2012. okt. 20.

Tizenhetedik fejezet

Sziasztok. Ma is hozom a fejezetet, hurrá. Nem lett a kedvencem, de itt már egészen szerelmespárként viselkedik Macie és Niall, úgyhogy van benne valami, ami mégis jó. Na, de a fejezet.
Elmaradhatatlan komi kunyizás, úgyhogy légyszi írjatok! Köszönöm. :)
Kattints a képre a teljes mérethez!

17. fejezet - Romantikus vacsora


- Jó reggelt. –nyomott puszit a számra Niall. –Órák óta nézlek. –mosolygott rám.
- Bizarr. –nevettem el magam, majd sértődött arckifejezése miatt én is adtam neki egy apró csókot. Niall kipattant az ágyból és kiment a szobából. Nyújtózkodva ültem fel, mikor meghallottam Zayn hangját.
- Nem voltatok hangosak az este. –erre válaszolt valamit Niall. –Milyen volt?
- Csodás. –hangzott a felelet, amit már nem az ágyból hallgattam, hanem az ajtóra tapasztott füllel.
- De nem is volt. Khm. Tudod. –röhögte el magát Zayn.
- Így is különleges volt. –mondta vidáman Niall. Hirtelen léptek hallatára visszaugrottam az ágyba, de nem jött be senki. Kényelmesen egy kupacba túrtam az ágyneműt és belefeküdtem. Mély boldogságot öntött a lelkembe az előbbi kijelentésével Niall. Hirtelen elfogott az izgalom, a gyomrom görcsösen ugrott össze, amikor csak átsuhant a gondolataim között a szőke fiú képe. A tegnap éjszaka különleges volt számomra is. Történt velem valami, ami korábban még soha. Talán ezt hívják szerelemnek. Felhőtlenül boldog voltam, egyszeriben minden olyan tökéletesnek tűnt. Beleszerettem valakibe és csodálatos érzés volt, csak úgy szárnyaltam. A kezemmel tovább túrtam a paplant magam előtt.
- Olyan vagy, mint egy macska. –hallottam meg Niall hangját, mire ismét pillangók repültek a hasamba. A rózsaszín köd miatt észre sem vettem, hogy bejött. A tálcát, amit hozott lerakta, majd hosszú léptekkel mellettem termet és végigsimított domború hátamon, amin a hidegrázás szorosan követte érintése vonalát. Gyors pördüléssel megfordultam, hogy szembe kerülhessek vele. Ő engem nézett a gyönyörű kék szemeivel, én az ajkamba haraptam és szórakozottan csavargattam a hajkoronám egyik tincsét. –Valami baj van? –tette fel a kérdést, furcsa, nem megszokott viselkedésem láttán.
- Nincs semmi. –kerekedtem felül az érzelmeimen és megszakítottam a szemezésünket. –Mit csinálsz ma? –tereltem el a gondolataimat.
- Randim van. –fordult mosolyogva felém. A tegnap esti ígéretem teljesen kiment a fejemből.
- Ó. –dünnyögtem magam elé, miközben igyekeztem a fésűjével kigubancolni tincseim. –Tudod, nekem haza kéne menni. Várom a bútorosokat. Hoznak nekem ágyat, tudod. –magyaráztam neki.
- Nem, ezt nem tudtam. –láttam a tükörben, hogy legörbíti a száját és rövid ideig valamin töpreng. –Talán akkor lehetnénk nálatok délután, aztán este meg vacsorázunk valahol.
- Jó. –bólintottam és visszadőltem az ágyba. Ő is így tett, felém fordult, lassan magához húzott. Száját az enyémre tapasztotta. Keze vándorútra indult a testemen, és mikor már majdnem elért a kívánt pontra megtörtem a pillanatot és felpattantam. –Megyek, átöltözök. –jelentettem ki és felkaptam a ruháimat.
- Olyan vagy. –motyogta egy fél vigyor kíséretében, majd arcát a párnák közé temette. Gyors öltözés után lementem a konyhába és ott vártam meg Niallt, amíg elkészült. Szerencsére az új ház nem volt olyan messze a banda házától, így rövidkocsiút után oda is értünk. Niall meglepetést okozott nekem, én a pár hónap alatt nem is tudtam, hogy van jogosítványa. Nekem nem volt időm és lehetőségem letenni, ezért leginkább a lábamat használtam közlekedésre. A fejem lüktetett, így örültem, amikor végre találtam a ruháim közt egy doboz fájdalom csillapítót.
