Sziasztok! Mindenkitől, aki olvas vagy nem olvas, csak hiányolja az új részt, elnézést szeretnék kérni. Hozzászoktatok itt mindenkit a napi fejezetekhez, aztán meg nem hozok négy(? i don't know) napig semmit. A nem írásomnak olyan egyszerű oka van, ami minden íróval megeshet: nincs időm. El vagyok havazva, iskola-edzés-tanulás-szundi-iskola. Ez forog körbe, az írást az edzés és a tanulás közé suvasztottam be eddig, de mivel közösségi életet is élek és mindemellett még egy blogom is van, nem jutott idő mostanság a történet folytatására. Gondoltam -ez milyen kedves tőlem-, hogy elmagyarázom az eltűnésemet.Talán hivatkozhatnék "ihlet hiányra" is, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy nincs több. A hetedik fejezet két részben kerül fel, hogy valamit produkáljak, de ez igen csak kevés lenne, így az első felét most publikálom, a második felét holnap, vagy holnapután fogom, mert akkor már több idő áll majd a rendelkezésemre gépelni. Jó olvasást, hozzászólást elfogadok, ötvenesre váltom :DD
7 fejezet/part1
- Helló, üdvözöllek a Quickfire mai epizódjában,
ahol kérdésekre fogunk válaszolni nektek! Én vagyok a műsorvezető Louis „The
Tommo” Tomlinson. –köszönt bele drámaian a kamerába Louis. –A mai két vendégünk
pedig Luis és Harry. –mutatott be minket, mi pedig integetni és köszöngetni
kezdtünk. –Két szabály van: nincs hezitálás és nincs nevetés. Minden világos?
Kezdjünk! –hadarta el, mielőtt bárki is tiltakozásra nyithatta volna a száját.
Gyorsan lebukott, hogy a kamera már ne láthassa őt, mi pedig elkezdtük a
játékot.
- Ha bármelyik híresség lehetnél, ki lennél? –tette fel az első kérdést Harry,
miközben engem fürkészett.
- Rihanna, mert nagyon jó a hangja. Melyik hírességhez vonzódsz titokban? Louis
Tomlinson? –emeltem fel tekintetem a zöld szempárba. Zavartan felnevetett, mire
Louis felugrott azzal a kiáltással, hogy „nevetés”, majd vissza.
- Megan Fox. –vonta fel a szemöldökét, majd a lapon válogatott kérdések után.
–Hova mennél, ha bárhova elutazhatnál?
- Ibizára. A kérdés ugyan az.
- Ibizára. –tartotta velem a szemkontaktust, mire Louis alulról megkérdezte,
hogy miért. –Nem tudom, mert Luis is oda akar menni. Milyen az egyetlen lánynak
lenni a bandában?
- Hezitálsz! –táncolt fel egy pillanatra Louis.
- Nem hezitálok! –löktem meg barátságosan a fiút, aki oldalára esett. Morcosan
nézett fel rám a padlóról. –Jó, bár furcsa. Magadra kerestél már a googlén?
- Nem. –vágta rá, majd egy pillanatra a lapjára nézett, hogy új kérdést tudjon
feltenni? –Miért szedsz nyugtatót? –emelte rám ismét pillantását, én pedig
megkövülten álltam vele szembe.
- Hezitálsz! –ugrott fel ismét Louis, majd neki is leesett a göndör hajú fiú
kérdése. –Tessék? –járatta szemét rajtunk, választ remélve. Idegesen dobtam
felé a lapokat, majd kiviharzottam a teremből. A ház mögé mentem, a hintaágyra
vetettem magam. Az eget bámulva gondolkozni kezdtem, rágyújtottam egy szál
cigarettára. A felhők lassú vonulását követtem, átgondoltam a helyzetet és
jobbnak láttam hallgatni erről továbbra is.
- Hát te, hova mész? –emelte rám anya
égszínkék szemeit, arcán izgatottság jelent meg. Röviden átgondoltam a
mondandómat, majd neki láttam a szónoklatomnak, amiben megértését kértem, hogy
ott hagyom őket, de jobbnak láttam távozni a családi fészekből. Észérveket
hoztam fel a költözésem mellett, hogy kell egy kis önállóság és a mamának is
segítségre van szüksége. Nekik is jobb, ha nem vagyok ott, mint kolonc, hogy
tudják élvezni egymás társaságát. Anya sírva kérlelt, hogy maradjak velük, én
is sírni kezdtem és bármennyire is fájt, nemet mondtam neki. Elmenni, de tovább
nem maradhattam volna magam miatt.
- Önző dög vagyok! –csattantam fel, mikor a fojtogató érzés újra rám tört.
Újra az égboltot kezdtem pásztázni, reméltem, hogy válaszol nekem. Ismét
rágyújtottam, hogy valamivel elfoglaljam magam. A száguldó felhők képét egy fiú
arca váltotta fel, aki tulajdonképp rám feküdt, de kezeivel támaszkodott
mellettem, hogy azért ne nyomjon össze. Mosolygós arcától én is mosolyogni
kezdtem, amit boldogan nyugtázott.
