2012. okt. 19.

Tizenhatodik fejezet

Sziasztok, meghoztam a 16. fejezetet, amihez szintén szeretnék néhány kommentet kapni. Köszönöm szépen. Tudom, hogy sokakat nem zavar/érdekel, de holnap nem biztosan tudom hozni a napi fejezetet, mert ihlet és idő hiányában küzdök. Igazából ez is előre meg volt írva :D
Kattints a képre a teljes mérethez!

16. fejezet - új élet



- Biztos, hogy odaköltözöl? –kérdezte Eleanor aggódó tekintettel fürkészve engem, ahogy pakolok.
- El, te sem itt laksz. –vontam fel a szemöldököm és féloldalas vigyorra húztam a számat. –Csak mondom, amúgy.
- Olyan bolond vagy. –vágta hozzám a fél pár cipőmet. –De jobb, ha tudod, tudjuk, hol laksz, nem tudsz meglógni.
- Annyit tudni egy mondatban. –ültem le sóhajtva az egyik dobozra. Mióta ott laktam, alaposan felszerelkeztem értelmetlen dísztárgyakkal, így volt mit átvinni az új házba. –Azért hiányozni fog ez a hely, meg persze a ti közelségetek is. –néztem körül utoljára a szobámban.
- Nézd a jó oldalát, nem kell osztoznod a távirányítón. –mosolygott kedvesen Eleanor. –És, tarthatsz házibulikat, úgy hogy nem kérdezed meg a lakótársaid. Ja, igen, házavató bulit rendezel majd?
- Baráti összejövetelre gondoltam csak. –emeltem fel az eddig ülőhelyemként szolgáló dobozt. –Segítesz? –néztem a barnahajú barátnőmre, aki az ágy támláját birizgálta az ujjaival. Bólintott és utánam eredt egy táskával.
- Ó, lányok nem, nem. –kapta ki a kezemből Harry a dobozt, Eleanor segítségére pedig Louis indult.
- Köszi, hogy elviszel. –öleltem meg miután berakta a csomagtartóba a dolgokat.
- Azért nem örökre mész el. –nevette el magát és összekócolta a hajamat a kezével. –Ez volt az utolsó?
- Nem, fent van még a táskám. –indultam vissza érte. Rossz volt látni a szobát üresen, az egyetlen rám emlékeztető jel a falra festett tájképem volt. Rövid mélázás után becsuktam magam mögött az ajtót és elindultunk az új lakásomba.
- Akkor én magadra is hagylak. Gondolom, szeretnél egyedül lenni egy kicsit. –szólalt meg Harry, mikor letette az utolsó dobozt is.
- Köszönöm. –nyomtam puszit az arcára, majd a fiú az ajtóból küldött még egy halovány mosolyt és becsukta azt maga mögött.
Az idő csak úgy elrepült mellettem, bútorboltból lakberendező boltba rohangáltam egész nap, vagy éppen az új lakásban pakolgattam. Egyszerű probléma ütötte fel a fejét, amikor sikerült minden fontos dolgot kipakolnom, nem volt ágy és a konyhába egy vázán kívül nem tudtam semmit berakni, mert nem gyűjtöttem tepsiket és tányérokat, csak egy nagy halom apró dísztárgyam volt. Mindezek előtt ki kellett takarítani az összes szobát. Halvány reményt tápláltam az iránt, hogy az esti házavatóra valaki egy ágyat hoz nekem ajándékba, mert másnap hozták ki, amit kinéztem. Hatóra körül fáradtan huppantam le a kanapéra, ami az előző lakók hagyatéka volt. Gyanús foltokat véltem felfedezni rajta, az agyamban végig pörgött néhány jelenet a foltok keletkezéséről. Inkább a falnak dőlve foglaltam helyet a bejárati ajtó mellett. Henyélésemet pár perc után csengetés törte meg.
- Sziasztok. –köszöntöttem a sorban beözönlő embereket. Nem jöttek el sokan, nem is hívtam meg sok embert.