- Mid fáj? –kérdezte, miközben a kanapét próbálta szétszerelni.
- A fejem. –vontam meg a vállam és mellé ültem, hogy segítsek. Hosszú bíbelődés után végül sikerült apró darabokra szednünk és lehordani a kukákhoz. Teát készítettem magunknak, és a nappaliban elhelyezkedő két lépcsőfok egyikére ültünk. Az időt elbeszélgettük, sejtéseim szerint pár óra múlva érkezhetett meg a bútort hozó kisebb teherautó, amiből a két szállító úgy kikapta az ágyat, mintha egy ásványvizes üveget kellett volna megemelniük. Gyorsan átláttam a helyzetet, nem akartam a maradék délutánt az ágy emeletre való felvonszolásával tölteni, így kevés jatt ajánlatában az izmos urak megtették helyettünk. Persze a nappaliban lerakták és a kanapét, amit rendeltem mellé tolták, majd megköszönték a vásárlást és leléptek. Niall megrögzötten állította, hogy egyedül is felhozta volna ezeket, de nem hittem neki. Később többszöri sikertelen próbálkozást tett az ágy hálóba tolásával, amin jókat mulattam az új, tiszta kanapémon fekve. Nem csodálom, hogy csak alig-alig sikerült megmozdítania, megvolt vagy egy tonna az ágy. Itt nem ért véget, hiszen szerettem volna függönyt is az ágy köré, mint ahogy a hercegnőknek volt régen, mindig is akartam ilyet. A függöny felrakását „férfias” munkának neveztük ki, így lovat adva barátom egója alá kemény legénynek érezhette magát, nekem pedig alkalmam nyílt a kanapét megfelelő szögbe forgatni és lehuppanni egy kicsit a tévé elé. Niall az ujján díszelgő lila folttal tért vissza, amit próbált takarni tekintetem elől, de rögtön szemet szúrt. Mosolyogva hazudtam neki, hogy én nem tudtam volna megcsinálni és a segítsége mindenképp kellett hozzá. Sosem tettem még ilyet, hogy azért hazudtam volna másnak, hogy jobban érezze magát, de a fiú önelégült arckifejezése láttán egyáltalán nem bántam meg ezt az apró, de kegyes hazugságot. Rövid megbeszélés után a galériának szánt teremhez indultunk, ahol szándékomban állt még aznap kifesteni és kijelölni a tárgyak helyét.
- Megtennéd, hogy felsöpörsz, amíg én elszaladok festékért? –kérdeztem Niallra nézve, akinek az arckifejezése elárulta, hogy nem szeretne takarítani. –Vagy legyen fordítva?
- Imádlak! –ölelt meg, a következő pillanatban már el is tűnt az ajtó mögött. Mosolyogva nyugtáztam a viselkedését, majd megragadtam a seprűt és elkezdtem az évek óta álló port kupacba rendezni. Mikor kész lettem volt egy kis szabadidőm, mert Niall még sehol sem volt a festékkel. Átvettem egy pólót, amit mindig ilyen munkákra fogtam be, így már szakadt és színes volt. Egy óra alatt végeztünk a festéssel, közben jól összekentük egymást is, de sikerült felrakni ez idő alatt a polcrendszert az egyik falra és a helyére rakni az állványokat is.
- Fáradt vagy? –kérdezte, miközben mutatóujjával végigkente az orromat.
- Belefér egy vacsora. –vágtam érdektelen fejet, mire ő felnevetett. Imádom a nevetését, felettébb aranyos.
- És hova menjünk? –ölelt át gyengéden.
