2012. okt. 11.

Kilencedik fejezet

Sziasztok! Gyorsan felrakom a fejezetet, bár nekem nincs ez a rész a szívemhez nőve. Remélem, azért valakinek tetszik. A következő is kábé ilyen színvonalú, mert húzom az idő kerekét, mert a jövőben játszódó kedvenc két jelenetemnek még nem jött el az ideje :( Na befogtam, jó olvasást! :)
Kattints a képre a teljes mérethez!


9. fejezet


- Most ez mi? –kérdeztem tőle, amikor megláttam a címlapon csókolózó Harryt.
- Macie! –nyöszörgött és bocsánatkérő tekinteteket vetett rám. –Most megint miattam veszíted el a munkádat! Már másodszor!
- Ugyan már. Nem nagy ügy. –erőltettem mosolyt az arcomra. Belül igenis nagy ügynek éreztem, hogy ismét új otthont kell keresnem, de nem kívántam a világ tudtára adni mennyire fáj. –Megyek összepakolni.
- Macie! Nem szabad! –hallottam meg Remus hangját a hátam mögül. A főnökeim mind ilyenek voltak, egytől egyig, mindnél kutyául éreztem magam. Nem azért, mert annyira rossz volt, hanem azért, mert úgy parancsolgattak nekem, mintha egy kölyökkutyát kéne megnevelniük.
- Remus, szerintem az én munkám itt véget ért. –fordultam felé és a Harry kezében lobogó újságra mutattam.
- Nem. –kapta ki a szerződésem a táskájából és a megfelelő oldalra lapozott. –Egy éves modellszerződés. –bökött rá a bekezdésre.
- Tulajdonképp nem is kellett volna színészkednem? –bogarásztam ki a sorokat.
- Nem. –vigyorodott el Remus. Legszívesebben széttéptem volna apró cafatokra, mert másodszor csap be, mióta neki dolgozok. Egy apró mosollyal nyugtáztam igazát, majd előkészültem a Harryvel való nyilvános szakításunkhoz. Remus telefonja percenként csörrent meg, hogy meghívjanak minket egy élőadásba vagy éppen egy talk-showba, ahol kifejthetjük mi történt. Az első telefonra még kora reggel igent mondott, a többit elutasította. Itália smaragd tengere mellé mentünk, ahol a parton volt berendezve egy alkalmi stúdió. A fiúkat szépen megigazgatták, kisminkelték vagy belőtték a hajukat. Én sorra küldtem el azokat, akik jöttek volna, hogy ugyanezt tegyék velem. Félórás készülődés után helyet foglalhattunk a kamerák előtt. Egy hatalmas családi pikniknek nézhetett ki távolról az egész, amit az apuka felvesz videóra, hogy majd később a gyerekek is megnézhessék, mennyire aranyosak voltak kiskorukban. Elő törtek szüleimhez kötődő ilyen élményeim is, amikből csak a riporter első nekem célzott kérdése zökkentett ki.
- Macie? –nézett rám kerek szemekkel.
- Elnézést, de én nem figyeltem. Sajnálom. –tértem vissza a valóságba.
- Hogy viseled a szakítást? –tette fel ismét a kérdést.
- Egyelőre rosszul, de majd idővel jobb lesz. –kezdtem el a lehető legérzelmesebb előadásomat. –Szeretném, ha barátok maradnánk, mind Harryvel is és a fiúkkal is.
- Nem félsz, hogy a rajongók megutálnak? –csillant fel a szemeiben egy reménysugár.
- Én ettől nem tartok. –nevettem el magam. –Szerintem Harry nélkül csak jobban fognak szeretni.
- Lehet, hogy benned van a hiba, hiszen Eleanor elfogadták. –vágta nekem szúrós megjegyzését.
- Remélem, bennem volt a hiba. –mosolyogtam rá. Ő nem tudott reagálni a megjegyzésemre, mert valószínűleg nem értette, én pedig elkönyveltem magamban egy-egyet a tévésekkel.
- Harry te mit szólsz a „barátsághoz”? –mutogatta a macskakörmöket erőltetetten.
- Csak örülni tudok, hogy Macie nem haragszik rám és még bármilyen módon is szeretne velem kontaktust teremteni. –zárta le a komoly beszélgetést. Ezek után a fiúk a rajongói kérdésekre válaszoltak és egymást ugratták.
- Niall küldj nekem egy mosolyt! Cuki vagy. –olvasta a riporter az első kérdést. Niall rögtön teljesítette a kérést és hozzácsapott egy köszönömöt is.
- Harry nagyot csalódtam benned, de örülök, hogy ismét szabad vagy. –olvasta fel Liam a következőt. Harry nem kívánt magyarázatot fűzni a hallottakhoz, csak egy mosolyt engedett a kamerába.
- Niall twitcam-jai: 70% csönd, 15% evés, 7% grimaszolás, 5% gitározás, 3% beszéd. –olvasta Zayn, aki a végét nem bírta ki nevetés nélkül. Niall lebiggyesztette a száját.
