| Tizenkettedik fejezet - Feel the love |
| Tizenharmadik fejezet - i never fall in love |
| Tizennegyedik fejezet - Out of the darkness |
| Tizenötödik fejezet - Can you see me? Couse i'm right here. |
2012. nov. 26.
Frissítések a másik oldalon!
Kirakom ide is a frissítéseket, ha valaki még ide várja őket!
2012. nov. 18.
Sajnos nem fejezetet hoztam!
Csak híreim vannak, bizony. A történetet nem folytatom, itt, ezen formában. Áttérek a gportal fantasztikus rendszerébe, ami ingyenes lett. Mivel ahhoz jobban értek és nem mellesleg jobban is szeretem. Az oldal átköltözik oda. A következő fejezetet már ahhoz fogom linkelni és így tovább. Remélem senkinek nem okozok nehézséget a költözéssel. Természetesen akiket olvasok és itt kint vannak oda is kifognak kerülni. A gportalon találkozunk legközelebb! ;)
TOLATE.GPORTAL.HU
TOLATE.GPORTAL.HU
2012. nov. 17.
Luis Evans: tizenegyedik fejezet
Sziasztok. Meghoztam az új fejezetet, remélem jó lett és tetszik. Igazából nagyon nem ezt terveztem a mai részbe, de hát így alakult. Igyekszem tartani magam az eredeti vázlatomhoz, ami szerint haladok. Most megírom ma a következőt is, amíg tudom, hogy miknek kell történniük benne. :D Ha esetleg összehoztok öt komit, akkor felteszem ma a következőt, feltéve ha kész leszek vele. Jó olvasást, kommentárt írni továbbra is éri.
11 fejezet - You'll Be My Bitch
11 fejezet - You'll Be My Bitch
A kis fekete noteszbe írtam, mikor belépett valaki a szobámba.
Mivel a versenyből a 8-dik hétre elég sokan kiestek, kaphattam egy külön
szobát. Jó volt, mert nem hánytam el magam a férfias illatoktól és kuplerájtól,
ha beléptem, bár kicsit magányos voltam egyedül. Felpillantottam, Harry volt
az. Szeme virgoncul csillant meg, amint találkoztak a tekinteteink. Közelebb
jött, én pedig becsuktam a kis könyvet és az éjjeli szekrény fiókjába raktam.
Mellém feküdt, a hozzám közelebb lévő kezével kereste az enyémet. Ujjainkat
összekulcsolta, majd csak feküdtünk együtt és néztük a plafont. Hozzám fordult,
óvatosan maga felé fordította az arcomat, majd heves csókcsatába kezdett velem.
Levette a pólóm, majd a nadrágom is. Mihelyst végzett vele, eltávolodott tőlem.
- Jó, ez így nem megy. –fakadt ki belőle agresszíven. A pólómat és a nadrágomat is visszaadta és megvárta, amíg visszaveszem a ruhadarabokat. Kérdően vontam fel a szemöldököm, mikor az ücsörgő fiúval egy szintbe kerültem. –Mintha egy darab fát akarnék megdu.. –csattant fel ismét panaszosan, de az utolsó szónál a kezemet a szájára tapasztottam. Az ajtó is kinyílt abban a pillanatban, Louis lépett be rajta. Csodálkozva nézett rám és Harryre, én pedig őt figyelve elemeltem az arcáról a kezem.
- Mit csináltok? –nézett körbe kíváncsian, hátha talál valami nyomot. Harry megrántotta a vállát és felkelt, hogy barátjával tartson a továbbiakban. Én visszadőltem az ágyra és a plafont szuggeráltam, hogy szakadjon rám. –Ne nagyon terpeszkedj el, mert videó naplót kellene csinálnunk, tudod. –figyelmeztetett Louis. Megvártam, amíg becsapódik az ajtó, majd kikotortam a fekete könyvecskét a fiókból. Amint fellapoztam, valaki rám vetette magát, úgy helyezkedve, hogy ne tudjak ellenkezni semmilyen módon. Louis kivette a kezemből a könyvet és néhányat visszalapozva olvasni kezdte, először hangosan, majd egyre halkuló hanggal. Pár sor után teljesen megnémult, majd átlapozgatta. Könnyek szöktek a szemembe, Louis elengedett, tudta, hogy már nincs értelme elvennem tőle. Felkeltem, hogy viharosan távozhassak, de a lábaim nem bírtak el és az ágy mellett összerogytam. Égetett az érzés, féltem, hogy mit fog szólni hozzá és pont neki kell elolvasnia. Neki, aki nem bír és mindenkinek elmondja majd. Összekucorodtam és hangosan feltört belőlem a sírás. A fájdalom és a düh átjárta a testem, de képtelen voltam visszafogni magam. Ordítottam volna a fiúval, de egy hang sem jött fel a torkomon. Csak zokogtam ott, ahelyett, hogy magyarázkodásba vagy tiltakozásba kezdtem volna. Hallottam, hogy Louis felkel és hangos csattanással ér földet a füzet. Lépteket hallottam, tudtam, hogy most elmegy és elújságolja mindenkinek a történetem, majd jókat kacag rajtam. Ehelyett meleg ölelésben találtam magam, szorosan magához húzott. Fejemet a nyakába fúrtam, ő pedig hangtalanul simogatta a hátam, várta, hogy megnyugodjak.
- Sajnálom, tényleg nagyon, mindent. Ne haragudj rám.. Sajnálom, komolyan. –súgta a szavakat, melyek miatt újra eleredtek a könnyeim. Még szorosabban átölelt, már olyannyira, hogy egy papírlapot sem lehetett volna közénk szorítani. Mikor érezte, hogy kezdek megnyugodni, kissé eltávolodott. Biztató mosolyt varázsolt az arcára, kezével letörölte az arcomat. –Nem mondom el senkinek. Majd gyere kamerázni, ha jobban vagy. –fordult vissza az ajtóból, majd rám csukta azt. Felkeltem, a cigarettám és a gyógyszerem után kutattam. Bevettem két szemet, majd a tilalom ellenére kitártam az ablakot és rágyújtottam. Mire elszívtam egy szálat, elkezdett hatni a nyugtató is, kellemes érzéstelenség áradt szét bennem. Fáradt lettem tőle, de ez elenyésző probléma volt az előbb történtekhez képest. A csikket gondosan beszorítottam az ablakpárkány külső felének aljába. Minden dohányzásra utaló bizonyítékot eltüntettem a szobámból, nagyjából egy üveg parfümöt fújtam szét bent, hogy elfedje a szagot. A noteszemet biztonságba helyeztem, olyan helyre, ahol senki sem keresné. Elindultam lefele, ahol már a lépcsőn ücsörögtek a többiek engem várva. Ahogy helyet foglaltam a göndör hajú fiú mellett, el is kezdtük.
- Helló! Liam vagyok! –köszönt bele a kamerába Louis, egy csábos mosoly keretében.
- Zayn vagyok. –mosolygott a mellette ülő szőke.
- Niall vagyok. –löktem meg őt barátságosan.
- Luis vagyok! –mondta Harry.
- Helló, Louis vagyok. –köszönt Zayn, majd végül Liam mutatkozott be Harryként. Rövid röhögés után folytattuk.
- Nos, ezen a héten egy lassú dalt is fogunk énekelni, ami nagyon jó, mert én szeretem a lassú dalokat. –magyarázta Zayn, majd körbepillantott helyeslésre várva. Bólogattunk neki egy kicsit, majd Louis kezdett bele mondandójába.
- Az egyik videó naplóban azt mondtam, hogy szeretem a lányokat, akik répát esznek. Azóta rengeteg répát kaptam, de az ízlésem is megváltozott. Már inkább azokat a lányokat szeretem akik Ferrarival járnak. –mondta, mire kitört belőlem a nevetés. Az első kérdés is elhangzott már, mire abba tudtam hagyni a nevetést. Közben Louis sós teával kínálgatott mindenkit, ami miatt a röhögő görcsöm csak tovább fokozódott.
- Luis? –nézett rám Niall, én pedig vállat vontam. Nem tudtam mi a kérdés, így válaszolni sem tudtam rá. –Mi a személyes ismertetőjegyed? –tette fel újra, kisegítve engem.
- A bandában valószínűleg az, hogy lány vagyok. –vontam meg a vállam újfent. –A versenyben meg az, hogy a fél fejemen nincs haj. –fordítottam el az arcom, hogy jobban látható legyen a leborotvált fél.
- Mit szoktatok énekelni a zuhany alatt? –tette fel a következő kérdést Louis és rögtön meg is válaszolta. –Nem.
- Nem zuhanyozunk. –tette hozzá nevetve Niall. Nevetése miatt, mint mindig, akkor is nevetnem kellett.
- Mármint ti. –mutattam körbe, majd adtam egy normális feleletet a kérdésre. –Mindig mást, leginkább érzelmes dalokat.
- Tudom miért vagy velem ilyen. –súgta Harry, miközben rám dőlt. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, levert a víz.
- Tessék? –csuklott el a hangom. Louis közben szórakoztatta a körülöttünk ülőket, de nem tudtam volna nevetni rajta. Félve pillantottam a fiúra, aki sérelmének megfogalmazásán tanakodott.
- Tudod, engem nem zavar, ha te meg Loui.. Csak szólhattál volna, nem szeretek osztozkodni. –suttogta még mindig, de nem értettem, hogy mit akart ezzel. Talán látott minket az imént a szobámban és arra célzott. Hatalmas kő esett le a szívemről, zavartan felnevettem. –Tényleg, nagyon vicces ám. –mondta immár hangosabban. Hangjából átütött az ingerültség.
- Ne itt Harry. –húztam össze szemeimet, miközben a fiút néztem, hogy eszébe se jusson bármiféle számomra előnytelen kijelentést tenni, amivel lebuktatna minket. A fiú karomnál fogva felhúzott, mire fájdalmasan felszisszentem. Az összes szem ránk szegeződött, Louis is felkelt a helyéről, hogy közénk álljon, ha kell.
- Harry ne csináld már. –szólt rá a barátjára, aki fittyet hányt az aggodalmaskodó Louisra. Valószínűleg félt, hogy valami rossz emléket idéz fel bennem a göndör hajú bajtársunk viselkedése és kiborulok. Nem kockáztatta meg volna a bandából való távozásomat, bármennyire nem bírt engem. Feljebb emelte a hangját, a kamerás ember pedig elvonult. –Engedd már el!
- Hagyjuk már ezt Loui! –vetette oda ingerülten, majd helyet kért az utunkat elálló Zayntől és Liamtól. A két fiú nem mozdult meg, továbbra is körbekerítettek minket, ha valami durva történne, akkor hamar közbe tudjanak lépni. Niall Louis elé vetette karját, hogy ne lehessen harmadik fél a veszekedésben. –Tőlem megbeszélhetjük itt is. –szűkült össze tekintete Harrynek, miközben engem méregetett, de Louist is szemmel tartotta. Alig láthatóan ráztam meg a fejem, éreztem, ahogy ismét kaparni kezd a torkom és a könnyek fel akarnak törni. Pár percig farkas szemet néztünk, majd engedtem az érzésnek.
- Gratulálok Hazza, ügyes vagy. –lökte arrébb Niall kezét Louis, majd elragadott a fiú elől. A kertbe vitt, ahol a csípős levegő lecsillapította a kedélyeim. Vállon veregetett a fiú majd elindult befelé. Rágyújtottam, hogy valamilyen cselekvéssel elnyomjam a rám törő rossz érzést, de nem sikerült. A gyomrom egyre inkább összehúzódott, hányinger tört rám. A fiú után siettem, akit a szobájukban találtam meg, éppen Harryt a ruhájánál fogva a falhoz szorította. Ijedten néztem körbe, Liam gyors léptekkel haladt feléjük, majd mikor odaért szétrántotta őket. Harry a falhoz simulva állt, Louist pedig Liam fogta le. Zayn és Niall is közelebb mentek. Harry törte meg a csendet.