- Hát, igazából tényleg kimerültem, úgyhogy esetleg lehetne, hogy itt? –bújtam ki a karjai közül, hogy jobban lássam a reakciót. –Tudod, rendelünk valamit, gyújtunk gyertyákat, leülünk a kandalló elé birkaszőr szőnyegre. –magyaráztam hatalmas gesztusokkal. –Felrakom a családi fotókat a polcra, aztán berakok egy rózsát egy vázába. Nem, inkább megölök sok rózsát, hogy szétszórhassam őket, azokra a helyekre, ahol sokat ülünk majd. Kibontunk egy üveg bort, vöröset, és furcsa féloldalas ülésben egyikünk se issza majd le magát, bármennyire is úgy lenne logikus. –Itt már én sem tudtam visszatartani a nevetést.
- Jó, mit rendeljünk? Pizza? –váltott komolyabb beszédstílusra. Bólintottam.
- Ugye nem baj, ha magadra hagylak egy kicsit. Tévézz, vagy valami. –kérdő tekintetét rám emelte, úgyhogy meg magyaráztam neki. –Tusolnék.
- Nem ér, hogy te tusolhatsz én meg koszosan fogok itt ülni. –tette keresztbe a karját. Bár értettem mire akart kilyukadni ezzel a mondatával, szerettem volna elkerülni mindenféle lehetséges kellemetlen szituációt.
- Ha gondolod, haza ugorhatsz fürdeni te is. –vágtam csodálkozó fejet, annyira, amennyire a színészi képességeim megengedték. A válasza minderre az volt, hogy annyira azért mégsem fontos, ahogy éppen sejtettem. A hajamat a fejem tetején kontyba kötöttem és hamar végeztem a fürdőben. Sosem időztem sokat ott, mint ahogy a lányok többsége, mindig rohannom kellett valahova, így sosem maradt időm rá, hogy mondjuk egy habfürdőt vegyek. Megtehettem volna, de a szokás nagyúr, és különben sem szerettem volna megváratni Niallt. Óvatosan a nappali felé kukucskáltam, hogy éppen mit csinál, amikor pedig nem nézett átfutottam a hálóba.
- Csini vagy! –hallottam odakintről és idegesen kotortam a ruháim között. Nem voltam szégyenlős, de akkor éppen nem akartam, hogy ő törölközőben rohangálva lásson. Végül egy has pólót és egy tréning nadrágot vettem fel. Tulajdonképpen olyan vasárnapi viseletet választottam, amikor az ember semmi mást nem csinál, csak a tévé előtt eszi a fagylaltot a dobozából.
- Még mindig. –mosolygott rám, mikor törökülésben mellé ültem. –Megjött a pizza. –mutatott az asztalon heverő két XL méretű dobozra.
- Ilyen gyorsan? –vontam fel a szemöldököm. Reméltem, hogy nem én voltam, aki ennyire elfürödte az időt.
- Hát, lehet, hogy egy kicsit belemondtam a telefonba, hogy Niall Horan vagyok.
- Csak egy picit? –mutattam az ujjaimmal egy méretet.
- Kicsit kisebb. –tolta össze az ujjaim, így csökkentve a köztük lévő távot. Rám emelte tekintetét és az arcomat fürkészte.
- Hagy ne mondjam, mi jut erről eszembe. –tört ki belőlem a röhögés és leráztam oldalt a kezem.
- Ez szemétség. –fordult el durcásan. Igaz, tényleg az volt, de nem bírtam ki, hogy ne ugrassam egy kicsit. –Nos, ez az enyém, az meg Hawaii, remélem, nem szereted. –nyújtotta rám a nyelvét.
- Szerencséd van, az egyik kedvencem. –vettem ki egy szeletet és haraptam belőle egy hatalmasat. –Te milyet is eszel? –érdeklődtem meg, mikor már csak pár szelet volt a dobozokban. Felelet helyett felém nyújtott egyet, én pedig átdobtam a dobozába egy Hawaiit. –Hagymás? Komolyan? –nevettem el magam ismét.
- Most volt elég.  –csattant fel és felpattant a kanapéról.
- Most mit csinálsz? –néztem rá meglepődve, azt hittem, hogy vevő az ilyesfajta humorizálásokra.
- Kritizálsz, szidsz. Szörnyű vagy! –rántott fel az ülőhelyemről, a lendület ereje miatt a szelet pizzám is kiesett a kezemből.

1 megjegyzés:

  1. Jaaaaajjjj...hogy zabáljam meg őket,komolyan*.* Nagyon nagyon klassz lett,imádtam,mint az összes többit.Várom a következőt!:)) ♥♥♥

    VálaszTörlés