- Ez nem egy kérdés. –válaszolt rá és ő is csatlakozott Zaynhez a furcsa kacajával. Néhány kérdés megválaszolása után, az addig nevető két személy felkapta Harryt és Louis és befutottak velük a vízbe. Ahol már elég mélynek érezték elengedték áldozataikat. Harry nem kívánt vizes lenni, ezért Zayn pólójába kapaszkodva őt is magával rántotta. Niall diadalittasan szaladt ki a vízből és megtapsolta saját ügyességét. Liam és én ültünk a kanapén, néha egymásra sandítottunk és malmoztunk, amíg a kamera őket követte. Végre szünetet kaptunk, hogy a bőrigázott bandatagok átöltözzenek. Kihasználtam a szökésre alkalmas időpontot, fél óra múlva már a városban tébláboltam. Harry rajongói nem törődtek már velem, némelyik feltette a kérdést, hogy igaz-e a hír, majd igenlő válaszomra otthagyott. Élveztem az egyedüllétet, a vásárlást. Róma fő nevezetességét festettem le, a Colosseumot. Pár euróért megérte bemennem, hiszen igazi történelmi csemege. A Trevi-kút is belefért a napi művelődésembe. Mindenki aprót dobált bele, a kisgyerekek pedig sorra szedegették ki belőle. Volt, aki a lábát áztatta a hűs vízben, ami meglepő volt számomra. Ha az én szülővárosomba ilyesmi történik, letartóztatják az embert rendeltetésellenes használatért. Én is beledobtam pár centet, majd további látnivalókat kerestem. Végül egy pizzériában kötöttem ki, aminek a plakátját sétám során sokszor véltem felfedezni. Rendeltem egy pizzát és félórával később meg is kaptam. A várakozás alatt felnéztem az internetre a telefonomról, hogy elolvassam mit reagáltak a One Direction rajongók a nekik kedvező hírre. Volt néhány sajnálkozó bejegyzés és cikk és persze néhány utálkozó is akadt, de a legtöbb csak örült, hogy elváltak útjaink.
- Gondoltam, hogy eljössz ide. –ült le velem szembe szőke barátom.
- Nem állt terveimben, de éhes lettem. –sóhajtottam és felnéztem az éppen fészkelődő Niallra.
- Hogy viseled a szakítást? –méregetett aggódóan.
- Nem is voltunk együtt igazából. –nevettem el magam, ő pedig elemelt egy szeletet a pizzámból. –Héj, az nem a tiéd!
- Megéheztem, már vagy félórája nem ettem semmit. –panaszolta. –Gondolom nem fogtok többet „találkozgatni” esténként. –mutogatta ő is a macskakörmöt.
- A nélkül is értem, hogy ezt csinálnád. –fogtam le a kezét, mire ő szemével megkereste a szemeimet. –És nem, nem fogunk találkozgatni, tudom, mire célzol.
- Nem fog hiányozni? –tette le a szeletet, amit eddig a kezében szorongatott és folytatta. –A kapcsolatotok? Hiszen ti jól elvoltatok együtt, vagy nem együtt.
- Azt hiszem nem. –húztam fel a lábaim törökülésbe. –Ennek így kellett lennie. Bár nyilván tovább tartott volna, mint egy szerelmi kapcsolat, de mindannyian azt keressük. –a fiú bólintással tudatta, hogy érti, amit mondok. –Még, ha nem is valljuk be. –tettem hozzá halkan. Niallal ezt az alkalmat jónak találtuk arra, hogy tetemesebb alkohol mennyiséget elfogyasszunk a vacsoránk alatt. Az utat gyalog tettük meg a hotelig, ami lassú és bizonytalan folyamat volt. Néha megálltunk, megcsodálni a körülöttünk elterülő várost, de igazán egyikünk sem erre figyelt. Csak élveztük a szabadságunkat, a kihaltnak látszó utcákon. Olyanok vagyunk mi ketten, mint a nagyra nőtt gyerekek. Csak élvezzük, hogy nem jár egy autó sem az utakon és mi az elválasztó sávon egyensúlyozva kergetőztünk. Csendesen játszottunk, amíg a hotelig nem értünk. Ott pár percig komolyságot színleltünk, amíg átértünk a portás látóterén, majd a liftbe beszállva ismét felvettük magunkra a kamasz kölyök jelmezt.
- Jó volt. Köszönöm. –öntöttem ki bőven az érzelmeim, ő pedig csak nézett. Nézte a szemem, majd újra végig mért.
- Én köszönöm. –tett felém egy lépést. Csak nézte a szemem és mosolygott, mint aki még sosem látott ilyesmit.
- Mi olyan érdekes a szememben? Tudom, rohadtul ijesztő. –idéztem fel az esetet.
- Igéző. –kapta el a fejét, majd ismét felém fordította. Bátortalan lépést tett felém ismét, majd egyik kezét a derekamra helyezte és magához húzott. Másik kezét az államhoz emelte, majd finoman felemelte a fejem.
- Ne haragudj! –tört ki belőlem a nevetés, mire ő is felkacagott.