- Tudod Louis engem zavar, hogyha Luis felé közelítesz. –hajtotta hátra a fejét, miközben feltűrte pulcsija ujját. Tétován álltam az ajtóban, úgy döntöttem inkább csöndben maradok és várok.
- Tessék? –tépte ki magát Liam karjai közül Louis, de már nem rontott neki a fiúnak. Idegesen nevetett fel. –Én és.. Miért hiszed? –szegezte tekintetét Harryre, aki kezébe temette arcát. –Haver. Hallod. Ne csináld már. –tagolta a mondatot, feszülten méregette barátját, aki addig a falat pásztázta, de végül ránézett. Tehetetlenül csúszott le a fal mentén, Louis pedig, hogy egy szintbe lehessenek törökülésben elé ült. –Hagyd békén azt a lányt hallod. Tudod történt vele egy-két dolog, ami miatt nem lenne jó, ha kapcsolatot létesítenél vele. –helyezte vállára óvatosan a kezét.
- Nem érdekel a múltja. –nézett fel Harry ismét, elmélyült a gondolataiban. Pár perc néma csend állt be, én továbbra sem szólaltam meg, hogy jelezzem a jelenlétem nekik. –Azt hiszem belészerettem. –nyögi ki végül, miközben végig mérte barátait. Tekintete rajtam állapodott meg, hirtelen vörös lett és felpattant a fal mellől, ezzel meglepve az előtte ülőt. A többiek is felém fordultak, én pedig egy darabig tátogtam, mert nem tudtam mit mondani erre. Végül a döbbenettől lefagyva csak ennyit tudtam kinyögni.
- Hogy mit csinálsz? –tettem fel költői kérdésem, amire nem vártam választ. Nem akartam, hogy megismételje, amit hallottunk. Azt akartam, hogy egy „csak vicceltemmel” elintézze a dolgot és kész. A hányingerem és a gyomromban lévő szorító érzés felerősödött. Úgy éreztem, mintha nem is lettem volna ott igazán testileg, csak a lelki személyiségem állt volna az ajtóban.
- Jól vagy? –állt mellém Niall és a kezemen kereste a pulzusom. Fél percig fogta, majd elengedte azt. –Falfehér vagy.. Nem szédülsz? –tette fel a kérdését, amire már nem tudtam válaszolni, mert az ebéd elindult felfelé. A mosdóba futottam, aminek ajtaját becsaptam magam mögött és a legközelebbi könnyen kitakarítható dologba kiengedtem, ami ki akart jönni. Remegve kapaszkodtam a mosdókagylóba az egyik kezemmel, a másikkal pedig megnyitottam a vizet. Párszor megmostam az arcomat a hidegvízzel és kiöblítettem a számat, ami miatt újabb adag indult fel. Simon rontott be, a tükörből láthattam nyugtalankodó arckifejezését. Megmérte a vérnyomásom, amire Niall először tippelt.
- Csak leesett a vérnyomása. –fújta az egy percig bent tartott levegőjét a mentorunk, látszott rajta, hogy kezdi visszanyerni kiegyensúlyozottságát. Niall és ő segítettek átjutni a szobámba, ahol egy lavór társaságában bebújtam az ágyamba. Párszor még használnom kellett, de végül elnyomott az álom.
Ismerős helyen ébredtem fel. A gyerekszobám volt az, pont úgy nézett ki, ahogy régen. Bizonytalanul keltem fel, a nyuszis mamuszomat a lábamra húztam. A tükör előtt sétáltam el, mikor futó pillanatra belenéztem. Megálltam, hogy jobban megvizsgáljam magam. Középhosszú barna hajam két copfba volt fonva, arcom gyermekes volt és mintha alacsonyabb is lettem volna. Anyám hálójához indultam, hogy megnézzem alszik-e még. Békésen aludt még, én pedig befeküdtem mellé és hátulról megöleltem, amire felébredt. Felém fordult és puszit nyomott az arcomra.
- Anya, beszélnünk kell. –ültem fel törökülésbe, lábaim meglepően aprók voltak. Anya is felült és mosolyogva várta, hogy elkezdjem a mondandómat. –Nekem nem szimpatikus az új barátod.. Bill, szerintem nem jó ember. Én nem akarom, hogy vele éljünk. Agresszívnak tűnik és gonosznak. –mondtam lesütött szemmel. Hangom magas volt és a szavakat sem formáltam rendesen.
- Jaj, kincsem. –ölelt át anya, miközben ritmusosan és nyugtatóan beszélt hozzám. –Bill nem rossz ember, csak még nem ismered őt. Majd te is rájössz idővel. –engedett el. Arca helyén Bill kísértő vigyora jelent meg, amitől távolabb ugrottam tőle.
- Jó, ez így nem megy. –fakadt ki belőle agresszíven. A pólómat és a nadrágomat is visszaadta és megvárta, amíg visszaveszem a ruhadarabokat. Kérdően vontam fel a szemöldököm, mikor az ücsörgő fiúval egy szintbe kerültem. –Mintha egy darab fát akarnék megdu.. –csattant fel ismét panaszosan, de az utolsó szónál a kezemet a szájára tapasztottam. Az ajtó is kinyílt abban a pillanatban, Louis lépett be rajta. Csodálkozva nézett rám és Harryre, én pedig őt figyelve elemeltem az arcáról a kezem.
- Mit csináltok? –nézett körbe kíváncsian, hátha talál valami nyomot. Harry megrántotta a vállát és felkelt, hogy barátjával tartson a továbbiakban. Én visszadőltem az ágyra és a plafont szuggeráltam, hogy szakadjon rám. –Ne nagyon terpeszkedj el, mert videó naplót kellene csinálnunk, tudod. –figyelmeztetett Louis. Megvártam, amíg becsapódik az ajtó, majd kikotortam a fekete könyvecskét a fiókból. Amint fellapoztam, valaki rám vetette magát, úgy helyezkedve, hogy ne tudjak ellenkezni semmilyen módon. Louis kivette a kezemből a könyvet és néhányat visszalapozva olvasni kezdte, először hangosan, majd egyre halkuló hanggal. Pár sor után teljesen megnémult, majd átlapozgatta. Könnyek szöktek a szemembe, Louis elengedett, tudta, hogy már nincs értelme elvennem tőle. Felkeltem, hogy viharosan távozhassak, de a lábaim nem bírtak el és az ágy mellett összerogytam. Égetett az érzés, féltem, hogy mit fog szólni hozzá és pont neki kell elolvasnia. Neki, aki nem bír és mindenkinek elmondja majd. Összekucorodtam és hangosan feltört belőlem a sírás. A fájdalom és a düh átjárta a testem, de képtelen voltam visszafogni magam. Ordítottam volna a fiúval, de egy hang sem jött fel a torkomon. Csak zokogtam ott, ahelyett, hogy magyarázkodásba vagy tiltakozásba kezdtem volna. Hallottam, hogy Louis felkel és hangos csattanással ér földet a füzet. Lépteket hallottam, tudtam, hogy most elmegy és elújságolja mindenkinek a történetem, majd jókat kacag rajtam. Ehelyett meleg ölelésben találtam magam, szorosan magához húzott. Fejemet a nyakába fúrtam, ő pedig hangtalanul simogatta a hátam, várta, hogy megnyugodjak.
- Sajnálom, tényleg nagyon, mindent. Ne haragudj rám.. Sajnálom, komolyan. –súgta a szavakat, melyek miatt újra eleredtek a könnyeim. Még szorosabban átölelt, már olyannyira, hogy egy papírlapot sem lehetett volna közénk szorítani. Mikor érezte, hogy kezdek megnyugodni, kissé eltávolodott. Biztató mosolyt varázsolt az arcára, kezével letörölte az arcomat. –Nem mondom el senkinek. Majd gyere kamerázni, ha jobban vagy. –fordult vissza az ajtóból, majd rám csukta azt. Felkeltem, a cigarettám és a gyógyszerem után kutattam. Bevettem két szemet, majd a tilalom ellenére kitártam az ablakot és rágyújtottam. Mire elszívtam egy szálat, elkezdett hatni a nyugtató is, kellemes érzéstelenség áradt szét bennem. Fáradt lettem tőle, de ez elenyésző probléma volt az előbb történtekhez képest. A csikket gondosan beszorítottam az ablakpárkány külső felének aljába. Minden dohányzásra utaló bizonyítékot eltüntettem a szobámból, nagyjából egy üveg parfümöt fújtam szét bent, hogy elfedje a szagot. A noteszemet biztonságba helyeztem, olyan helyre, ahol senki sem keresné. Elindultam lefele, ahol már a lépcsőn ücsörögtek a többiek engem várva. Ahogy helyet foglaltam a göndör hajú fiú mellett, el is kezdtük.
- Helló! Liam vagyok! –köszönt bele a kamerába Louis, egy csábos mosoly keretében.
- Zayn vagyok. –mosolygott a mellette ülő szőke.
- Niall vagyok. –löktem meg őt barátságosan.
- Luis vagyok! –mondta Harry.
- Helló, Louis vagyok. –köszönt Zayn, majd végül Liam mutatkozott be Harryként. Rövid röhögés után folytattuk.
- Nos, ezen a héten egy lassú dalt is fogunk énekelni, ami nagyon jó, mert én szeretem a lassú dalokat. –magyarázta Zayn, majd körbepillantott helyeslésre várva. Bólogattunk neki egy kicsit, majd Louis kezdett bele mondandójába.
- Az egyik videó naplóban azt mondtam, hogy szeretem a lányokat, akik répát esznek. Azóta rengeteg répát kaptam, de az ízlésem is megváltozott. Már inkább azokat a lányokat szeretem akik Ferrarival járnak. –mondta, mire kitört belőlem a nevetés. Az első kérdés is elhangzott már, mire abba tudtam hagyni a nevetést. Közben Louis sós teával kínálgatott mindenkit, ami miatt a röhögő görcsöm csak tovább fokozódott.
- Luis? –nézett rám Niall, én pedig vállat vontam. Nem tudtam mi a kérdés, így válaszolni sem tudtam rá. –Mi a személyes ismertetőjegyed? –tette fel újra, kisegítve engem.
- A bandában valószínűleg az, hogy lány vagyok. –vontam meg a vállam újfent. –A versenyben meg az, hogy a fél fejemen nincs haj. –fordítottam el az arcom, hogy jobban látható legyen a leborotvált fél.
- Mit szoktatok énekelni a zuhany alatt? –tette fel a következő kérdést Louis és rögtön meg is válaszolta. –Nem.
- Nem zuhanyozunk. –tette hozzá nevetve Niall. Nevetése miatt, mint mindig, akkor is nevetnem kellett.
- Mármint ti. –mutattam körbe, majd adtam egy normális feleletet a kérdésre. –Mindig mást, leginkább érzelmes dalokat.
- Tudom miért vagy velem ilyen. –súgta Harry, miközben rám dőlt. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, levert a víz.
- Tessék? –csuklott el a hangom. Louis közben szórakoztatta a körülöttünk ülőket, de nem tudtam volna nevetni rajta. Félve pillantottam a fiúra, aki sérelmének megfogalmazásán tanakodott.
- Tudod, engem nem zavar, ha te meg Loui.. Csak szólhattál volna, nem szeretek osztozkodni. –suttogta még mindig, de nem értettem, hogy mit akart ezzel. Talán látott minket az imént a szobámban és arra célzott. Hatalmas kő esett le a szívemről, zavartan felnevettem. –Tényleg, nagyon vicces ám. –mondta immár hangosabban. Hangjából átütött az ingerültség.
- Ne itt Harry. –húztam össze szemeimet, miközben a fiút néztem, hogy eszébe se jusson bármiféle számomra előnytelen kijelentést tenni, amivel lebuktatna minket. A fiú karomnál fogva felhúzott, mire fájdalmasan felszisszentem. Az összes szem ránk szegeződött, Louis is felkelt a helyéről, hogy közénk álljon, ha kell.
