2012. okt. 7.

Ötödik fejezet

A történetet előre írtam eddig, de sajnos ez nem jó módszer. Egy alap váz köré próbálom felépíteni a sztorit, de folyton elkalandozok és elsietem a dolgokat. Úgyhogy ez egy kicsit megcsonkított fejezet, aminek pár része átkerül egy másikba. Előzetes terveimmel ellentétben már most lesznek benne leíró részek is, bár nem hosszúak. Jó olvasást, remélem elnyeri tetszésetek így csonkán is! :)


5. fejezet - Macie múltja


Eltelt az első hónap az új munkahelyemen. Egészen megszerettem Londont, nagyon érdekes, izgalmas, színes hely. Markkal gyakran jártunk festeni, egy csomó új embert ismertem meg. Szinte naponta festettem embereknek és már összegyűlt pár új ruhára való pénz is. Harry és én, kezdtünk összemelegedni, már a „munkán” kívül is egyre jobban kijöttünk egymással. Louis és Eleanor is hazaérkeztek, Eleanor imádnivaló lány, sikerült összebarátkoznom vele. Ja, igen, Niallal is nagyon jókat beszélgetünk éjszakánként a konyhában, ami rutinná vált pár hét alatt. Liam főleg a barátnőjével töltötte idejét, ezért Daniellát nem sikerült még nagyon megismernem.
- Macie! –kiabáltak fel az alsó szintről. –Itt van Remus, meghozta a fizetésed!
- Jó napot, Remus! –rohantam le a lépcsőn a mamuszomba, aminek a vége az lett, hogy megcsúsztam és a lépcső negyedét már ülve tettem meg.
- Mis Macie, jól van? –kérdezte nevetve. –Bocsánat, van, amikor már én sem bírom.
- Nem gond –keltem fel a földről. Remus átnyújtott nekem egy borítékot, melyre egy olyan összeg volt ráírva, amennyiért már egy kisebb lakást meg lehet venni. –Ez biztos az enyém?
- Igen. –mondta, majd összekolompolta a fiúkat. –Fiúk, turnézni megyünk. –jelentette be. –és Macie, ha gondolja, eljöhetne velünk.
- Én nem is tudom. –kezdtem dadogni. Ha zavarba hoznak, mindig dadogok. Harry kacsintott rám, majd Eleanor vidám mosolya fogadott. –Én, igen, azt hiszem, szeretnék. Köszönöm.
- Remek. Holnap indulunk. –mondta, majd színpadiasan távozott a házból.
- Miért csinálja ezt mindig? –kérdeztem a többiektől, akik nevetve vontak vállat, majd elkezdtek a házkülönböző pontjai felé áramolni. –Niall! –kiáltottam utána. –Áll még a vásárlásos dolog?
- Rögtön? –nézett rám vissza a lépcső tetejéről, mire bólintottam. –Perc?
- Tíz. –majd mindketten a szobáinkba mentünk átöltözni. Kerek tíz perc múlva találkoztunk a lépcső tetején és elindultunk. Alig vártam az első fizetésem, amiről azt hittem, hogy kevesebb lesz, de így még nagyobb boldogságot jelentett. Nem akartam nagy bevásárlóközpontba menni, csak a hangulatos kis sétálóutcákra, melyeket legelső napomon bejártam. Niall nagyon jó társaságnak bizonyult, nem nyafogott, mint a legtöbb fiú, mikor már a negyedik ruhát próbálod fel és még mindig nem tetszik. Csak állt türelmesen és zsűrizett, ugyanis sikerült pár nálunk fiatalabb lánnyal megbeszélnem, hogy rögtönözzünk egy divatbemutatót. Három óra vásárlás után, ami utcánként egy órát jelentett és még hátra volt 6 vagy 7 utca, Niall bejelentette, hogy éhes.
- És mit együnk? –kérdeztem, miközben a táskáimmal vívtam ádáz harcot.
- Pizzát. –fordított be egy üzletbe. –Ne haragudj, nem tudok tovább menni.