- Szia Mac. –ölelt meg Mark, aztán a kezembe nyomott egy díszzacskót. –Szia Mac. –köszönt ismét és elment. Kellett néhány másodperc, mire felfogtam az eseményeket. Megráztam a fejem, hátha felébreszt.
- Na, milyen az új ház? Jó napod volt? –ölelt ált Harry, majd a kanapéhoz indult.
- Ne ülj rá. –figyelmeztettem a fiút, aki jobban szemügyre vette azt. –Fárasztó, egész álló nap rohangásztam össze-vissza, mint egy kerge marha. És még nem is voltam lent, semmit sem csináltam. –a banda a házban rohangált, a lányok nézelődtek, Harry pedig fittyet sem hányva a foltokra nyúlt el a garnitúrán. Időközönként megjelent valaki, aki átadott nekem egy apró csomagot. Niall utoljára jelent meg.
- Tudom, hogy apróság, de remélem, tetszik. –nyújtotta át az ajándékot szívecske mintás papírzacskóban. Egy fából keretet pillantottam meg, amiben kiemelése után a közös képünk díszelgett. Ilyenkor jövök rá, hogy mennyire telik az idő, érkezésem óta hónapok teltek el és nem soká kezdődik egy másik év. –Ha gondolod, kicserélheted a képet. –zökkentett ki a gondolataimból furcsa ír akcentusa, ami már nem olyan szembeötlő, mint régen. Nem tudom, hogy eddig miről beszélhetett, de bizonyára rosszul esett neki, hogy percekig nem reagáltam rá.
- Dehogy! –kaptam el az utolsó mondatot, majd megöleltem őt. Ölelése mindig egyre és egyre szorosabb és melegebb volt. –Köszönöm, nagyon szép. –motyogtam, mikor elengedett. Bizonytalan lehetett ezzel kapcsolatban, mert gesztusai elárulták, hogy felszabadultabb lett.
- Arra gondoltam, hogy talán este elmehetnénk valahova meginni valamit. –vetette fel az ötletet, amire a többiek helyeselni kezdtek. Pár üveg bort hoztak, mint ajándék, de már elpusztították őket. –Mármint ketten.
- Ne haragudj rám, de hulla vagyok. –ültem le bizonytalanul a dohányzóasztalra. Szenvedő nyekergéssel adta meg magát alattam. Időben reagáltam a hangok alapján és összeesése előtt sikerült magam stabil helyzetbe hozni. –Ijesztő itt lenni. –szaladt ki a számon bosszúságomban.
- Egyedül? Itt maradhatok veled. –ajánlotta fel Niall.
- Nem egyedül, hanem itt. –mosolyogtam rá, mire elvörösödött és lesütötte a szemeit. –Ha nem baj, akkor ma még nálatok maradnék. –mentettem a helyzetet amennyire tudtam. Nem akartam, hogy azt higgye, hogy nem akarok vele lenni. Én sem gondoltam addig, hogy vele akarnék lenni, de a napok folyamán egyre jobban kerestem a társaságát, ami csak nekem nem tűnt fel. A többiek összenevettek a kérésem hallatán.
- Persze, nem baj. –duruzsolták szinte egyszerre. Harry mély hangja kiemelkedett a többi közül. –Hát sajnos a szobádba nem tudsz bemenni, mert elromlott a zár, de aludhatsz valakinél. –ült ki bárgyú vigyor az arcára. –Mondjuk nálam nem.
- Ez kedves. –grimaszoltam a fiú felé, aki heves magyarázkodásba kezdett. Rövid konzultáció után elindultunk vissza a banda házához. Vacsora után szétszéledtek a házban. Én a régi szobámnál rövid pihenőt tartottam, kíváncsiságból a kilincshez nyúltam, ami apró kattanással kitárta előttem az ajtót.
- Jé, megjavult. –sétált el mellettem Harry meglepett arckifejezéssel, majd vállon veregette Niallt.