- Harry ne csináld már. –szólt rá a barátjára, aki fittyet hányt az aggodalmaskodó Louisra. Valószínűleg félt, hogy valami rossz emléket idéz fel bennem a göndör hajú bajtársunk viselkedése és kiborulok. Nem kockáztatta meg volna a bandából való távozásomat, bármennyire nem bírt engem. Feljebb emelte a hangját, a kamerás ember pedig elvonult. –Engedd már el!
- Hagyjuk már ezt Loui! –vetette oda ingerülten, majd helyet kért az utunkat elálló Zayntől és Liamtól. A két fiú nem mozdult meg, továbbra is körbekerítettek minket, ha valami durva történne, akkor hamar közbe tudjanak lépni. Niall Louis elé vetette karját, hogy ne lehessen harmadik fél a veszekedésben. –Tőlem megbeszélhetjük itt is. –szűkült össze tekintete Harrynek, miközben engem méregetett, de Louist is szemmel tartotta. Alig láthatóan ráztam meg a fejem, éreztem, ahogy ismét kaparni kezd a torkom és a könnyek fel akarnak törni. Pár percig farkas szemet néztünk, majd engedtem az érzésnek.
- Gratulálok Hazza, ügyes vagy. –lökte arrébb Niall kezét Louis, majd elragadott a fiú elől. A kertbe vitt, ahol a csípős levegő lecsillapította a kedélyeim. Vállon veregetett a fiú majd elindult befelé. Rágyújtottam, hogy valamilyen cselekvéssel elnyomjam a rám törő rossz érzést, de nem sikerült. A gyomrom egyre inkább összehúzódott, hányinger tört rám. A fiú után siettem, akit a szobájukban találtam meg, éppen Harryt a ruhájánál fogva a falhoz szorította. Ijedten néztem körbe, Liam gyors léptekkel haladt feléjük, majd mikor odaért szétrántotta őket. Harry a falhoz simulva állt, Louist pedig Liam fogta le. Zayn és Niall is közelebb mentek. Harry törte meg a csendet.
- Tudod Louis engem zavar, hogyha Luis felé közelítesz. –hajtotta hátra a fejét, miközben feltűrte pulcsija ujját. Tétován álltam az ajtóban, úgy döntöttem inkább csöndben maradok és várok.
- Tessék? –tépte ki magát Liam karjai közül Louis, de már nem rontott neki a fiúnak. Idegesen nevetett fel. –Én és.. Miért hiszed? –szegezte tekintetét Harryre, aki kezébe temette arcát. –Haver. Hallod. Ne csináld már. –tagolta a mondatot, feszülten méregette barátját, aki addig a falat pásztázta, de végül ránézett. Tehetetlenül csúszott le a fal mentén, Louis pedig, hogy egy szintbe lehessenek törökülésben elé ült. –Hagyd békén azt a lányt hallod. Tudod történt vele egy-két dolog, ami miatt nem lenne jó, ha kapcsolatot létesítenél vele. –helyezte vállára óvatosan a kezét.
- Nem érdekel a múltja. –nézett fel Harry ismét, elmélyült a gondolataiban. Pár perc néma csend állt be, én továbbra sem szólaltam meg, hogy jelezzem a jelenlétem nekik. –Azt hiszem belészerettem. –nyögi ki végül, miközben végig mérte barátait. Tekintete rajtam állapodott meg, hirtelen vörös lett és felpattant a fal mellől, ezzel meglepve az előtte ülőt. A többiek is felém fordultak, én pedig egy darabig tátogtam, mert nem tudtam mit mondani erre. Végül a döbbenettől lefagyva csak ennyit tudtam kinyögni.
- Hogy mit csinálsz? –tettem fel költői kérdésem, amire nem vártam választ. Nem akartam, hogy megismételje, amit hallottunk. Azt akartam, hogy egy „csak vicceltemmel” elintézze a dolgot és kész. A hányingerem és a gyomromban lévő szorító érzés felerősödött. Úgy éreztem, mintha nem is lettem volna ott igazán testileg, csak a lelki személyiségem állt volna az ajtóban.
- Jól vagy? –állt mellém Niall és a kezemen kereste a pulzusom. Fél percig fogta, majd elengedte azt. –Falfehér vagy.. Nem szédülsz? –tette fel a kérdését, amire már nem tudtam válaszolni, mert az ebéd elindult felfelé. A mosdóba futottam, aminek ajtaját becsaptam magam mögött és a legközelebbi könnyen kitakarítható dologba kiengedtem, ami ki akart jönni. Remegve kapaszkodtam a mosdókagylóba az egyik kezemmel, a másikkal pedig megnyitottam a vizet. Párszor megmostam az arcomat a hidegvízzel és kiöblítettem a számat, ami miatt újabb adag indult fel. Simon rontott be, a tükörből láthattam nyugtalankodó arckifejezését. Megmérte a vérnyomásom, amire Niall először tippelt.
- Csak leesett a vérnyomása. –fújta az egy percig bent tartott levegőjét a mentorunk, látszott rajta, hogy kezdi visszanyerni kiegyensúlyozottságát. Niall és ő segítettek átjutni a szobámba, ahol egy lavór társaságában bebújtam az ágyamba. Párszor még használnom kellett, de végül elnyomott az álom.
Ismerős helyen ébredtem fel. A gyerekszobám volt az, pont úgy nézett ki, ahogy régen. Bizonytalanul keltem fel, a nyuszis mamuszomat a lábamra húztam. A tükör előtt sétáltam el, mikor futó pillanatra belenéztem. Megálltam, hogy jobban megvizsgáljam magam. Középhosszú barna hajam két copfba volt fonva, arcom gyermekes volt és mintha alacsonyabb is lettem volna. Anyám hálójához indultam, hogy megnézzem alszik-e még. Békésen aludt még, én pedig befeküdtem mellé és hátulról megöleltem, amire felébredt. Felém fordult és puszit nyomott az arcomra.
- Anya, beszélnünk kell. –ültem fel törökülésbe, lábaim meglepően aprók voltak. Anya is felült és mosolyogva várta, hogy elkezdjem a mondandómat. –Nekem nem szimpatikus az új barátod.. Bill, szerintem nem jó ember. Én nem akarom, hogy vele éljünk. Agresszívnak tűnik és gonosznak. –mondtam lesütött szemmel. Hangom magas volt és a szavakat sem formáltam rendesen.
- Jaj, kincsem. –ölelt át anya, miközben ritmusosan és nyugtatóan beszélt hozzám. –Bill nem rossz ember, csak még nem ismered őt. Majd te is rájössz idővel. –engedett el. Arca helyén Bill kísértő vigyora jelent meg, amitől távolabb ugrottam tőle.
2012. nov. 15.
Luis Evans: tizedik fejezet
Sziasztok, sziasztok! Nos, most, hogy végeztem a fejezettel rájöttem, hogy tulajdonképp az előzetesen kiírt címnek nincs sok köze hozzá. Van ilyen, nem ezt terveztem a mai részbe, de így jött ki az ihlet, nincs mit tenni. Holnap, vagy holnap után valószínűleg jelenkezem az ehhez a címhez passzoló fejezettel is. Na, jó olvasást, kommentálni légyszi :) Aki nem irkál az elejétől, nyugodtan elkezdhetné, nagyon nagyon örülnék neki. :))
10 fejezet - all about you
- Olyan friss vagy és hamvas. –húzta félre a hajam a nyakamból valaki. A tükörbe nézve megismertem a nálam évekkel idősebb férfit. –Kár lenne, ha elrontanák ezt. –csóválta meg a fejét. Ismertem ezt a már bejárt utat. Harag és félelem öntött el. Újabb és újabb lehetőséget kaptam a hibám kijavítására. Máshogy is történhetett volna, máshogy kellett volna történnie. Gyors mozdulattal ugrottam arrébb, majd a férfi felé fordultam.
- Tudom, hogy mit akarsz csinálni velem. De inkább beszéljük meg jó? –emeltem rá tekintetem, reméltem, hogy belemegy a dologba. Ő feldúltan méregetett, majd aprót bólintott. –Beülhetnénk egy kávézóba, vagy tudom is én. –tártam szét a karom, nem tudtam gondolkozni. A légzés nehezemre esett, mintha súlyokat raktak volna a mellkasomra. Kapkodtam a levegőt, próbáltam higgadt maradni, de belülről marcangolt a félelem. A torkom égett, az előtörő könnyeket hatalmas erőfeszítések árán fojtottam vissza a helyükre. A férfi elkapta a karom, erősen szorította azt.
- Kávézóba mi? –üvöltött rám, ami még jobban elrettentett. Kezemet próbáltam kiszabadítani a szorításából, de csak nagyobb fájdalmat okoztam magamnak. Egy könnycsepp szabadult ki, melegen szántotta végig fehér arcomat. Már tudtam mit kell tennem. Finoman végig simítottam kezén.
- Csak egy percet adj, hogy összekészülődjek. –motyogtam, miközben próbáltam rezzenéstelen maradni, nehogy lebukjak a tervemmel. Hosszú sötétbarna hajamat szabad kezemmel csavartam meg, hogy egy oldalt maradjon. Negédes mosolyt erőltettem az arcomra, majd szemébe néztem. –Kérlek. –tettem hozzá. Idegesen eresztette el a karom, melyen a szövetek markától megsérültek. Halvány bőrömön lila foltok keletkeztek, de nem érdekelt. A fürdő felé vettem az irányt, ahol gondosan magamra zártam az ajtót. Tudtam, hogy a zár kitörése nem okoz neki gondot, így nem időzhettem soká. A telefonomon egy utolsó üzenetet küldtem az általam legjobban szeretett embernek és mikor zizegve jelezte a kézbesítést, a faliszekrényben kezdtem kutakodni. Hamar rátapintottam a keresett tárgyra, melyet a földre dobtam és rátapostam. A borotva rövid reccsenéssel nyílt szét, szabaddá vált a benne található penge. Remegő kézzel kaptam fel a földről az egyiket, majd ismét a szekrénybe nyúltam. Aszpirin, akkor jó volt. A levélből az összes gyógyszert kipattintottam, majd sorra bevettem a kis bogyókat. Léptek zaját hallottam, az üldözőm felém jött. Kiabáltam neki, hogy várjon rám még pár percet. Pár perc elég volt. A hideg csempének támasztottam a hátam, ujjaim közé fogtam a pengét. A sírásom feltört, a levegőt még nehezebben vettem. Féltem megtenni, nem akartam. De ez volt a helyes megoldás, csak ez lehetett. Egy vágást ejtettem a csuklómon, melyből rögtön folyni kezdett a vörös élet. Zokogva húztam végig újra, és megint és még többször a kezemen felfelé. Gyengülni kezdtem, de nem hagytam abba a vágást. Fájt, ahogy az éles kis eszköz a húsig hatolt, de nem fájt volna jobban, mint ami utána következett. A látásom homályosulni kezdett, körülöttem kis vértócsa keletkezett. Egy utolsó sebet csináltam magamnak majd eldobtam a borotvapengét. A gyógyszer kezdte megtenni hatását, egyre inkább nem éreztem a kínt, amit okoztam magamnak, csak figyeltem, ahogy egyre terebélyesedik a tócsa körülöttem. Lassan sötétedni kezdett a világ. A férfi betörte az ajtót, majd mellém sietett. Szólásra nyitotta volna a száját, de megelőztem. Éreztem, hogy eljött a vég.
- Én szerettelek. –nyögtem ki az utolsó szavakat, amik nehezemre estek, még félholtan is. A torkomban szorító érzés nem hagyott több lehetőséget a megszólalásra. A férfi a véres telefonomért nyúlt majd tárcsázni kezdett. Alig láttam őt, a világ már szinte majdnem teljesen fekete volt. Amíg beszélt végig rajtam tartotta a szemét, amiben egy kis félelmet láttam megcsillanni.