- Ne haragudj rám, nem gondoltam, hogy ennyire a szíved ügye. –motyogta, közben
elnézett mellettem, hogy ne kelljen az ábrázatomat látnia. Majd ismét engem
kezdett nézni.
- A szívem ügye, ezért kell szednem. –vontam vállat, mintha nem is emiatt
borultam volna ki fél órával ezelőtt. Harry sápadt bőrét vizsgálgattam, a zöld
szemeit és tökéletesen ívelt mosolyát, ami levakarhatatlan volt és meg kell
vallani, tényleg nagyon vonzó.
- Örülök, hogy nem haragszol. –ölelt meg, illetve inkább csak rám nehezedett
teljes súllyal, homlokát az enyémnek döntötte. Közelsége egy kissé zavarba
hozott, szája pár milliméterre volt az enyémtől. Ő nem igazán dilemmázott ezen,
így is tudott velem kommunikálni. –Furcsa egy lány vagy te. –húzta mosolyra a
száját, amit leginkább csak éreztem, mint láthattam.
- Én vagyok furcsa, mikor a Styles család sarja így ölelkezik? –tettem fel a
költői kérdésem, melyre nem vártam választ, csak a reakcióját szerettem volna
megnézni. A fiú kissé eltávolodott tőlem, hogy jobban láthasson és megcsóválta
a fejét. Nem értettem, mit akart kifejezni ezzel. Minden akaratom ellenére is
kuncogás hagyta el az ajkaimat, amire rögtön le is csapott. Vonakodva csókoltam
vissza, még jobban összezavart a viselkedésével. Hangokat hallottam a ház felől
így gyorsan abbahagytuk, lopva oda tekintettem. Liam a teraszajtóból bámult
felénk, valószínűnek tartottam, hogy már egy ideje nézett minket.
- Csak maradj mozdulatlan és nem fog észrevenni. –szűrtem ki a fogaim között,
gondosan figyelve, hogy ne mozduljon meg a szám. Harry példámat követve
megdermedt, így feküdt rajtam, amíg Liam meg nem szólalt.
- Látlak titeket. –szólt oda, majd megfordult és elindult befelé. Harryvel
összenéztünk, majd bizonytalanul utána eredtünk, hogy megbeszélhessük vele,
amit látott. Pár percbe tellett, amíg beértünk, de akkor már Liam a fiúk nevét
óbégatta, hogy elmesélhesse nekik a látottakat. Harry hátulról befogta a
száját, hogy elhallgattassa. A fiú fejével a szobánk irányába bökött, én pedig
bólintottam, majd felfelé indultam, hogy eltereljem a figyelmüket arról, hogy
Liam akart tőlük valamit.
/Part 2
Nem értettem Harry csókját, így mielőtt
elkezdte volna híresztelni Liam, talán nekünk kellett volna megbeszélni a
történteket. Ő jó srác, de nem akartam tőle semmi komolyat, szerettem volna
megtartani őt, mint egy jó barátot. Nem egy példát tudnék felhozni a
kapcsolatok tovább alakulásáról és a szakítással való megromlásáról. Kicsit
olyan ez, mintha azt mondanák, a kutya megdöglött, de azért még megtarthatjuk.
Nem akartam átvitt értelemben megvenni sem azt az ebet, pláné azt, hogy
megtartsuk holtan. A mi ismeretségünk nem olyan, hogy szerelmi viszályba
bonyolódjunk. Akkor nem kellett még egy teher, amit cipelnünk kell. A verseny
teljesen leszívta az energiáinkat, így a szerelemre nem jutott időnk, főleg nem
egymással. Ezer észérvet tudtam volna felhozni szerelmi viszály ellenzésére és
egy értelmeset sem mellette.
- Figyelsz egyáltalán rám? –legyezte előttem Louis a kezét, hogy visszatérjek a
valós életbe, ahol próbálnunk kellett volna. Bólintottam, majd megkerestem
Harryt a szememmel, aki éppen az egyik statiszta lánnyal flörtölgetett. Ha nem
én lettem volna én, akkor ez bizonyára szíven szúrt volna, de így csak örülni
tudtam neki. Ez egy jel volt arra, hogy nem gondolta komolyan a nyálcserélős
pillanatot kint a kertben. Liam szúrósan nézett, hol engem, hol a göndörkét,
amivel egyértelműsítette, hogy ő is ellenezné a kontaktust. Igaza volt, hiszen
akár a banda feloszlását is jelenthette volna egy komolyabb szakítós vita,
aztán uszítások és gyűlölködés.
