2012. nov. 10.

Luis Evans: Nyolcadik fejezet

Sziasztok. Szorgalmas kisdiák voltam és gyorsan, hamarjában megírtam a nyolcadik fejezetet és ebből kifolyólag még a szokásosnál is rövidebb, azt hiszem. Luis néha megfog, mindenféle módon. Nem mondom, hogy nem szeretem a történetét írni, de annyira nem, mint Maciet. Mivel a múltkor már publikáltam, hogy várható a folytatása, ezért elárulom, hogy billentyűzetem nyomai a gépre elmentett Word fájlba vannak elmentve és jelenleg random fejezetekhez irkálom le az ihletemet. Terveim még ennél is továbbnyúlnak. Szeretnék egy HTML oldalt, ahol kiélhetem a weblapszerkesztői késztetéseimet IS. Egy csokrot szeretnék készíteni ezekből a történetekből, mert terveim szerint még lesz további történetem is. Szeretnék belevágni egy nagyobb lélegzetvételű novellába? is. Lelkes vagyok nagyon, nagyon. :) Részben köszönhető ez az olvasóimnak, akik bár járnak itt, nem mutatják sok jelét, de persze a kommentelőknek köszönöm, sokat jelent, hogy véleményt nyilvánítanak. Komolyan. Persze nem kényszerű tény, hogy hozzá kell szólni, mert főként magam szórakoztatására írom, és nem mellesleg azért, hogy fejlődjön a fogalmazási készségem, ami jó pont, minden téren (szerintem). Most is örülnék kommenteknek! :) Jó olvasást mindenkinek.

8 fejezet - This time baby



Simon a héten azzal a kéréssel állt elém, hogy járjak el az X-faktor pszichológusához, aki segít a verseny alatt jött hirtelen népszerűséget másoknak feldolgozni. Ám nekem más ürügyből kéne látogatnom, hiszen a „Luis nyugtatózik” őrület nem hagyott alább, így az okát próbálták megfejteni a házban élők és ehhez minden rendelkezésükre álló módszert bevetettek. Rosszul éreztem magam a házból való kinézésem miatt, ha bementem egy szobába ott csend állt be, mindenki engem méregetett. Beszámíthatatlannak tituláltak, ami felettébb rosszul esett, bár a többi versenyzőtől még elviseltem volna, de a fiúk is kezdtek velem máshogy viselkedni. Végül valaki ismerőse a rendőrségnél rám keresett és kiderült, hogy nincs büntetett előéletem, ami egy kicsit csillapította a kedélyeket, de még így is tartottak tőlem. A hűvös idő ellenére a kertben találtam meg a menedékemet, ahol le tudtam ülni és gondolkozni. Egy telefonbeszélgetést kezdeményeztem a rég kiesett barátnőmmel Trishával, hátha segít nekem rendezni a kialakult helyzetet, de értelmes tanáccsal ő sem tudott előrukkolni, de legalább tartotta bennem a lelket. A hintaágyon terültem el, ahol eszembe jutott Harry „késztetést éreztem” csókja és akaratlanul is tovább fűzte fantáziám azt. Esni kezdett, ami Londonban nem túl nagy különlegesség, sőt Anglia legnagyobb részében az egész évre jellemző időjárási jelenség volt. Életemben sokszor eláztam addig, így akkor sem zavartattam magam a hideg vízcseppek miatt. Lábammal doboltam a fán, hogy valami megoldásra juttasson, de nem tette. Gondolataim újra és újra elkalandoztak, végül megálltak és csak meredtem az elém táruló kertre. Élveztem a természet közelségét, időtlen időkig tudtam volna nézni, ahogy az eső a halastavacskát mossa vagy, ahogy a víz legördül egy levélen.
- Nem zavar, hogy esik? –hajolt felém az ismerős arc, aki már a múltkor is ezt a taktikát választotta a fantáziavilágomból való kizökkentésre. Felültem, hogy helyet adjak neki magam mellett, lábaimat felhúztam a padra. Gesztusomból következtetett és mellém ült, felső testével felém fordult. Kabátját szorosabbra húzta, fázott. Én nem fáztam, nem éreztem a hideget. Szemével megkereste az enyémet, majd csak várt, hogy megszólaljak. Valójában nem az érdekelte, hogy mi a véleményem a csapadékról, mást remélt. Értelmetlen tanácsok sokasága járt a fejemben, mivel mi mind barátoknak kiáltottuk ki egymást úgy döntöttem elmondom neki, hogy mi bánt.
- Éreztél már úgy, hogy nincs helyed? Se itt, se máshol? –tettem fel neki a kérdésemet, amivel be akartam vezetni a monológom. A fiú tőlem elvárt módon reagált a szinte költői kérdésemre, fejét finoman megrázta, alig láthatóan. Bájos, kisfiús arcát fürkésztem, amin kialvatlanság jeleit véltem felfedezni. Őt is megviselte már a sok próba, az állandó gyakorlás és az elkötelezettség, ami a versennyel jár. –Tudod, én nem tartozom ide. –böktem ki végül röviden azt, ami nyomasztott.
- Ha nem lennél idevaló nem lennél itt. –vonta meg vállát közönyösséget sugallva, de ábrázatán más érzések jelentek meg. Feszült volt, lerítt róla, hogy ő is idegeskedni jött ki, magányt remélve, nem pedig azt, hogy belém fut.
- Esetleg bemenjek? –álltam fel a helyemről és közben a ház felé mutogattam. Végre megértettem, hogy őt nem érdekli a problémám neki is van sajátja. Gondosan követett tekintetével, én pedig inkább visszahuppantam mellé, hogy kiönthesse nekem a lelkét. Szerettem lelki szemetes lenni, mások problémái néha szörnyűbbek voltak, mint az enyémek, így elterelték róla a figyelmemet. Harry dilemmája ismét egy apróság volt, meglepett, hogy mégis ennyire megfeszült miatta. Az interneten olvasott magáról egy kritikát, miszerint ő meleg és ilyesmik. Nekem nem volt különös ez, hiszen magamról is sok mindent olvastam már, engem a banda kéjeszközének emlegetnek a felsőbb körök, mert én vagyok az egyetlen lány az öt fiúval. Végtére a fiú a vállamon sírta el magát, be kell vallanom, egészen megsajnáltam az előadása végére. Néha jó lenne egy támasz. Igen, ott voltak a fiúk, de összeeresztve minket nem voltunk lelkizésre alkalmasok, leginkább csak a bolondozáson járt az eszünk. Hátát simogatva próbáltam lecsillapítani. Fogalmam sem volt róla, hogy történik az ilyesmi, Trishát sosem kellett megnyugtatnom.
- Nem lépünk le? –emelte rám kipirosodott szemét, én letöröltem néhány arcán maradt könnycseppet. Bólintottam, hogy jelezzem, mehetünk. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, így örültem is Harry javaslatának, örömmel tartottam vele. Célpontunk a közeli városkában lévő középkategóriás szórakozóhely volt, ahol reményeink szerint nem fotóztak le minket. Ahogy beléptünk az ajtón megrohamoztak minket a rajongók, kezdtünk rájönni, hogy nem is volt annyira jó ötlet kettecskén eljönni a házból, hogy bulizzunk. Rövid kupaktanácsot tartottunk a pult előtt, inkább úgy döntöttünk, hogy valami még eldugottabb helyet keressünk. A megfelelő terepet nemes egyszerű módszerrel választottuk ki, addig jártuk a helyi italozókat, amíg nem találtunk egy olyat, ahol nem támadott le minket senki. Sőt olyannyira sikerrel jártunk, hogy rajtunk – és a pultoson – kívül senki sem tartózkodott az épületben. Fáradtan ültünk le a bárszékekre, majd kikértük az első kört. A pultos felismert minket, de kihasználta a lehetőséget, hogy két versenyzővel beszélhessen az x-faktorból. Még annyira kedves is volt, hogy kirakta a „zárva” táblát, hogy véletlenül se találhassanak ránk.
- Kaphatok majd egy autogramot, ha megittátok? –könyökölt be a pult mögé, mire én felvont szemöldökkel meredtem rá. A nálunk néhány évvel idősebb fiú belepirult kérdésébe, bűnbánóan sütötte le szemeit. Zavara tisztán átérződött a mozgásából, idegesen az előtte lévő poharakat törölgette át.
- Akár most is. –vigyorogtam rá, amibe még jobban belevörösödött. Harry csak figyelte az eseményeket, közben kiszolgálta magát és a pulton hagyott üvegből öntött még egy kört magának. Kikaptam a tolltartóból egy filcet, majd egy szalvétára firkantottam, hogy „Máskor is jövünk! Luis :)”. Átnyújtottam a papírt a csapattársamnak is, ő lomhán aláírta neki, majd felé nyújtotta. A srác szégyenlősen elvette, majd gondos hajtogatás után a zsebébe rakta. Harryvel kezdtük jól érezni magunkat a személyes kis bulinkban, a vendéglátó egység szolgáltatásait kihasználva. A zenegép folyamatosan szólt, miközben mi billiárdoztunk. Egy idő után a pultos is csatlakozott hozzánk, énekeltünk és táncoltunk. Közben folyamatosan ittuk a köröket, így egy óra múlva az egyik kis kantinban ücsörögtünk, illetve fetrengtünk és melankolikus dalokat dúdoltunk.
- Te Luis. –csúszott hozzám közelebb Harry, majd vállamra támaszkodva fürkészni kezdte az arcomat. –Miért kell szedned a nyugtatókat? –tette fel a kérdést, mire a mosoly leolvadt az arcomról. Miért kell, hogy ennyire érdekes legyen ez a téma? Nem is értettem, hogy miért ennyire fontos a göndörkének, hogy megtudja az én féltve őrzött titkomat. Kisebb távot iktatva közénk szembefordultam vele, törökülésbe helyezkedtem. Zöld szeme részeges mámorban csillant meg, de érdeklődése nem tűnt lankadni. Egy darabig tartotta a szemkontaktust, majd tekintete a dekoltázsomnál állapodott meg.
- Te Hazza. Én látom, hogy a mellem bámulod. –emeltem fel az állánál fogva a fejét. Nem zavartatta magát, amiért lebukott az intim részek gusztálásával, csak vállat vont. Hátradőlt, várta, hogy belekezdjek a beszámolóba.
- Tudod, két éve, még otthon laktam anyámékkal. Akkoriban még más voltam, zárkózott, csendes lány. Aztán az egyik nap, mikor anya elment dolgozni, és csak én és Bill voltunk otthon történt valami, ami megváltoztatott.. –köntörfalaztam, mindenáron ki akartam kerülni ezt a beszélgetést. A szomorúság és a düh elöntött, könnyeim is kezdtek előtörni. Fájt erről beszélni, még akkor is fájt. Nem úgy akartam az életemet, ahogy aznap eldőlt a sorsom. Harry felvont szemöldökkel várta a folytatást, én pedig isteni csodáért imádkoztam magamban.
- Lassan szedelőzködjetek, zárnom kell. –jött oda a pultos fiú, akit magamban istennek neveztem ki, hiszen imám meghallgatásra került. Vagy egy nagyon jól időzített véletlen volt, de kihúzott a vallomás alól, amiért mérhetetlenül hálás voltam neki. Ráérősen öltöztünk fel, majd köszönések és megköszönések után elhagytuk az épületet és hazaindultunk. Hazafelé nem esett szó a gyógyszerekről, Harry megfeledkezett a témáról. Énekelgetve tettük meg az utat, majd bevetettük magunkat a konyhába, ahol még hosszas kutakodás után találtunk egy üveg pezsgőt. Az étkező asztalnál ülve bögréből iszogattuk a szénsavas alkoholt. Az este többi része nem hagyott bennem emlékeket.

4 megjegyzés:

  1. ÁÁÁhhh ugye tudod hogy fantasztikusan írsz?:DD Gyorsan hozd a következőt,mert nagyon-nagyon várom a folytatást!:DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon köszönöm. :) Én még mindig nem vagyok teljes mértékben megelégedve a stílusommal, de idő kell és kialakul majd rendesen. :)Folytatásra pedig egyenlőre nem tudok időt mondani :S

      Törlés
  2. Eljönnél a temetésemre?Ha így folytatod,komolyan kinyírsz ezekkel a fantasztikus részekkel.Rettentően várom a folytatását,kíváncsi vagyok nagyon^^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tényleg nagyon köszönöm! :) Imádom a hozzászólásaidat, mindig megmosolyogtat. :D Ja, nálad kimaradt a kommentemből, de gratulálok a "csutak részeg" kifejezéshez, ezentúl használom. :D

      Törlés