- Csak bírd ki. –hallottam őt, de már nem éreztem. Rövid mocorgás után a hallásom is elhagyott és sötétség borult rám.
A következő percben már kívülállóként szemléltem a történteket. A mentősök kísérleteztek újra élesztésemmel, de nem sikerült nekik. Kívülről látva magamat, hát finoman szólva sem néztem ki jól. Ruhámról patakzott a vér, a szám pedig habzott, valószínűleg a gyógyszer miatt. Egyszer csak vér ízét éreztem a számban, majd újra semmit. Valószínűleg pár másodpercre sikerült visszahozniuk az élők sorába, majd ismét elvesztem. Nem akartam tovább élni és visszamenni. A temetésemet is kívülről szemlélhettem. Ahogy a szüleim egymásra borulva sírnak és még Bill is ejtett pár könnycseppet értem. Egy csokor vörös rózsát dobott le a koporsóhoz. Közelebb sétáltam hozzá, hogy láthassam arcát, amin fájdalom jeleit véltem felfedezni. Újra élni akartam, visszatérni, hogy bepótoljam az elmulasztott lehetőségek kihasználását, vagy összebarátkozzak Billel. Az én hibám is volt.
- Luis. –rázta meg vállam valaki, aki feltehetőleg Harry volt. A premier után kicsit becsíptünk és megismétlődött az a dolog. Azóta esténként vagy napközben, ahogy éppen adódik, összejárunk. Nem túl szép dolog, de egyikünk sem táplál a másik iránt komolyabb érzelmeket, így baráti alapon szexelünk. Ez a testi igényeink kielégítésére volt alkalmas, jó neki és nekem is megfelelt, viszont nem kellett tartanunk attól, hogy majd ebből adódóan összeveszünk. Ha akartam volna, se tudtam volna megváltoztatni ezt a kapcsolatot, de tulajdonképpen nem is akartam. Jól esett a Harryvel töltött idő, sőt barátságunk is jobban elmélyült. Mindent megbeszéltünk egymással, ami éppen a lelkünket nyomta, de én még akkor sem osztottam meg vele, hogy miért kellett szednem a nyugtatókat. –Jól vagy? –nyögte el a kérdését, miközben legördült rólam. Mellém feküdt, az arcomat fürkészte. Kezével a vállamat kezdte cirógatni
- Persze, miért? –ráncoltam homlokom, igyekeztem visszafojtani a könnyeimet. Torkom égett, szinte már majdnem kigyulladt. Fáradtan helyeztem hideg kezem a szememre, kicsit pihentettem rajta, aztán komótosan felkeltem, hogy visszavegyem a ruháimat. Nem voltam feszélyezett, hogy a fiú látja a testem, még az sem zavart, hogy minden mozdulatomat nyomon követi.
- Nem tudom, hogy min gondolkozol olyankor, amikor üveges szemmel meredsz a távolba és csinálhat az ember bármit, észre sem veszed. Ez olyan lankasztó. –dünnyögte el a végét, de még így s tisztán érthető volt. Felé néztem, hogy láthassam gyötrelmes arckifejezését, ami ehhez társult. Továbbra is figyelemmel kísérte az öltözésem, én pedig utolsó simításként magamra húztam a bő pólómat. Mosolyt erőltettem az arcomra és egy arcára adott puszi után elhagytam a szobát. Az ebédlőben csoportosuló társaimhoz siettem, akik már régóta fent vannak, viszont sejtésük sincs a Harryvel végzett tevékenységemről. Ők abban a hitben szórakoztak lent, hogy mi fent békésen aludtunk. Niall mellé léptem, aki fél kezével átkarolt és ölébe húzott.
- Mit játszotok? –néztem a kikészített rövid italos poharakra és az asztal szélén magányosan álldogáló hatalmas fagylaltos dobozra. A fiúk nevetni kezdtek, majd invitáltak a játékba, aminek lényege annyi volt, hogy ki tud több shaket lehúzni egy perc alatt. –Már csak kérdezem, hogy tisztában vagytok-e vele, hogy a fagyiból nem így készül shake. –mosolyogtam hátra a haspók fiúra, aki most is idegesítően hangosan nassolt valamit. Liam és Louis pár szó egymásnak súgása után grimaszolva fordultak felém.
- És csinálnál belőle shaket? –kulcsolta össze ujjait az asztal fölött Louis, jelezve, hogy diplomatikus módszerrel kívánja rendezni a helyzetet. Alkalmam adódott, hogy végre újra sarokba szorítsam a fiút, ami bevallom örömmel töltött el.
- Feltételhez köthetek? –emeltem Liam bíróra a szemem, aki múltkori alakítását is igyekezett felülmúlni a pózolás terén. Most csak a széken ülve, majd az asztalra felmászva helyezte magát istenségszerű pozitúrába, ami még így is zavarba tudott hozni. Pólóját kissé felhúzva bólintott, hogy kérdésemnek „helyt adott”. Ezen egyszerre felnevettem, mert be láthatjuk, kissé hő behatásos meleges megmozdulás volt. Másfelől pedig azt is beismerhetjük, hogy nagyon szexi volt. Finoman ajkamba haraptam, majd gonosz mosolyt eresztettem meg Louis felé. –Nos, Larry, két fenntartással. –mondtam, mire a fiú már nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon a ráragadt gúnynév miatt. Mutató ujjam a magasba emeltem és szigorúan megráztam azt. –Első: szeretném, ha letörölnéd a telefonodról azt a képet, amin kitüsszentem a tejet. –sütöttem le szemem. A fiúk heves nevetésben törtek ki, még a székemül szolgáló szőkeség is, így kicsit átrendeződött eddigi testtartásom. Harry a megszokott reggeli mély hangjával köszönt be nekünk, amit alig hallottunk a nevetéstől. Egy darabon engem figyelt, majd megrázta a fejét és tovább állt. A konyhába indult, én pedig megszabtam a második feltételt, hogy utána mehessek. Valami nem stimmelt vele, eddig nem viselkedett így, ha valaki mással látott. A másik kikötéssel megszabtam a további egymáshoz való viszonyulásunkat, mégpedig egy „Louik-törvényt” kértem, hogy állítsunk össze. Bár olybá tűnhetett, hogy megértjük egymást, ez egyáltalán nem úgy volt. Sőt a kezdeti megértésünk köddé vált és ő volt a legtöbb konfliktusom kiváltója. Felkaptam a fagylaltos dobozt, majd Harry után igyekeztem. Juliettnek adtam a dobozt, hogy készítsen belőle iható formátumot, mivel nekem fogalmam sem volt róla, hogy egyébként hogy kell.
- Mi bajod? –álltam mellé, a konyhapultnak támaszkodtam háttal. Ő egy poharat mosott el magának. Egy pillanatra rám nézett, majd visszafordult a teendőjéhez. Egy vigyort küldött a folyóvíznek, majd egy konyharuha után nyúlt, hogy megtörölhesse az elmosott eszközt. –Hahó. –böktem meg óvatosan, hangom mire a végére értem elhalkult. A fiú velem szemben állt meg, szemét az enyémbe fúrta.
- Inkább neked mi bajod. –nyúlt bele a hajába, kezével még jobban összekuszálta az amúgy is fésületlen frizuráját. Egy pillanat alatt pár centire szűkítette a kettőnk közti távolságot. Félve néztem fel rá.
- Csak mintha.. Féltékeny lettél volna. –kijelentésem kérdésnek hangzott, egy pislantás erejéig levettem róla a tekintetem, hogy ne kelljen látnom a reakcióját. Kezével állam alá nyúlt és felemelte annyira, hogy muszáj legyen a szemébe néznem.
- Csak furcsa, hogy hozzám nincs kedved, a másik percben meg már Louissal bohóckodtok. –mondta, miközben egyre inkább közelítette felém az arcát. Válla felett átpillantva ellenőriztem a helység ürességét és mikor nem láttam senkit a kezemmel átkaroltam a derekát. Finoman a számra tapasztotta a sajátját, majd heves csókba kezdett. Combomnál megemelve felrakott a pultra, de közben nem szakította meg a csókunkat. A hirtelen ajtó nyitás hangjára méterekkel arrébb termett tőlem. Juliett egy kancsóba hozta vissza a fagylaltot és a kezembe nyomta.
- Most akkor én visszamegyek. –köszörültem meg a torkom. Zavart voltam, hiszen majdnem lebuktunk. A fiú bólintott, majd rám ügyet sem vetve elsétált. Én is visszamentem a fiúkhoz, akik epekedve várták már a jeges finomság érkezését. Mivel én vittem nekik, ezért úgy határoztak, hogy kezdhetem. Ez persze nem gyávaság volt, vagy félelem, esetleg nem akarás, csak merő lovagiasság.
- Nézd, hogy húzza. –röhögte ki magából Louis a szavakat, közben gyötrelmesen verte az asztalt. Később jöttem rá, mikor a többiek következtek, hogy valószínűleg az arckifejezésemen nevetett annyira.
- Ha feles lenne, jobban menne neki. –kacsintott felénk az éppen elhaladó Harry, amitől félrenyeltem a számban lévő shaket és vad köhögésbe kezdtem. A mérkőzés számomra befejeződött ezzel, háromig jutottam el, aminél persze az összes fiú többet tudott meginni.
10 fejezet - all about you
- Olyan friss vagy és hamvas. –húzta félre a hajam a nyakamból valaki. A tükörbe nézve megismertem a nálam évekkel idősebb férfit. –Kár lenne, ha elrontanák ezt. –csóválta meg a fejét. Ismertem ezt a már bejárt utat. Harag és félelem öntött el. Újabb és újabb lehetőséget kaptam a hibám kijavítására. Máshogy is történhetett volna, máshogy kellett volna történnie. Gyors mozdulattal ugrottam arrébb, majd a férfi felé fordultam.
- Tudom, hogy mit akarsz csinálni velem. De inkább beszéljük meg jó? –emeltem rá tekintetem, reméltem, hogy belemegy a dologba. Ő feldúltan méregetett, majd aprót bólintott. –Beülhetnénk egy kávézóba, vagy tudom is én. –tártam szét a karom, nem tudtam gondolkozni. A légzés nehezemre esett, mintha súlyokat raktak volna a mellkasomra. Kapkodtam a levegőt, próbáltam higgadt maradni, de belülről marcangolt a félelem. A torkom égett, az előtörő könnyeket hatalmas erőfeszítések árán fojtottam vissza a helyükre. A férfi elkapta a karom, erősen szorította azt.
- Kávézóba mi? –üvöltött rám, ami még jobban elrettentett. Kezemet próbáltam kiszabadítani a szorításából, de csak nagyobb fájdalmat okoztam magamnak. Egy könnycsepp szabadult ki, melegen szántotta végig fehér arcomat. Már tudtam mit kell tennem. Finoman végig simítottam kezén.
- Csak egy percet adj, hogy összekészülődjek. –motyogtam, miközben próbáltam rezzenéstelen maradni, nehogy lebukjak a tervemmel. Hosszú sötétbarna hajamat szabad kezemmel csavartam meg, hogy egy oldalt maradjon. Negédes mosolyt erőltettem az arcomra, majd szemébe néztem. –Kérlek. –tettem hozzá. Idegesen eresztette el a karom, melyen a szövetek markától megsérültek. Halvány bőrömön lila foltok keletkeztek, de nem érdekelt. A fürdő felé vettem az irányt, ahol gondosan magamra zártam az ajtót. Tudtam, hogy a zár kitörése nem okoz neki gondot, így nem időzhettem soká. A telefonomon egy utolsó üzenetet küldtem az általam legjobban szeretett embernek és mikor zizegve jelezte a kézbesítést, a faliszekrényben kezdtem kutakodni. Hamar rátapintottam a keresett tárgyra, melyet a földre dobtam és rátapostam. A borotva rövid reccsenéssel nyílt szét, szabaddá vált a benne található penge. Remegő kézzel kaptam fel a földről az egyiket, majd ismét a szekrénybe nyúltam. Aszpirin, akkor jó volt. A levélből az összes gyógyszert kipattintottam, majd sorra bevettem a kis bogyókat. Léptek zaját hallottam, az üldözőm felém jött. Kiabáltam neki, hogy várjon rám még pár percet. Pár perc elég volt. A hideg csempének támasztottam a hátam, ujjaim közé fogtam a pengét. A sírásom feltört, a levegőt még nehezebben vettem. Féltem megtenni, nem akartam. De ez volt a helyes megoldás, csak ez lehetett. Egy vágást ejtettem a csuklómon, melyből rögtön folyni kezdett a vörös élet. Zokogva húztam végig újra, és megint és még többször a kezemen felfelé. Gyengülni kezdtem, de nem hagytam abba a vágást. Fájt, ahogy az éles kis eszköz a húsig hatolt, de nem fájt volna jobban, mint ami utána következett. A látásom homályosulni kezdett, körülöttem kis vértócsa keletkezett. Egy utolsó sebet csináltam magamnak majd eldobtam a borotvapengét. A gyógyszer kezdte megtenni hatását, egyre inkább nem éreztem a kínt, amit okoztam magamnak, csak figyeltem, ahogy egyre terebélyesedik a tócsa körülöttem. Lassan sötétedni kezdett a világ. A férfi betörte az ajtót, majd mellém sietett. Szólásra nyitotta volna a száját, de megelőztem. Éreztem, hogy eljött a vég.
- Én szerettelek. –nyögtem ki az utolsó szavakat, amik nehezemre estek, még félholtan is. A torkomban szorító érzés nem hagyott több lehetőséget a megszólalásra. A férfi a véres telefonomért nyúlt majd tárcsázni kezdett. Alig láttam őt, a világ már szinte majdnem teljesen fekete volt. Amíg beszélt végig rajtam tartotta a szemét, amiben egy kis félelmet láttam megcsillanni.
- Csak bírd ki. –hallottam őt, de már nem éreztem. Rövid mocorgás után a hallásom is elhagyott és sötétség borult rám.
A következő percben már kívülállóként szemléltem a történteket. A mentősök kísérleteztek újra élesztésemmel, de nem sikerült nekik. Kívülről látva magamat, hát finoman szólva sem néztem ki jól. Ruhámról patakzott a vér, a szám pedig habzott, valószínűleg a gyógyszer miatt. Egyszer csak vér ízét éreztem a számban, majd újra semmit. Valószínűleg pár másodpercre sikerült visszahozniuk az élők sorába, majd ismét elvesztem. Nem akartam tovább élni és visszamenni. A temetésemet is kívülről szemlélhettem. Ahogy a szüleim egymásra borulva sírnak és még Bill is ejtett pár könnycseppet értem. Egy csokor vörös rózsát dobott le a koporsóhoz. Közelebb sétáltam hozzá, hogy láthassam arcát, amin fájdalom jeleit véltem felfedezni. Újra élni akartam, visszatérni, hogy bepótoljam az elmulasztott lehetőségek kihasználását, vagy összebarátkozzak Billel. Az én hibám is volt.
- Luis. –rázta meg vállam valaki, aki feltehetőleg Harry volt. A premier után kicsit becsíptünk és megismétlődött az a dolog. Azóta esténként vagy napközben, ahogy éppen adódik, összejárunk. Nem túl szép dolog, de egyikünk sem táplál a másik iránt komolyabb érzelmeket, így baráti alapon szexelünk. Ez a testi igényeink kielégítésére volt alkalmas, jó neki és nekem is megfelelt, viszont nem kellett tartanunk attól, hogy majd ebből adódóan összeveszünk. Ha akartam volna, se tudtam volna megváltoztatni ezt a kapcsolatot, de tulajdonképpen nem is akartam. Jól esett a Harryvel töltött idő, sőt barátságunk is jobban elmélyült. Mindent megbeszéltünk egymással, ami éppen a lelkünket nyomta, de én még akkor sem osztottam meg vele, hogy miért kellett szednem a nyugtatókat. –Jól vagy? –nyögte el a kérdését, miközben legördült rólam. Mellém feküdt, az arcomat fürkészte. Kezével a vállamat kezdte cirógatni
- Persze, miért? –ráncoltam homlokom, igyekeztem visszafojtani a könnyeimet. Torkom égett, szinte már majdnem kigyulladt. Fáradtan helyeztem hideg kezem a szememre, kicsit pihentettem rajta, aztán komótosan felkeltem, hogy visszavegyem a ruháimat. Nem voltam feszélyezett, hogy a fiú látja a testem, még az sem zavart, hogy minden mozdulatomat nyomon követi.
- Nem tudom, hogy min gondolkozol olyankor, amikor üveges szemmel meredsz a távolba és csinálhat az ember bármit, észre sem veszed. Ez olyan lankasztó. –dünnyögte el a végét, de még így s tisztán érthető volt. Felé néztem, hogy láthassam gyötrelmes arckifejezését, ami ehhez társult. Továbbra is figyelemmel kísérte az öltözésem, én pedig utolsó simításként magamra húztam a bő pólómat. Mosolyt erőltettem az arcomra és egy arcára adott puszi után elhagytam a szobát. Az ebédlőben csoportosuló társaimhoz siettem, akik már régóta fent vannak, viszont sejtésük sincs a Harryvel végzett tevékenységemről. Ők abban a hitben szórakoztak lent, hogy mi fent békésen aludtunk. Niall mellé léptem, aki fél kezével átkarolt és ölébe húzott.
- Mit játszotok? –néztem a kikészített rövid italos poharakra és az asztal szélén magányosan álldogáló hatalmas fagylaltos dobozra. A fiúk nevetni kezdtek, majd invitáltak a játékba, aminek lényege annyi volt, hogy ki tud több shaket lehúzni egy perc alatt. –Már csak kérdezem, hogy tisztában vagytok-e vele, hogy a fagyiból nem így készül shake. –mosolyogtam hátra a haspók fiúra, aki most is idegesítően hangosan nassolt valamit. Liam és Louis pár szó egymásnak súgása után grimaszolva fordultak felém.
- És csinálnál belőle shaket? –kulcsolta össze ujjait az asztal fölött Louis, jelezve, hogy diplomatikus módszerrel kívánja rendezni a helyzetet. Alkalmam adódott, hogy végre újra sarokba szorítsam a fiút, ami bevallom örömmel töltött el.
- Feltételhez köthetek? –emeltem Liam bíróra a szemem, aki múltkori alakítását is igyekezett felülmúlni a pózolás terén. Most csak a széken ülve, majd az asztalra felmászva helyezte magát istenségszerű pozitúrába, ami még így is zavarba tudott hozni. Pólóját kissé felhúzva bólintott, hogy kérdésemnek „helyt adott”. Ezen egyszerre felnevettem, mert be láthatjuk, kissé hő behatásos meleges megmozdulás volt. Másfelől pedig azt is beismerhetjük, hogy nagyon szexi volt. Finoman ajkamba haraptam, majd gonosz mosolyt eresztettem meg Louis felé. –Nos, Larry, két fenntartással. –mondtam, mire a fiú már nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon a ráragadt gúnynév miatt. Mutató ujjam a magasba emeltem és szigorúan megráztam azt. –Első: szeretném, ha letörölnéd a telefonodról azt a képet, amin kitüsszentem a tejet. –sütöttem le szemem. A fiúk heves nevetésben törtek ki, még a székemül szolgáló szőkeség is, így kicsit átrendeződött eddigi testtartásom. Harry a megszokott reggeli mély hangjával köszönt be nekünk, amit alig hallottunk a nevetéstől. Egy darabon engem figyelt, majd megrázta a fejét és tovább állt. A konyhába indult, én pedig megszabtam a második feltételt, hogy utána mehessek. Valami nem stimmelt vele, eddig nem viselkedett így, ha valaki mással látott. A másik kikötéssel megszabtam a további egymáshoz való viszonyulásunkat, mégpedig egy „Louik-törvényt” kértem, hogy állítsunk össze. Bár olybá tűnhetett, hogy megértjük egymást, ez egyáltalán nem úgy volt. Sőt a kezdeti megértésünk köddé vált és ő volt a legtöbb konfliktusom kiváltója. Felkaptam a fagylaltos dobozt, majd Harry után igyekeztem. Juliettnek adtam a dobozt, hogy készítsen belőle iható formátumot, mivel nekem fogalmam sem volt róla, hogy egyébként hogy kell.
- Mi bajod? –álltam mellé, a konyhapultnak támaszkodtam háttal. Ő egy poharat mosott el magának. Egy pillanatra rám nézett, majd visszafordult a teendőjéhez. Egy vigyort küldött a folyóvíznek, majd egy konyharuha után nyúlt, hogy megtörölhesse az elmosott eszközt. –Hahó. –böktem meg óvatosan, hangom mire a végére értem elhalkult. A fiú velem szemben állt meg, szemét az enyémbe fúrta.
- Inkább neked mi bajod. –nyúlt bele a hajába, kezével még jobban összekuszálta az amúgy is fésületlen frizuráját. Egy pillanat alatt pár centire szűkítette a kettőnk közti távolságot. Félve néztem fel rá.
- Csak mintha.. Féltékeny lettél volna. –kijelentésem kérdésnek hangzott, egy pislantás erejéig levettem róla a tekintetem, hogy ne kelljen látnom a reakcióját. Kezével állam alá nyúlt és felemelte annyira, hogy muszáj legyen a szemébe néznem.
- Csak furcsa, hogy hozzám nincs kedved, a másik percben meg már Louissal bohóckodtok. –mondta, miközben egyre inkább közelítette felém az arcát. Válla felett átpillantva ellenőriztem a helység ürességét és mikor nem láttam senkit a kezemmel átkaroltam a derekát. Finoman a számra tapasztotta a sajátját, majd heves csókba kezdett. Combomnál megemelve felrakott a pultra, de közben nem szakította meg a csókunkat. A hirtelen ajtó nyitás hangjára méterekkel arrébb termett tőlem. Juliett egy kancsóba hozta vissza a fagylaltot és a kezembe nyomta.
- Most akkor én visszamegyek. –köszörültem meg a torkom. Zavart voltam, hiszen majdnem lebuktunk. A fiú bólintott, majd rám ügyet sem vetve elsétált. Én is visszamentem a fiúkhoz, akik epekedve várták már a jeges finomság érkezését. Mivel én vittem nekik, ezért úgy határoztak, hogy kezdhetem. Ez persze nem gyávaság volt, vagy félelem, esetleg nem akarás, csak merő lovagiasság.
- Nézd, hogy húzza. –röhögte ki magából Louis a szavakat, közben gyötrelmesen verte az asztalt. Később jöttem rá, mikor a többiek következtek, hogy valószínűleg az arckifejezésemen nevetett annyira.
- Ha feles lenne, jobban menne neki. –kacsintott felénk az éppen elhaladó Harry, amitől félrenyeltem a számban lévő shaket és vad köhögésbe kezdtem. A mérkőzés számomra befejeződött ezzel, háromig jutottam el, aminél persze az összes fiú többet tudott meginni.
2012. nov. 13.
Luis Evans: Kilencedik fejezet
Sziasztok! Meghoztam a kilencedik fejezetet, ami azt jelenti számunkra, hogy már csak hat rész van hátra a történetből. Egyenlőre még nem érzem a súlyát, hogy nem sokára ez a történet is befejeződik, majd pár rész múlva. Nagyon úgy néz ki, hogy csak az utolsó fejezetben fog fény derülni a "titokra", ami egy kicsit zavaró számomra, hiszen én végig úgy írom, hogy tudom a szereplőim múltját, amiért olyanok amilyenek, viszont ti olvasók csak tippelhettek. Jó olvasást és kommentet éri írni! :)
9 fejezet - one day baby, we'll be old
Óvatosan nyitottam ki a szemem, de az illatok alapján nem a szobánkban aludtam. Harry még szuszogott, én pedig felültem. Harry pólója volt rajtam, ami éppen, hogy eltakart, de az alatt semmi. Félve néztem az órára, ami még csak hajnali négy órát mutatott. Gondolhattam volna, mert még csak akkor kezdett világosodni. A ház nappalijának kanapéja mögé vackoltuk be magunkat. Gyorsan felkaptam a nadrágom és elindultam, hogy körbenézzek. Juliett, a versenyzők szakácsnője már a konyhában sürgött forgott. Rövid tétovázás után léptem mellé, hogy megkérdezzem nem látott-e valami érdekeset mikor jött.
- Juliett, van itt valahol egy fájdalomcsillapító? –puhatolóztam, nem akartam rögtön a tárgyra térni. A harmincas éveiben járó mesterszakács rosszallóan csóválta meg a fejét, majd az egyik fiókból egy levél gyógyszert kikapva nyomott a tenyerembe egy szemet. Egy üveg vizet vettem ki a hűtőből, majd bevettem a bogyót, remélve csillapítani fogja a hasogató érzést. –Tudsz adni még egyet? Harrynek.. –tettem hozzá, mielőtt teljesen kiborult volna, hogy túladagolom magam.
- Szépen szétcsaptátok magatokat. –vetette oda, miközben visszatért a teendőihez. Tehát tisztában volt vele, hogy meztelenül aludtunk a nappaliban. Ennek miértjére én is szerettem volna választ kapni, úgy döntöttem, hogy az ivó cimborámat kell megkérdezni, hátha ő többre emlékszik, mint én.
- Figyelj csak Julie, te mennyire láttál minket itt? –fordultam vissza még hozzá egy kérdés erejéig. Célzottan tettem fel neki a talányt, noha tudtam, hogyha látott minket, valószínűleg mind hárman kellemetlen helyzetbe kerülünk most miattam.
- Csak téged láttalak a szófa mögött szundítani. –rántotta meg a vállát, jelezve, hogy egyébként sem szólna bele abba, hogy mit csinálok. –Harryt hol hagytad? –nézett föl rám egy pillanatra, mire rajtam volt a sor, hogy megvonjam vállam. Tudtam, hogy hol van, de nem akartam bemártani magunkat. A díványhoz siettem, hogy felkeltsem még alvó csapattársam és felmenjünk a szobánkba.
- Hazza ébredj. –súgtam neki, miközben kicsit megrázogattam a félmeztelen fiút. Ismerős megfontoltsággal nyitotta ki a szemét, valószínűleg ő sem emlékezett sokra. Párszor felmérte a terepet, majd felkelt és nyugodtabb, illetve magányosabb helyre vonultunk át ketten. Összeszedtem elhagyott ruháimat, majd a teraszra ültünk. Juliett hozott nekünk kávét és némi harapnivalót, de szigorúan csak egészséges étket. Miután becsukta maga mögött az ajtót, én az ablakpárkányon felejtett cigarettás dobozból elvettem egy szálat és meggyújtottam.
- Leszokhatnál már arról a vacakról. –dörzsölte meg szemét, majd magára húzta az egyik odakészített takarót. Hideg, csípős szél fújt, én is követtem a példáját és bebugyoláltam magam egy pokróccal. –Emlékszel valamire?
- Addig van meg, hogy itthon találtunk egy pezsgőt. Onnantól csak foszlányok. –ráztam meg a fejem. Harry elvigyorodott, így már sejthetővé vált, hogy ő tovább tudja az esetet. Ismertem ezt a mosolyt, nagyon jól. Akkor ülepszik arcán efféle, ha lát egy mini ruhás bombázót. Görcsbe rándult a gyomrom, féltem, hogy mit fog felelni.
- Pedig nagyon jó volt. Megittuk, aztán szkanderoztunk, de nem te nyertél. –tette hozzá győzedelmes arckifejezésem láttán. –Aztán megfürödtél a halastóban és hát nagyon csábítóan néztél ki, meg persze én is, úgyhogy egymásnak estünk.. –elfojtotta a hangját és védekező pozíciót vett fel. –Onnantól pedig csak úgy mentek a dolgok. –fejezte be, kezét maga elé tartva. Közönyös reakcióm láttán meglepődve eresztette le a karját arca elől. Reakcióm nem teljesen tükrözte a gondolataimat, belül vívódtam, hogy mi fog ezután következni. A banda jólétét is tekintetbe kellett vennem, hiszen Simon utasításai szerint már nem „szólóban nyomom az ipart”, hanem egy csapat része vagyok, amihez alkalmazkodnom kell. Ezt a kijelentését már akkor sem értettem, amikor mondta, hiszen mindig is Trishával duettet alkottunk, ami nem egy emberből áll és mindig mindkettőnk szándékai és céljai szerint határoztunk. Két egyenes út állt előttünk, két tiszta döntés között választhattunk volna. Talán túl szürke lett volna, ha lerendeztük volna egy egyszerű kérdéssel az egészet. Akkoriban szerettem túlgondolni a dolgokat, így ezt is valami bonyodalmas, megoldhatatlan egyenletnek tituláltam.
- Nem is haragszol? –szegte fel tekintetét. Megráztam a fejem, ő pedig engem fürkészett. Valójában a csók óta számítottam rá, hogy közelebbi kapcsolatot is fogunk egymással teremteni, így nem lepett meg a dolog. Harry magam korú és elég vonzó, valószínűleg már rég róla áradoznék, de ez a műsor miatt nem volt kivitelezhető. –De ugye tisztában vagy vele, hogy nem vagyunk egy pár ettől?
- Még jó. –nevettem fel röviden, ami még nagyobb meglepődést váltott ki a fiúból. Bár mi hatan jól ismertük egymást, még több mint egy hónap után is tudtam olyan dolgot tenni, vagy mondani, ami komoly döbbenetet váltott ki köztük. Talán Liamet tippeltem volna meg legjobb emberismerőnek, ő volt az, aki félmondatokból is rájött egy-egy ügy megoldására.
- Talán rendszeresíthetnénk. –mondta és perverz mosolyra húzta száját. Játékosan bokszoltam bele a vállába, hogy jelezzem a felháborodottságomat.
- Ne is álmodj róla. –ütöttem bele ismét, mikor méregetni kezdett a „meztelen nő” ábrázatával. Lehajtottam a kávém utolsó kortyait, majd komótosan felkeltem. Harry követte példám, bedobtuk a mosogatóba a poharainkat és felindultunk a szobánkba. Még félhomály volt, de már kezdett világosodni a ház. Niall álmosan botorkált lefelé a lépcsőn, valószínűleg megéhezett a sok alvástól. A mögöttem jövő Harry elé nyújtottam ki a karom, aki megtorpant. Mozdulatlanul álltunk meg a lépcső felénél, szőke éhenkórász barátunk pedig lazán elsétált mellettünk.
- Na, végre! –súgtam hátra vigyorogva. Örültem, amiért kivételesen bejött a trükk, nem lett volna szerencsés lebuknunk. Már láttam magam előtt Louis gúnyos dalolászását az esetről. Halkan lepacsiztam Harryvel, majd ugyanilyen hangerővel bebotorkáltunk a szobába. Levettem a pólóját és a kezébe adtam, aztán próbáltam eljutni az ágyamig, ami szinte lehetetlen volt. Először egy üveget rúgtam fel, ami a szoba nyugalmát megtörve, csörömpölve gurult be a szekrény alá. Ijedten körbenéztem, de pár morgás és mocorgás után úgy tűnt mindenki visszaaludt. Ismét elindultam az általam jónak talált irányba, ugyanis a szobaablak redőnye állandóan le volt húzva, így a kinti állapotnak nyoma sem volt. Kezemet kinyújtva tapogatóztam a sötétben, a fal vonalát követtem, majd Louis ágyának betudott hely előtt elléptem tőle. Sajnos nem tudtam felmérni a távot, így a következő lépésnél megfejeltem az emeletes ágy tetejét, majd átesve a deszkákon Louis puha testére érkeztem meg. Ő persze rögtön felriadt és legurított magáról. Ekkor már egy könnycsepp is kicsordult, annyira összevertem magam. Az esésem zajára mindenki felkelt, Zayn rögtön felkapcsolta a villanyt, majd kérdő tekintetekkel találtam szemben magam. Még Harry is morogva tápászkodott fel, ami miatt elnevettem magam. Zayn megcsóválta a fejét, majd lekapcsolta a lámpát, így rövid világosság után, megint sötétbe kerültem. Mozgolódás hallatszott, úgy döntöttem inkább a padlón alszok a koszos zoknik társaságában, mintsem még több fájdalmat okozzak magamnak. Egy kéz azonban megragadta a karom és felhúzott, majd az ágyamig irányítgatott. Ott még visszahúzott egy puszi erejéig, majd elbotorkált mellőlem.
Nevezetes estére készültünk, a Harry Potter hetedik részének bemutatójára voltunk hivatalosak, ami miatt nagyon izgultam. A közös fürdőben tumultus volt, így átkényszerültem Cherhez és reménykedtem, hogy a FLY lányok nem az ő szobájához csatolt mosdóban csípik ki magukat. Szerencsére nem volt ott senki a cserfes lányon kívül, aki engedélyt adott a használatra, így nyugodtan össze tudtam készülődni a filmestre. Hatalmas rajongója voltam a filmnek, még egész kiskoromban jött ki az első része és az iskolában egész nap varázsoltunk. Szinte fejből tudtam az összes átkot és varázsigét, amit említenek a könyvekben. Teljes izgatottság fogott el, mert találkozhattunk a szereplőket játszó színészekkel is. Hajamat feltupíroztam, szememet tussal hosszan kihúztam, számra pedig egy ruhámhoz illő barackszínű rúzst kentem fel. Megköszöntem Chernek a használati jogokat, majd visszaindultam a fiúkhoz, hogy megnézzem, hogy áll a csapat indulás téren. Semmiképp sem akartam elkésni a nagy eseményről. A fürdőben éppen Harry gombolta be fekete ingjét, ami mesésen mutatott rajta, így teljesen elterelte a figyelmem a nekem szánt bókról, ami elhagyta Louis száját. Louis komolyan megdicsérte a ruházatom, ami nagy haladás volt, hiszen egész addig csak húztuk egymást vagy ökörködtünk. Nem is hittem addig a percig, hogy ő tud komoly is lenni, ha akar. Pirulva köszöntem meg neki a szép szavakat.
- És bakancsba jössz? –pillantott le a lábbelimre, amit magamon felejtettem. Szívem szerint abban mentem volna, de kár lett volna az összhangot elrontani egy ilyennel. Louis bókja csak erre az apróságra irányult, hogy valamiért beszólhasson. Méltatlankodva ültem le az egyik székre, majd felhúztam a lábamra egy alkalomhoz illő szolid cipellőt. Eddig csak a stylistok kényszerítése miatt vettem fel, akik szó szerint rám erőszakolták, ugyanis le kellett fogniuk, hogy rám adjanak egy magas sarkút. Sétáltam pár kört a szobába, hogy szokja a lábam a furcsa viseletet és ne a vörös szőnyegen botladozzak benne. Utána még másfél óránk volt otthon, túl hamar elkészültünk. Simon előtt volt még egy jelenésünk, mielőtt elindultunk volna, hogy leellenőrizzen minket. Ki-be sétálgattam, leültem és felkeltem, egyszerűen nem tudtam megmaradni. Végre beültünk a kocsiba, ahol a karosszérián doboltam a kezemmel, amit Liam nem díjazott és az egész út azzal ment el, hogy egymásnak szólogatunk, hogy mit ne csináljon és mit igen.
- Úristen, Niall mit eszel? Követ? –kérdeztem megbotránkozva a szőke fiúról, aki éppen a limuzinban található ropit rágcsálta feszültség levezetés gyanánt. Hiába találkoztunk már sok hírességgel a műsoron át a Harry Potter sztárjaival való találkozás mindenkit ingerültté tett. Az ír barátom rosszallóan csóválta fejét, miközben tovább ropogtatta a sódert.
- Te pedig dobolsz a műszerfalon, nem tudom melyik a rosszabb. –vágott vissza helyette Liam, aki ötödszörre tördelte át a kezét amióta úton voltunk. Összeszűkült szemmel néztem a fiúéba, majd rövid farkasszemezés után visszatértünk az bosszantó szokásaink műveléséhez, hogy tovább hergeljük a másikat.
- Dugjátok fel az ujjaitok a.. –szólalt meg Harry, akinek mielőtt befejezhette volna, Louis a szájára tapasztotta a kezét. A göndör fiú lerázta fejéről a mellette ülő Louis kezét, amiből kisebb verekedés tört ki, amibe Zayn, mint szétválasztó csatlakozott be, majd egy jól irányzott hajra mért ütés után Louis pártjához csapódott, így együtt próbálták meg legyőzni a másikat. Liam és én szemezve doboltunk és tördeltünk, Niall pedig továbbra is nagyjából csendesen törte a sziklákat a fogával. Végül Simon csapott szét köztünk, hogy fejezzük be a gyerekes csatározásainkat. Zayn mellé ültem, hogy kimutassam Liamnek, mennyire sértve éreztem magam. A keleties fiú haját reparáltam, mikor végre megérkeztünk a helyszínre, ahol vetítették a mozit.
Tippelnétek nekem egyet, hogy miért szedi Luis a nyugtatókat, mi a nagy titok? Kíváncsi vagyok, hogy nektek mennyire volt leszűrhető az eddigi részekből a dolog. :))
9 fejezet - one day baby, we'll be old
Óvatosan nyitottam ki a szemem, de az illatok alapján nem a szobánkban aludtam. Harry még szuszogott, én pedig felültem. Harry pólója volt rajtam, ami éppen, hogy eltakart, de az alatt semmi. Félve néztem az órára, ami még csak hajnali négy órát mutatott. Gondolhattam volna, mert még csak akkor kezdett világosodni. A ház nappalijának kanapéja mögé vackoltuk be magunkat. Gyorsan felkaptam a nadrágom és elindultam, hogy körbenézzek. Juliett, a versenyzők szakácsnője már a konyhában sürgött forgott. Rövid tétovázás után léptem mellé, hogy megkérdezzem nem látott-e valami érdekeset mikor jött.
- Juliett, van itt valahol egy fájdalomcsillapító? –puhatolóztam, nem akartam rögtön a tárgyra térni. A harmincas éveiben járó mesterszakács rosszallóan csóválta meg a fejét, majd az egyik fiókból egy levél gyógyszert kikapva nyomott a tenyerembe egy szemet. Egy üveg vizet vettem ki a hűtőből, majd bevettem a bogyót, remélve csillapítani fogja a hasogató érzést. –Tudsz adni még egyet? Harrynek.. –tettem hozzá, mielőtt teljesen kiborult volna, hogy túladagolom magam.
- Szépen szétcsaptátok magatokat. –vetette oda, miközben visszatért a teendőihez. Tehát tisztában volt vele, hogy meztelenül aludtunk a nappaliban. Ennek miértjére én is szerettem volna választ kapni, úgy döntöttem, hogy az ivó cimborámat kell megkérdezni, hátha ő többre emlékszik, mint én.
- Figyelj csak Julie, te mennyire láttál minket itt? –fordultam vissza még hozzá egy kérdés erejéig. Célzottan tettem fel neki a talányt, noha tudtam, hogyha látott minket, valószínűleg mind hárman kellemetlen helyzetbe kerülünk most miattam.
- Csak téged láttalak a szófa mögött szundítani. –rántotta meg a vállát, jelezve, hogy egyébként sem szólna bele abba, hogy mit csinálok. –Harryt hol hagytad? –nézett föl rám egy pillanatra, mire rajtam volt a sor, hogy megvonjam vállam. Tudtam, hogy hol van, de nem akartam bemártani magunkat. A díványhoz siettem, hogy felkeltsem még alvó csapattársam és felmenjünk a szobánkba.
- Hazza ébredj. –súgtam neki, miközben kicsit megrázogattam a félmeztelen fiút. Ismerős megfontoltsággal nyitotta ki a szemét, valószínűleg ő sem emlékezett sokra. Párszor felmérte a terepet, majd felkelt és nyugodtabb, illetve magányosabb helyre vonultunk át ketten. Összeszedtem elhagyott ruháimat, majd a teraszra ültünk. Juliett hozott nekünk kávét és némi harapnivalót, de szigorúan csak egészséges étket. Miután becsukta maga mögött az ajtót, én az ablakpárkányon felejtett cigarettás dobozból elvettem egy szálat és meggyújtottam.
- Leszokhatnál már arról a vacakról. –dörzsölte meg szemét, majd magára húzta az egyik odakészített takarót. Hideg, csípős szél fújt, én is követtem a példáját és bebugyoláltam magam egy pokróccal. –Emlékszel valamire?
- Addig van meg, hogy itthon találtunk egy pezsgőt. Onnantól csak foszlányok. –ráztam meg a fejem. Harry elvigyorodott, így már sejthetővé vált, hogy ő tovább tudja az esetet. Ismertem ezt a mosolyt, nagyon jól. Akkor ülepszik arcán efféle, ha lát egy mini ruhás bombázót. Görcsbe rándult a gyomrom, féltem, hogy mit fog felelni.
- Pedig nagyon jó volt. Megittuk, aztán szkanderoztunk, de nem te nyertél. –tette hozzá győzedelmes arckifejezésem láttán. –Aztán megfürödtél a halastóban és hát nagyon csábítóan néztél ki, meg persze én is, úgyhogy egymásnak estünk.. –elfojtotta a hangját és védekező pozíciót vett fel. –Onnantól pedig csak úgy mentek a dolgok. –fejezte be, kezét maga elé tartva. Közönyös reakcióm láttán meglepődve eresztette le a karját arca elől. Reakcióm nem teljesen tükrözte a gondolataimat, belül vívódtam, hogy mi fog ezután következni. A banda jólétét is tekintetbe kellett vennem, hiszen Simon utasításai szerint már nem „szólóban nyomom az ipart”, hanem egy csapat része vagyok, amihez alkalmazkodnom kell. Ezt a kijelentését már akkor sem értettem, amikor mondta, hiszen mindig is Trishával duettet alkottunk, ami nem egy emberből áll és mindig mindkettőnk szándékai és céljai szerint határoztunk. Két egyenes út állt előttünk, két tiszta döntés között választhattunk volna. Talán túl szürke lett volna, ha lerendeztük volna egy egyszerű kérdéssel az egészet. Akkoriban szerettem túlgondolni a dolgokat, így ezt is valami bonyodalmas, megoldhatatlan egyenletnek tituláltam.
- Nem is haragszol? –szegte fel tekintetét. Megráztam a fejem, ő pedig engem fürkészett. Valójában a csók óta számítottam rá, hogy közelebbi kapcsolatot is fogunk egymással teremteni, így nem lepett meg a dolog. Harry magam korú és elég vonzó, valószínűleg már rég róla áradoznék, de ez a műsor miatt nem volt kivitelezhető. –De ugye tisztában vagy vele, hogy nem vagyunk egy pár ettől?
- Még jó. –nevettem fel röviden, ami még nagyobb meglepődést váltott ki a fiúból. Bár mi hatan jól ismertük egymást, még több mint egy hónap után is tudtam olyan dolgot tenni, vagy mondani, ami komoly döbbenetet váltott ki köztük. Talán Liamet tippeltem volna meg legjobb emberismerőnek, ő volt az, aki félmondatokból is rájött egy-egy ügy megoldására.
- Talán rendszeresíthetnénk. –mondta és perverz mosolyra húzta száját. Játékosan bokszoltam bele a vállába, hogy jelezzem a felháborodottságomat.
- Ne is álmodj róla. –ütöttem bele ismét, mikor méregetni kezdett a „meztelen nő” ábrázatával. Lehajtottam a kávém utolsó kortyait, majd komótosan felkeltem. Harry követte példám, bedobtuk a mosogatóba a poharainkat és felindultunk a szobánkba. Még félhomály volt, de már kezdett világosodni a ház. Niall álmosan botorkált lefelé a lépcsőn, valószínűleg megéhezett a sok alvástól. A mögöttem jövő Harry elé nyújtottam ki a karom, aki megtorpant. Mozdulatlanul álltunk meg a lépcső felénél, szőke éhenkórász barátunk pedig lazán elsétált mellettünk.
- Na, végre! –súgtam hátra vigyorogva. Örültem, amiért kivételesen bejött a trükk, nem lett volna szerencsés lebuknunk. Már láttam magam előtt Louis gúnyos dalolászását az esetről. Halkan lepacsiztam Harryvel, majd ugyanilyen hangerővel bebotorkáltunk a szobába. Levettem a pólóját és a kezébe adtam, aztán próbáltam eljutni az ágyamig, ami szinte lehetetlen volt. Először egy üveget rúgtam fel, ami a szoba nyugalmát megtörve, csörömpölve gurult be a szekrény alá. Ijedten körbenéztem, de pár morgás és mocorgás után úgy tűnt mindenki visszaaludt. Ismét elindultam az általam jónak talált irányba, ugyanis a szobaablak redőnye állandóan le volt húzva, így a kinti állapotnak nyoma sem volt. Kezemet kinyújtva tapogatóztam a sötétben, a fal vonalát követtem, majd Louis ágyának betudott hely előtt elléptem tőle. Sajnos nem tudtam felmérni a távot, így a következő lépésnél megfejeltem az emeletes ágy tetejét, majd átesve a deszkákon Louis puha testére érkeztem meg. Ő persze rögtön felriadt és legurított magáról. Ekkor már egy könnycsepp is kicsordult, annyira összevertem magam. Az esésem zajára mindenki felkelt, Zayn rögtön felkapcsolta a villanyt, majd kérdő tekintetekkel találtam szemben magam. Még Harry is morogva tápászkodott fel, ami miatt elnevettem magam. Zayn megcsóválta a fejét, majd lekapcsolta a lámpát, így rövid világosság után, megint sötétbe kerültem. Mozgolódás hallatszott, úgy döntöttem inkább a padlón alszok a koszos zoknik társaságában, mintsem még több fájdalmat okozzak magamnak. Egy kéz azonban megragadta a karom és felhúzott, majd az ágyamig irányítgatott. Ott még visszahúzott egy puszi erejéig, majd elbotorkált mellőlem.
Nevezetes estére készültünk, a Harry Potter hetedik részének bemutatójára voltunk hivatalosak, ami miatt nagyon izgultam. A közös fürdőben tumultus volt, így átkényszerültem Cherhez és reménykedtem, hogy a FLY lányok nem az ő szobájához csatolt mosdóban csípik ki magukat. Szerencsére nem volt ott senki a cserfes lányon kívül, aki engedélyt adott a használatra, így nyugodtan össze tudtam készülődni a filmestre. Hatalmas rajongója voltam a filmnek, még egész kiskoromban jött ki az első része és az iskolában egész nap varázsoltunk. Szinte fejből tudtam az összes átkot és varázsigét, amit említenek a könyvekben. Teljes izgatottság fogott el, mert találkozhattunk a szereplőket játszó színészekkel is. Hajamat feltupíroztam, szememet tussal hosszan kihúztam, számra pedig egy ruhámhoz illő barackszínű rúzst kentem fel. Megköszöntem Chernek a használati jogokat, majd visszaindultam a fiúkhoz, hogy megnézzem, hogy áll a csapat indulás téren. Semmiképp sem akartam elkésni a nagy eseményről. A fürdőben éppen Harry gombolta be fekete ingjét, ami mesésen mutatott rajta, így teljesen elterelte a figyelmem a nekem szánt bókról, ami elhagyta Louis száját. Louis komolyan megdicsérte a ruházatom, ami nagy haladás volt, hiszen egész addig csak húztuk egymást vagy ökörködtünk. Nem is hittem addig a percig, hogy ő tud komoly is lenni, ha akar. Pirulva köszöntem meg neki a szép szavakat.
