fiú eldönti a lányt.
- Csókot! –kántálta a tömeg, akik körbe álltak minket. Niall arca valóban elég közel volt az enyémhez, aznap már másodszor. Éreztem, ahogy egyre vörösebb leszek és az ő arca is kezdett pirosodni.
- Nem! –nevette el magát és lassan a derekamnál fogva felhúzott. A közönségünkkel is közölte, akik pár mondat után szétszéledtek. –Hogy csinálod az ilyet? –kérdezte, miközben visszasétáltunk az étterem teraszához.
- A kezed.. –dadogtam neki, mire ő elkapta a kezét a derekamról. Ekkor jelentek meg a pincérek egy kisebb tortával a kezükben, amit szintén neki szerveztem le a nap folyamán.
- Köszönöm. –mondta szinte alig érthetően. Nem hittem, hogy az ajándékomtól ennyire megilletődik, de ezzel felraktam az i-re a pontot, ő már szólni nem tudott, csak meglepetten állt ott és elfújta a gyertyákat.
Imádoooom!!Igaz,hogy még csak most kezdtem bele a sztorid olvasásába,de nagyon tetsziik. :DD
VálaszTörlésNagyon gyorsan hozd a következőt! :DD
ó, köszönöm szépen! :) Holnapra várható, egyenlőre nincs ihletem :D
Törlés