- Utálom ezt a számot. –jelentettem ki mikor aznap hatodszor rontottam el a
dalt. Idegesen a hajamba túrtam, ujjaim rövid siklás után megállapodtak a fejem
búbján, ahol egy kicsit összekócoltam a frizurámat. Simon és az énektanárunk
utasítását követve skálázni kezdtem, majd újra neki futottam a dalnak, amit
ismét elrontottam. Nyugtalanul köröztem, közben az adott részt dúdoltam, majd
hangosabban énekeltem, de nem sikerült. Valójában nem kellett sok, hogy széttépjem
a kezemben szorongatott dalszöveget és sikítani kezdjek. Legszívesebben a hajam
is kitéptem volna, annyira éreztem, hogy nem megy. Utolsó próbálkozást tettem,
majd csődtömegként vágódtam le a színpadra, hála egy kábelnek, ami az utamba
került. Számat csúnya szavak sorozata hagyta el, ingerülten a padlóba ütöttem.
Simon nagy ívben elkerülve engem Liamhoz sétált és halkan közölte vele, hogy a
szólómat ő énekli és én csak a kórus részben énekelhetek. Nyilvánvaló volt
számomra, hogy a hisztim is közre játszott a döntésében, de ő sem tudhatta,
hogy ezzel még nagyobb hiszti rohamot váltott ki. Felnőttesen vállat rántottam,
mikor rám nézett majd kisétáltam a stúdió mellé. Megbizonyosodtam róla, hogy
nem lát senki, aztán tervemmel szemben nem kezdtem el ordítozni, csak csöndben
sírva fakadtam. Hangtalanul sírdogáltam és közben kezdtem egyre jobban érezni,
hogy nem vagyok közéjük való. Mindegyikük olyan könnyen vette az akadályokat,
amik nekem nehezek voltak és nem tudtam őket megcsinálni. A szólómat például
Liam tökéletesen elő tudta adni, mert nem volt nehéz, de nekem mégsem ment. Annyi
minden kavargott a fejemben, aznap sokadára éreztem úgy, hogy ordítani tudnék
idegességemben, de ahogy alkalom adódott rá, egy hang sem jött ki a torkomon.
Némán elnevettem magam, szánalmasan nézhettem ki, mint egy öklendező kutya.
Végül Simon zökkentett ki a tevékenységemből, nem ült le mellém, hanem felettem
megállt és lenézett rám.
- Orvosi utasításod van a nyugtatóra? –kérdezte, közben a kezét keresztbe fonta
mellkasa előtt, ezzel is nyilvánvalóvá téve, hogy ellenzi a gyógyszerszedést.
Nem feleltem, mérges voltam rá, amiért elvette a dalból a részemet. Mikor
megismételte a kérdését, akkor jöttem rá, hogy valójában mit is kérdezett
tőlem. Tehát elmondta neki Harry, és ha már Simon is tudta, akkor feltehetőleg
az összes fiú tisztában volt vele. Nyugtalanságom egyre fokozódott, felálltam,
hogy alárendelt viszonyomat kicsit csillapítsam. Simon is kezdett ingerült
lenni, mert ismét nem kapott választ. –Te nem fogod fel, hogy ki is rakhatnak
emiatt? –emelte meg a hangját, ami kivételes alkalomnak számított, hiszen ő egy
„csendes gyilkos”. Bólintottam, de ezzel csak még inkább felhúztam őt. –Komolyan
csak magadra gondolsz? Mi lenne a bandával, ha kiesnél? Mi? –fojtotta vissza a
hangját, de arca vörösödni kezdett. Szándékomban állt vállat rántani, de
szigorú tekintete elrémített ettől a reakciótól.
- Orvosi utasításom van. –feleltem neki csendesen, hogy egy kicsit
lecsillapodjon. A hatást elértem, kezdte visszanyerni eredeti színét a feje.
- Mutasd. –nyújtotta felém a kezét, amit nem tudtam mire vélni. Ideges voltam
mindenre és mindenkire, ez pedig egyáltalán nem segített lenyugodni.- Magamnál hordom mindig. –vágtam rá, miközben felvontam a szemöldököm. Kérdőre
vontam Simon normálisságát magamban, aztán mindenféle előjel nélkül ott hagytam
őt.
Az orvosi igazolást később bemutattam neki és higgadt körülmények között
átbeszéltük a történteket vele is és Harryvel is. Végül göndör hajú csapattársam
bejelentette, hogy csak „hirtelen késztetést érzett rá”, hogy megtegye.
Aaaaaaaa....ez gyilkos volt oO Komolyan,fantasztikus*ez minden nyelven ugyanaz?Fántásztiiiisss..na mindegy*
VálaszTörlésImádtam,ahogyan az összes többit is,és nagyon nagyon várom a folytatását,mert kíváncsi vagyok,mi lesz Luis és Hazza között♥ Mondjuk az már biztos,hogy a Styles az akar valamit,bár nem csoda,hisz elég perverz egy egyed xD
Köszönöm a véleményt! Igen, most raktam fel a második felét, amiből kiderült a dolog. És igen, azt hiszem a fantasztikus néhány nyelven ugyanígy néz ki :D
TörlésWowwwww o.O Durva rész lett,mármint ennyi minden ezez Huhh... :DD nagyon tetszett!! :))
VálaszTörlésKöszönöm, igyekszem, igyekszem érdekes maradni :))
TörlésEnnél érdekesebb? :o :DD
Törlés