- Nem gond, jó a pizza. –emeltem el az étlapot az asztalról. –Nagyon untad?
- Majd megőrültem. –nevetett rám. –De szépek voltak a modellek.
Az összes pizzából kértünk egy szeletet, úgyhogy négy kisebbet ettünk meg összesen. Mindet meg kellett kóstolnom Niall elmondása szerint. Egymás kezéből kapkodtuk ki a szeleteket, rengeteget nevettünk és ettünk. Miután megállapítottunk, hogy teljesen elteltünk, még folytattuk az üzletek bejárását. Közben képeket csináltunk egymásról, és egyszer közösen is fotózkodtunk egy fénykép automatában. Ám ez akkor már inkább csak kétórányi bohóckodás volt, mintsem vásárlás.
Másnap reggel azt újságok rögtön rákaptak a témára, hogy Niallal együtt vásárolgattunk. Még egy képet is megjelentettek, ahol éppen a maradékunkat méregetjük elégedett arckifejezéssel. Reggeli közben átlapoztam az újságot, ami nagyon érdekes dolgokat írt más sztárokról is.
- Kamu –susogta valaki a hátam mögül. –Nem jöttél tegnap este.
- Bocsánat, egész estés randevúm volt a WC deszkával –feleltem mosolyogva és a hátra nyújtottam egy katonás adag palacsintát gyümölcsökkel.
- Mi a terved mára? –kérdezte Niall, miközben megkerülte az asztalt és helyet foglalt velem szembe.
- Nos, felhívom Markot. –néztem fel a kék szemeibe és kislányos pozíciót vettem fel.
- Festeni mentek? –folyt bele a beszélgetésbe az éppen megérkező Zayn.
- Nem, csak elbúcsúzom tőle. –szomorodtam el. –Ki tudja, mikor látom ismét.
- Körülbelül egy hónap. –hallottam a hátam mögül Louis hangját.
- Összepakoltál már? –ölelt meg Eleanor. Kérdő tekintetemből leszűrte a választ. –Menj, mert egy óra múlva indulunk.
A pakolás viszonylag lassan ment, minden tárgyat gondosan elhelyeztem a bőröndben. Közben Markkal telefonon beszéltem, aki mindenképp szerette volna, ha lefestem neki a városokat, ahova mentünk, mondván, hogy ő úgysem jut el oda soha. Letettem a telefont és körbenéztem a szobámban. Az elmúlt napokban, kezdtem úgy érezni, hogy már én is idevaló vagyok. Egy utolsó pillantás után, felkaptam az ágyszélén hagyott pólót, aztán becsuktam magam mögött az ajtót. Elindultam Harry szobájához, majd alapos körbetekintés után benyitottam. Trehány –jegyeztem meg és az ajtóból az ágyára dobtam a ruhadarabot.
Az út gyorsan és kellemesen telt. Louis átadta a helyét Eleanor mellett, akivel felhőtlen jó kedvűen csevegtük el az időt. Magángéppel mentünk Párizsba, aminek luxusán meglepődtem, hiszen még csak fapados járatokon utaztam. Az ilyen repülőkön az ember nem is székben ül, hanem egy fotelban, ami csak az övé. A páros ülések vetekednek egy kanapé méretével.
- A szerelem városa! –szippantottam magamba a francia levegőt a terminálból kilépve.
- A művészetek városa. –karolta át a vállam Zayn.
- A miniatűr kaja adagok városa. –karolta át Zaynt a mindig éhes szőke Niall.
- A taxi fogás városa. –állt mellé Harry is.
- A lányoknak nyolctól este hatig ez csak divat városa. –fogta meg a kezem Eleanor és magával rángatott. A közelben egy eldugott kis utcába fordult be, ahol csak egyetlen egy bolt volt. Eleanor vidáman rontott be. Az eladó kedvesen mosolygott és köszönt neki, amit ő viszonzott, én pedig utánoztam.
- Nem tudsz franciául igaz? –kérdezte egy rakás ruha közt kutatva.