- Nem szoktam ilyet csinálni. –vallotta be szégyenlősen. Már én is csak a szemét tudtam nézni. Kék, mint az égbolt, vagy mint a tenger.  Kedvétől függően árnyalatokat változik, majd felveszi a köztes színt. Közelsége miatt már nem tudtam koncentrálni rá. Eszem halkan suttogta, hogy ne hagyd magad Macie, de én mégsem engedelmeskedtem neki abban a percben. A következő pillanatokban már ajkaimon éreztem az övét és átadtuk magunkat az érzésnek. Hallottam, ahogy minden emeleten csengő jelezte, ha nyílt az ajtó, majd újabb, ha csukódott. A mozgás hiánya kizökkentett minket a tevékenységből és lassan kiléptünk a liftből.
- Jó éjszakát Macie. –nyomott bizonytalan puszit az arcomra és elindult a folyosón az ellentétes irányba.
Reggeli ébredésem gyors fürdéssel kezdtem, utána pedig egy reggeli kocogást iktattam be. Szükségesnek éreztem, mert egyre pocakosabbnak éreztem magam, hiszen nem volt stressz, ami a legjobb és legbeváltabb zsírégető programom volt. Futás után rögtön enni mentem, ahol a többiek meglepődötten néztek rám. Niall reggeli köszöntő puszija pedig csak további döbbenetet váltott ki.
- Ti. Ti most együtt? –mutogatott Harry, akinek az arckifejezése elárulta, hogy nem tud dűlőre jutni az ügy kapcsán.
- Igen!
- Nem! –vágtam rá egyidejűleg Niallal.
- De? –fordult felém, az ő mimikája csodálkozást mutatott.
- Nem. –ráztam meg a fejem.
- És a?
- Nem. –bocsánatkérő pillantást küldtem felé és leültem.
- Remek. –morogta és elsétált. A levegő is megállt az asztaltársaság között. Az arcok szinte kifürkészhetetlen gondolatokat közvetítettek egymásnak. Végül Harry törte meg a kínos csendet.
- Velem jössz! –ragadta meg a karom és maga után húzott.
- Harry, ez fáj! –próbáltam kicsúsztatni a csuklóm az erős marka közül, de ezzel csak még nagyobb fájdalmat okoztam magamnak.
- Mégis mi volt ez? –kért számon és a lépcsőfordulóban a sarokba taszított.
- Megijesztesz. –nyöszörögtem miközben kissé összehúztam magam.
- Mi volt ez? –ismételte meg a kérdés, immár indulatosabban.
- Semmi. –próbáltam hazudni, de az arckifejezését meglátva jobbnak láttam, ha vallok. –Tegnap este csókolóztunk. –húztam magam elé a karom védekezésként.
- És ez miattam? –húzódott közelebb. Pár perc néma csönd következett a beszélgetésünkben. Lehajtotta a fejét és folytatta. –Macie, miattam nem kell..
- Tudom, hogy nem. Ennek amúgy is véget kellett volna már vetnünk. –nevettem fel zavartan. –El se kellett volna kezdenünk. –szaladt végig az arcomon egy könnycsepp.
- Gyere, kapcsolódjunk ki. –karolta át mosolyogva a vállam. –Mint barátok. –tette hozzá és kivezetett az épületből. Egy darabig álltunk a hotel előtt, amíg a telefonján matatott, majd leintett egy taxit és bediktált neki egy címet. Fél óra utazás után megálltunk egy hatalmas épület előtt, melynek bejáratát hatalmas oszlopok övezték.
- Na, gyere már! –fordult hátra én pedig tétován követtem őt. A bejáratnál néhány szót váltott a biztonsági őrrel, aki aztán az épület ajtaját hatalmasra tárta előttünk és betessékelt minket.
- Komolyan Harry? Templom? –kérdeztem, mikor megláttam a falon lévő freskókat.
- Csak gyere. –karolt át és egy másik helységbe vezetett.
- Ne csináld! –kiáltottam fel és közelebb húzódtam a festményhez. –Az utolsó vacsora? –néztem rá csillogó szemekkel, majd ismét a műremekre bámultam. Minden apró ecsetvonását próbáltam a lehető legprecízebb módon végig követni.
- Csak a másolata. –sóhajtott és mellém állt.
- Szép másolat. –állapítottam meg. –Nem is tudtam, hogy érdekel az ilyesmi. –tettem hozzá.
- Van még más is. –indult el a következő szoba irányába. Kora délutánig ott voltunk és a híres festmények és szobrok másolatait nézegettük. Harry nem sokat tudott hozzáfűzni a témához, de kifejezetten élveztem, hogy én voltam az, aki csak beszélt és beszélt róla. Úgy éreztem magam, mint egy szakértő, mindent, amit tudtam elmondtam neki, ami csak eszembe jutott. A szállásunkig be nem állt a szám, ahol az éppen Eleanorral beszélgető Niall látványa szakított ki a valóságba. Eleanor amolyan „beszélnünk kell” tekintettel rám nézett, majd visszafordította a beszélgető társára. Kiadós dorgálás volt várható tőle, így inkább észrevétlenül elillantam.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése