Sziasztok. Szorgalmas kisdiák voltam és gyorsan, hamarjában megírtam a nyolcadik fejezetet és ebből kifolyólag még a szokásosnál is rövidebb, azt hiszem. Luis néha megfog, mindenféle módon. Nem mondom, hogy nem szeretem a történetét írni, de annyira nem, mint Maciet. Mivel a múltkor már publikáltam, hogy várható a folytatása, ezért elárulom, hogy billentyűzetem nyomai a gépre elmentett Word fájlba vannak elmentve és jelenleg random fejezetekhez irkálom le az ihletemet. Terveim még ennél is továbbnyúlnak. Szeretnék egy HTML oldalt, ahol kiélhetem a weblapszerkesztői késztetéseimet IS. Egy csokrot szeretnék készíteni ezekből a történetekből, mert terveim szerint még lesz további történetem is. Szeretnék belevágni egy nagyobb lélegzetvételű novellába? is. Lelkes vagyok nagyon, nagyon. :) Részben köszönhető ez az olvasóimnak, akik bár járnak itt, nem mutatják sok jelét, de persze a kommentelőknek köszönöm, sokat jelent, hogy véleményt nyilvánítanak. Komolyan. Persze nem kényszerű tény, hogy hozzá kell szólni, mert főként magam szórakoztatására írom, és nem mellesleg azért, hogy fejlődjön a fogalmazási készségem, ami jó pont, minden téren (szerintem). Most is örülnék kommenteknek! :) Jó olvasást mindenkinek.
8 fejezet - This time baby
Simon a héten azzal a kéréssel állt elém,
hogy járjak el az X-faktor pszichológusához, aki segít a verseny alatt jött
hirtelen népszerűséget másoknak feldolgozni. Ám nekem más ürügyből kéne
látogatnom, hiszen a „Luis nyugtatózik” őrület nem hagyott alább, így az okát
próbálták megfejteni a házban élők és ehhez minden rendelkezésükre álló
módszert bevetettek. Rosszul éreztem magam a házból való kinézésem miatt, ha
bementem egy szobába ott csend állt be, mindenki engem méregetett.
Beszámíthatatlannak tituláltak, ami felettébb rosszul esett, bár a többi
versenyzőtől még elviseltem volna, de a fiúk is kezdtek velem máshogy
viselkedni. Végül valaki ismerőse a rendőrségnél rám keresett és kiderült, hogy
nincs büntetett előéletem, ami egy kicsit csillapította a kedélyeket, de még
így is tartottak tőlem. A hűvös idő ellenére a kertben találtam meg a
menedékemet, ahol le tudtam ülni és gondolkozni. Egy telefonbeszélgetést
kezdeményeztem a rég kiesett barátnőmmel Trishával, hátha segít nekem rendezni
a kialakult helyzetet, de értelmes tanáccsal ő sem tudott előrukkolni, de
legalább tartotta bennem a lelket. A hintaágyon terültem el, ahol eszembe
jutott Harry „késztetést éreztem” csókja és akaratlanul is tovább fűzte
fantáziám azt. Esni kezdett, ami Londonban nem túl nagy különlegesség, sőt
Anglia legnagyobb részében az egész évre jellemző időjárási jelenség volt.
Életemben sokszor eláztam addig, így akkor sem zavartattam magam a hideg
vízcseppek miatt. Lábammal doboltam a fán, hogy valami megoldásra juttasson, de
nem tette. Gondolataim újra és újra elkalandoztak, végül megálltak és csak
meredtem az elém táruló kertre. Élveztem a természet közelségét, időtlen időkig
tudtam volna nézni, ahogy az eső a halastavacskát mossa vagy, ahogy a víz
legördül egy levélen.
- Nem zavar, hogy esik? –hajolt felém az ismerős arc, aki már a múltkor is ezt
a taktikát választotta a fantáziavilágomból való kizökkentésre. Felültem, hogy
helyet adjak neki magam mellett, lábaimat felhúztam a padra. Gesztusomból
következtetett és mellém ült, felső testével felém fordult. Kabátját
szorosabbra húzta, fázott. Én nem fáztam, nem éreztem a hideget. Szemével
megkereste az enyémet, majd csak várt, hogy megszólaljak. Valójában nem az
érdekelte, hogy mi a véleményem a csapadékról, mást remélt. Értelmetlen
tanácsok sokasága járt a fejemben, mivel mi mind barátoknak kiáltottuk ki
egymást úgy döntöttem elmondom neki, hogy mi bánt.
- Éreztél már úgy, hogy nincs helyed? Se itt, se máshol? –tettem fel neki a
kérdésemet, amivel be akartam vezetni a monológom. A fiú tőlem elvárt módon
reagált a szinte költői kérdésemre, fejét finoman megrázta, alig láthatóan. Bájos,
kisfiús arcát fürkésztem, amin kialvatlanság jeleit véltem felfedezni. Őt is
megviselte már a sok próba, az állandó gyakorlás és az elkötelezettség, ami a
versennyel jár. –Tudod, én nem tartozom ide. –böktem ki végül röviden azt, ami
nyomasztott.
- Ha nem lennél idevaló nem lennél itt. –vonta meg vállát közönyösséget
sugallva, de ábrázatán más érzések jelentek meg. Feszült volt, lerítt róla,
hogy ő is idegeskedni jött ki, magányt remélve, nem pedig azt, hogy belém fut.
- Esetleg bemenjek? –álltam fel a helyemről és közben a ház felé mutogattam.
Végre megértettem, hogy őt nem érdekli a problémám neki is van sajátja.
Gondosan követett tekintetével, én pedig inkább visszahuppantam mellé, hogy
kiönthesse nekem a lelkét. Szerettem lelki szemetes lenni, mások problémái néha
szörnyűbbek voltak, mint az enyémek, így elterelték róla a figyelmemet. Harry
dilemmája ismét egy apróság volt, meglepett, hogy mégis ennyire megfeszült
miatta. Az interneten olvasott magáról egy kritikát, miszerint ő meleg és
ilyesmik. Nekem nem volt különös ez, hiszen magamról is sok mindent olvastam
már, engem a banda kéjeszközének emlegetnek a felsőbb körök, mert én vagyok az
egyetlen lány az öt fiúval. Végtére a fiú a vállamon sírta el magát, be kell
vallanom, egészen megsajnáltam az előadása végére. Néha jó lenne egy támasz.
Igen, ott voltak a fiúk, de összeeresztve minket nem voltunk lelkizésre
alkalmasok, leginkább csak a bolondozáson járt az eszünk. Hátát simogatva
próbáltam lecsillapítani. Fogalmam sem volt róla, hogy történik az ilyesmi,
Trishát sosem kellett megnyugtatnom.
- Nem lépünk le? –emelte rám kipirosodott szemét, én letöröltem néhány arcán
maradt könnycseppet. Bólintottam, hogy jelezzem, mehetünk. Szükségem volt egy
kis kikapcsolódásra, így örültem is Harry javaslatának, örömmel tartottam vele.
Célpontunk a közeli városkában lévő középkategóriás szórakozóhely volt, ahol
reményeink szerint nem fotóztak le minket. Ahogy beléptünk az ajtón
megrohamoztak minket a rajongók, kezdtünk rájönni, hogy nem is volt annyira jó
ötlet kettecskén eljönni a házból, hogy bulizzunk. Rövid kupaktanácsot
tartottunk a pult előtt, inkább úgy döntöttünk, hogy valami még eldugottabb
helyet keressünk. A megfelelő terepet nemes egyszerű módszerrel választottuk
ki, addig jártuk a helyi italozókat, amíg nem találtunk egy olyat, ahol nem
támadott le minket senki. Sőt olyannyira sikerrel jártunk, hogy rajtunk – és a
pultoson – kívül senki sem tartózkodott az épületben. Fáradtan ültünk le a
bárszékekre, majd kikértük az első kört. A pultos felismert minket, de
kihasználta a lehetőséget, hogy két versenyzővel beszélhessen az x-faktorból.
Még annyira kedves is volt, hogy kirakta a „zárva” táblát, hogy véletlenül se
találhassanak ránk.
- Kaphatok majd egy autogramot, ha megittátok? –könyökölt be a pult mögé, mire
én felvont szemöldökkel meredtem rá. A nálunk néhány évvel idősebb fiú
belepirult kérdésébe, bűnbánóan sütötte le szemeit. Zavara tisztán átérződött a
mozgásából, idegesen az előtte lévő poharakat törölgette át.
- Akár most is. –vigyorogtam rá, amibe még jobban belevörösödött. Harry csak figyelte
az eseményeket, közben kiszolgálta magát és a pulton hagyott üvegből öntött még
egy kört magának. Kikaptam a tolltartóból egy filcet, majd egy szalvétára
firkantottam, hogy „Máskor is jövünk! Luis :)”. Átnyújtottam a papírt a
csapattársamnak is, ő lomhán aláírta neki, majd felé nyújtotta. A srác
szégyenlősen elvette, majd gondos hajtogatás után a zsebébe rakta. Harryvel
kezdtük jól érezni magunkat a személyes kis bulinkban, a vendéglátó egység
szolgáltatásait kihasználva. A zenegép folyamatosan szólt, miközben mi
billiárdoztunk. Egy idő után a pultos is csatlakozott hozzánk, énekeltünk és
táncoltunk. Közben folyamatosan ittuk a köröket, így egy óra múlva az egyik kis
kantinban ücsörögtünk, illetve fetrengtünk és melankolikus dalokat dúdoltunk.
- Te Luis. –csúszott hozzám közelebb Harry, majd vállamra támaszkodva fürkészni
kezdte az arcomat. –Miért kell szedned a nyugtatókat? –tette fel a kérdést,
mire a mosoly leolvadt az arcomról. Miért kell, hogy ennyire érdekes legyen ez
a téma? Nem is értettem, hogy miért ennyire fontos a göndörkének, hogy megtudja
az én féltve őrzött titkomat. Kisebb távot iktatva közénk szembefordultam vele,
törökülésbe helyezkedtem. Zöld szeme részeges mámorban csillant meg, de
érdeklődése nem tűnt lankadni. Egy darabig tartotta a szemkontaktust, majd
tekintete a dekoltázsomnál állapodott meg.
- Te Hazza. Én látom, hogy a mellem bámulod. –emeltem fel az állánál fogva a
fejét. Nem zavartatta magát, amiért lebukott az intim részek gusztálásával, csak
vállat vont. Hátradőlt, várta, hogy belekezdjek a beszámolóba.
- Tudod, két éve, még otthon laktam anyámékkal. Akkoriban még más voltam,
zárkózott, csendes lány. Aztán az egyik nap, mikor anya elment dolgozni, és
csak én és Bill voltunk otthon történt valami, ami megváltoztatott.. –köntörfalaztam,
mindenáron ki akartam kerülni ezt a beszélgetést. A szomorúság és a düh
elöntött, könnyeim is kezdtek előtörni. Fájt erről beszélni, még akkor is fájt.
Nem úgy akartam az életemet, ahogy aznap eldőlt a sorsom. Harry felvont
szemöldökkel várta a folytatást, én pedig isteni csodáért imádkoztam magamban.
- Lassan szedelőzködjetek, zárnom kell. –jött oda a pultos fiú, akit magamban
istennek neveztem ki, hiszen imám meghallgatásra került. Vagy egy nagyon jól
időzített véletlen volt, de kihúzott a vallomás alól, amiért mérhetetlenül
hálás voltam neki. Ráérősen öltöztünk fel, majd köszönések és megköszönések
után elhagytuk az épületet és hazaindultunk. Hazafelé nem esett szó a gyógyszerekről,
Harry megfeledkezett a témáról. Énekelgetve tettük meg az utat, majd bevetettük
magunkat a konyhába, ahol még hosszas kutakodás után találtunk egy üveg pezsgőt.
Az étkező asztalnál ülve bögréből iszogattuk a szénsavas alkoholt. Az este
többi része nem hagyott bennem emlékeket.
ÁÁÁhhh ugye tudod hogy fantasztikusan írsz?:DD Gyorsan hozd a következőt,mert nagyon-nagyon várom a folytatást!:DD
VálaszTörlésNagyon köszönöm. :) Én még mindig nem vagyok teljes mértékben megelégedve a stílusommal, de idő kell és kialakul majd rendesen. :)Folytatásra pedig egyenlőre nem tudok időt mondani :S
TörlésEljönnél a temetésemre?Ha így folytatod,komolyan kinyírsz ezekkel a fantasztikus részekkel.Rettentően várom a folytatását,kíváncsi vagyok nagyon^^
VálaszTörlésTényleg nagyon köszönöm! :) Imádom a hozzászólásaidat, mindig megmosolyogtat. :D Ja, nálad kimaradt a kommentemből, de gratulálok a "csutak részeg" kifejezéshez, ezentúl használom. :D
Törlés