- Nem.
- Nem tanultad az iskolában? –váltott ruhakupacot.
- Ez nagyon szép! –kaptam fel az első ruhát, ami a kezembe akadt.
- Macie! –kapta ki a kezemből a nem is olyan szép darabot. –Csak egyszer ne tereld el a szót! Miért nem beszélsz a múltadról? –kiabált velem a bolt közepén.
- Én nem akarok erről beszélni! –küzdöttem a könnyeim ellen.
- De hisz barátok vagyunk! –vágta rá Eleanor majd ledobta a ruhát. –Ezt pedig biztosan nem hordanád. Hiszen military zöld. Gusztustalan.
- Tudom! –jelent meg halovány mosoly az arcomon. –Üljünk be valahova. –javasoltam. Eleanor heves bólogatásba kezdett majd egy raklapnyi ruhát a kezébe véve elindult a kasszához. Fizetés után egy kis, eldugott kávézóba vitt, ahol a pultoson és rajtunk kívül senki sem tartózkodott.
- Mesélj. –mondta teáját kevergetve. Egy porcikám sem kívánta, hogy a múltamról beszéljek neki, de úgy éreztem, vagy megteszem, vagy elveszítem az egyetlen barátságot, amit évek óta először sikerült ismét kialakítani.
- Nem tartom a szüleimmel a kapcsolatot. Hat éves koromban az édesapámról kiderült, hogy rákos. Rá két évre meghalt. –tekintetem mereven a kávéra szegeztem, próbáltam nem sírni. –Az anyám, teljesen kiborult és alkoholista lett. Egy darabig csak ivott, aztán egyre keményebb drogok után nyúlt. Végül 14 éves koromban elhagyott. –gördült le a régóta visszatartott könnycsepp az arcomon.
- És utána? Nevelőszülőkhöz kerültél?
- Nem. Én egyedül éltem egy állami házban, ahol csak az ételt kellett megvennem magamnak. Napközben iskolába jártam, este pedig dolgozni. Spanyolul tanultam, de már alig tudok valamit spanyolul. Nem sokat használtam.
- És a gyermeked? –jelent meg halvány mosoly Eleanor arcán.
- Ő nem létezik. Csak nem akartam Remus ajánlatát elfogadni. Én azt hittem, valami perverz, mert a bokámat nézegette. Sajnos tudom, hogy kell kezelni az ilyesmit, mert sok fura alak megfordult a munkahelyeimen.
- És mi van Harryvel? –kavargatta a 3-dik csésze teát, amit elfogyasztott a mesém alatt.
- Amit látsz. –feleltem és megtöröltem a szemem.
- Én azt látom, hogy esténként tőle mész le Niallhoz.. –kicsit gondolkozott mielőtt folytatta volna –elő elő reggelizni. Együtt vagytok?
- Nem mondanám. Így, hogy közelebbi kapcsolatunk van, könnyebb színészkedni.
- Mióta tart? –kelt fel az asztaltól és leakasztotta a fogasról a táskáinkat.
- Amióta itt vagyok. De mi nem..  –mentegetőztem.
- Engem nem érdekel –fizetett a felszolgálónak –Csak senkinek se legyen kellemetlen a dolog.
A nap további részét városnézéssel töltöttük. Megérzésem nem csapott be, Eleanor gyakran látogatta a francia fővárost, így minden zugát ismertette velem. Alkalmas helyszínen egy órás pihenőt rendeltem el, hogy rajzolhassak Marknak, ő pedig körbejárta az ottani butikokat. Az ecseteim és a festékek a bőröndömben maradtak, így jobb híján egy papír zsebkendőre rajzoltam. Elégedetten hajtogattam össze a lila Párizst és gondosan elhelyeztem a táskámban.

1 megjegyzés:

  1. Úúúúúúúúú...most megleptél*.* Eszméletlenül jó lett!Főleg a "miniatűr kaja adagok városa" mondat tetszett xD Már várom a következőt,kíváncsi vagyok mi fog történni!:))

    VálaszTörlés