- Nem is volt rossz. Ugye? –kérdeztem rá, mire ő bólintott, ezzel igazolta gyanúm hitelességét, hogy ezt előre megszervezték nekünk. –Alszok veled, ha te is akarod. –húztam be az ajtót.
- Ez az! –hallottuk Harry hangját a szobájából. Egymásra nézve elnevettük magunkat.
- Igen, nagyon. –kulcsolta össze az ujjainkat, majd apró puszit adott a homlokomra. A szobájában leraktam a táskám, majd elhelyezkedtem az egyik fotelben.
- Majd alszok a földön, tiéd az ágy. –magyarázta az ott tartózkodásom menetét. –Adok pólót meg nadrágot. Ha fázol, akkor szólj és hozok még egy takarót. Hozok most. Hozzak enni is? Hozok azt is. Kakaót kérsz? –hadarta teljesen elmerülve a gondolatokban. Röviden rám tekintett, majd újra kinyitotta a száját. –Nem, nem kérsz. Teát akarsz. Mindjárt hozok. –azzal el is tűnt, majd pár perc múlva ismét megjelent. Az ígért tárgyakat sorra lepakolta, az italt pedig a kezembe adta. –Magadra hagylak, öltözz át, addig hozok valamit enni. Kinyissam az ablakot? Nem fogsz úgy fázni? De olyan lábszag van nem? Talán..
- Niall! –szóltam rá. –Köszi. Elég lesz. Nem kell. –vettem el az ágy szélére kirakott ruhákat és besétáltam velük a fürdőjébe. Gyorsan átöltöztem és visszatértem a szobába, ahol az rögtön bedőltem az ágyba. Niall engedelmesen lekuporodott az ágymellé. –Ne csináld már! –nevettem el magam és pólójánál fogva próbáltam felhúzni az ágyra. A mozdulatsort nem ugyanúgy képzeltük el, ezért néhány percig csak szerencsétlenkedtünk egymással. Végül nagy nehezen mellém került. –Figyelj, nem kell velem így viselkedned, azért.. –akaratlanul is felelevenítettem magam előtt a jelenetet, ami a viselkedéséből nekem lejött.
- Én nem azért csinálom. –mondta. Az arca érdekessé vált, nem tudtam róla leolvasni a jeleket, túl sok volt rajta. Mintha egyszerre érezne mindent. –Én csak izgulok, mert itt vagy. –bökte ki végül.
- Ez aranyos. –csúszott ki a számon, mire a szemét rám szegezte. A szemem elé tartottam a kezem, hogy leplezzem vele zavartságomat. Az egyik kezét a derekamnál éreztem, a másikkal pedig az enyémet tolta lejjebb. Megborzongtam az érintésétől. –Ne tegyél úgy, mintha még egy lány sem aludt volna veled. –erőltettem mosolyt az arcomra, bár egy kicsit zavaró volt belegondolni.
- Macie, Macie. –csóválta meg a fejét. –Olyan vagy, mint egy nyitott könyv, amibe jelekkel van leírva az összes tulajdonságod. Bonyolult, megfejthetetlen. Titok maradsz mindig. –mondta, mire nekem leesett az állam. Ilyesmit sosem hallottam még, pláne nem úgy, hogy nekem mondták volna. Niallnak sem kellett sok, hamar ráeszmélt, hogy csöpögősen és nyálasan akarta magát kifejezni, ami sem az ő sem az én stílusom nem volt. Rövid, zavart kacaj után helyesbítette magát. –Különleges vagy. –emelte el a kezét a derekamról és az arcomat cirógatta vele. Arca vészesen közeledett az enyémhez, majd pár centire megállt tőlem. –Nem csinálok semmit, ha nem akarod. –suttogta, mire én bólintással jeleztem, hogy értettem.

1 megjegyzés:

  1. Istenkém,ez milyen cuki volt*.* Habár a foltról a kanapén inkább ne emlegessük,mert rosszra gondolok xDDDD A vége nagyon nagyon tetszett♥ Várom a folytatást.:))

    VálaszTörlés