- És bakancsba jössz? –pillantott le a lábbelimre, amit magamon felejtettem. Szívem szerint abban mentem volna, de kár lett volna az összhangot elrontani egy ilyennel. Louis bókja csak erre az apróságra irányult, hogy valamiért beszólhasson. Méltatlankodva ültem le az egyik székre, majd felhúztam a lábamra egy alkalomhoz illő szolid cipellőt. Eddig csak a stylistok kényszerítése miatt vettem fel, akik szó szerint rám erőszakolták, ugyanis le kellett fogniuk, hogy rám adjanak egy magas sarkút. Sétáltam pár kört a szobába, hogy szokja a lábam a furcsa viseletet és ne a vörös szőnyegen botladozzak benne. Utána még másfél óránk volt otthon, túl hamar elkészültünk. Simon előtt volt még egy jelenésünk, mielőtt elindultunk volna, hogy leellenőrizzen minket. Ki-be sétálgattam, leültem és felkeltem, egyszerűen nem tudtam megmaradni. Végre beültünk a kocsiba, ahol a karosszérián doboltam a kezemmel, amit Liam nem díjazott és az egész út azzal ment el, hogy egymásnak szólogatunk, hogy mit ne csináljon és mit igen.
- Úristen, Niall mit eszel? Követ? –kérdeztem megbotránkozva a szőke fiúról, aki éppen a limuzinban található ropit rágcsálta feszültség levezetés gyanánt. Hiába találkoztunk már sok hírességgel a műsoron át a Harry Potter sztárjaival való találkozás mindenkit ingerültté tett. Az ír barátom rosszallóan csóválta fejét, miközben tovább ropogtatta a sódert.
- Te pedig dobolsz a műszerfalon, nem tudom melyik a rosszabb. –vágott vissza helyette Liam, aki ötödszörre tördelte át a kezét amióta úton voltunk. Összeszűkült szemmel néztem a fiúéba, majd rövid farkasszemezés után visszatértünk az bosszantó szokásaink műveléséhez, hogy tovább hergeljük a másikat.
- Dugjátok fel az ujjaitok a.. –szólalt meg Harry, akinek mielőtt befejezhette volna, Louis a szájára tapasztotta a kezét. A göndör fiú lerázta fejéről a mellette ülő Louis kezét, amiből kisebb verekedés tört ki, amibe Zayn, mint szétválasztó csatlakozott be, majd egy jól irányzott hajra mért ütés után Louis pártjához csapódott, így együtt próbálták meg legyőzni a másikat. Liam és én szemezve doboltunk és tördeltünk, Niall pedig továbbra is nagyjából csendesen törte a sziklákat a fogával. Végül Simon csapott szét köztünk, hogy fejezzük be a gyerekes csatározásainkat. Zayn mellé ültem, hogy kimutassam Liamnek, mennyire sértve éreztem magam. A keleties fiú haját reparáltam, mikor végre megérkeztünk a helyszínre, ahol vetítették a mozit.
Tippelnétek nekem egyet, hogy miért szedi Luis a nyugtatókat, mi a nagy titok? Kíváncsi vagyok, hogy nektek mennyire volt leszűrhető az eddigi részekből a dolog. :))
2012. nov. 10.
Luis Evans: Nyolcadik fejezet
Sziasztok. Szorgalmas kisdiák voltam és gyorsan, hamarjában megírtam a nyolcadik fejezetet és ebből kifolyólag még a szokásosnál is rövidebb, azt hiszem. Luis néha megfog, mindenféle módon. Nem mondom, hogy nem szeretem a történetét írni, de annyira nem, mint Maciet. Mivel a múltkor már publikáltam, hogy várható a folytatása, ezért elárulom, hogy billentyűzetem nyomai a gépre elmentett Word fájlba vannak elmentve és jelenleg random fejezetekhez irkálom le az ihletemet. Terveim még ennél is továbbnyúlnak. Szeretnék egy HTML oldalt, ahol kiélhetem a weblapszerkesztői késztetéseimet IS. Egy csokrot szeretnék készíteni ezekből a történetekből, mert terveim szerint még lesz további történetem is. Szeretnék belevágni egy nagyobb lélegzetvételű novellába? is. Lelkes vagyok nagyon, nagyon. :) Részben köszönhető ez az olvasóimnak, akik bár járnak itt, nem mutatják sok jelét, de persze a kommentelőknek köszönöm, sokat jelent, hogy véleményt nyilvánítanak. Komolyan. Persze nem kényszerű tény, hogy hozzá kell szólni, mert főként magam szórakoztatására írom, és nem mellesleg azért, hogy fejlődjön a fogalmazási készségem, ami jó pont, minden téren (szerintem). Most is örülnék kommenteknek! :) Jó olvasást mindenkinek.
8 fejezet - This time baby
Simon a héten azzal a kéréssel állt elém, hogy járjak el az X-faktor pszichológusához, aki segít a verseny alatt jött hirtelen népszerűséget másoknak feldolgozni. Ám nekem más ürügyből kéne látogatnom, hiszen a „Luis nyugtatózik” őrület nem hagyott alább, így az okát próbálták megfejteni a házban élők és ehhez minden rendelkezésükre álló módszert bevetettek. Rosszul éreztem magam a házból való kinézésem miatt, ha bementem egy szobába ott csend állt be, mindenki engem méregetett. Beszámíthatatlannak tituláltak, ami felettébb rosszul esett, bár a többi versenyzőtől még elviseltem volna, de a fiúk is kezdtek velem máshogy viselkedni. Végül valaki ismerőse a rendőrségnél rám keresett és kiderült, hogy nincs büntetett előéletem, ami egy kicsit csillapította a kedélyeket, de még így is tartottak tőlem. A hűvös idő ellenére a kertben találtam meg a menedékemet, ahol le tudtam ülni és gondolkozni. Egy telefonbeszélgetést kezdeményeztem a rég kiesett barátnőmmel Trishával, hátha segít nekem rendezni a kialakult helyzetet, de értelmes tanáccsal ő sem tudott előrukkolni, de legalább tartotta bennem a lelket. A hintaágyon terültem el, ahol eszembe jutott Harry „késztetést éreztem” csókja és akaratlanul is tovább fűzte fantáziám azt. Esni kezdett, ami Londonban nem túl nagy különlegesség, sőt Anglia legnagyobb részében az egész évre jellemző időjárási jelenség volt. Életemben sokszor eláztam addig, így akkor sem zavartattam magam a hideg vízcseppek miatt. Lábammal doboltam a fán, hogy valami megoldásra juttasson, de nem tette. Gondolataim újra és újra elkalandoztak, végül megálltak és csak meredtem az elém táruló kertre. Élveztem a természet közelségét, időtlen időkig tudtam volna nézni, ahogy az eső a halastavacskát mossa vagy, ahogy a víz legördül egy levélen.
- Nem zavar, hogy esik? –hajolt felém az ismerős arc, aki már a múltkor is ezt a taktikát választotta a fantáziavilágomból való kizökkentésre. Felültem, hogy helyet adjak neki magam mellett, lábaimat felhúztam a padra. Gesztusomból következtetett és mellém ült, felső testével felém fordult. Kabátját szorosabbra húzta, fázott. Én nem fáztam, nem éreztem a hideget. Szemével megkereste az enyémet, majd csak várt, hogy megszólaljak. Valójában nem az érdekelte, hogy mi a véleményem a csapadékról, mást remélt. Értelmetlen tanácsok sokasága járt a fejemben, mivel mi mind barátoknak kiáltottuk ki egymást úgy döntöttem elmondom neki, hogy mi bánt.
- Éreztél már úgy, hogy nincs helyed? Se itt, se máshol? –tettem fel neki a kérdésemet, amivel be akartam vezetni a monológom. A fiú tőlem elvárt módon reagált a szinte költői kérdésemre, fejét finoman megrázta, alig láthatóan. Bájos, kisfiús arcát fürkésztem, amin kialvatlanság jeleit véltem felfedezni. Őt is megviselte már a sok próba, az állandó gyakorlás és az elkötelezettség, ami a versennyel jár. –Tudod, én nem tartozom ide. –böktem ki végül röviden azt, ami nyomasztott.
- Ha nem lennél idevaló nem lennél itt. –vonta meg vállát közönyösséget sugallva, de ábrázatán más érzések jelentek meg. Feszült volt, lerítt róla, hogy ő is idegeskedni jött ki, magányt remélve, nem pedig azt, hogy belém fut.
- Esetleg bemenjek? –álltam fel a helyemről és közben a ház felé mutogattam. Végre megértettem, hogy őt nem érdekli a problémám neki is van sajátja. Gondosan követett tekintetével, én pedig inkább visszahuppantam mellé, hogy kiönthesse nekem a lelkét. Szerettem lelki szemetes lenni, mások problémái néha szörnyűbbek voltak, mint az enyémek, így elterelték róla a figyelmemet. Harry dilemmája ismét egy apróság volt, meglepett, hogy mégis ennyire megfeszült miatta. Az interneten olvasott magáról egy kritikát, miszerint ő meleg és ilyesmik. Nekem nem volt különös ez, hiszen magamról is sok mindent olvastam már, engem a banda kéjeszközének emlegetnek a felsőbb körök, mert én vagyok az egyetlen lány az öt fiúval. Végtére a fiú a vállamon sírta el magát, be kell vallanom, egészen megsajnáltam az előadása végére. Néha jó lenne egy támasz. Igen, ott voltak a fiúk, de összeeresztve minket nem voltunk lelkizésre alkalmasok, leginkább csak a bolondozáson járt az eszünk. Hátát simogatva próbáltam lecsillapítani. Fogalmam sem volt róla, hogy történik az ilyesmi, Trishát sosem kellett megnyugtatnom.
- Nem lépünk le? –emelte rám kipirosodott szemét, én letöröltem néhány arcán maradt könnycseppet. Bólintottam, hogy jelezzem, mehetünk. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, így örültem is Harry javaslatának, örömmel tartottam vele. Célpontunk a közeli városkában lévő középkategóriás szórakozóhely volt, ahol reményeink szerint nem fotóztak le minket. Ahogy beléptünk az ajtón megrohamoztak minket a rajongók, kezdtünk rájönni, hogy nem is volt annyira jó ötlet kettecskén eljönni a házból, hogy bulizzunk. Rövid kupaktanácsot tartottunk a pult előtt, inkább úgy döntöttünk, hogy valami még eldugottabb helyet keressünk. A megfelelő terepet nemes egyszerű módszerrel választottuk ki, addig jártuk a helyi italozókat, amíg nem találtunk egy olyat, ahol nem támadott le minket senki. Sőt olyannyira sikerrel jártunk, hogy rajtunk – és a pultoson – kívül senki sem tartózkodott az épületben. Fáradtan ültünk le a bárszékekre, majd kikértük az első kört. A pultos felismert minket, de kihasználta a lehetőséget, hogy két versenyzővel beszélhessen az x-faktorból. Még annyira kedves is volt, hogy kirakta a „zárva” táblát, hogy véletlenül se találhassanak ránk.
- Kaphatok majd egy autogramot, ha megittátok? –könyökölt be a pult mögé, mire én felvont szemöldökkel meredtem rá. A nálunk néhány évvel idősebb fiú belepirult kérdésébe, bűnbánóan sütötte le szemeit. Zavara tisztán átérződött a mozgásából, idegesen az előtte lévő poharakat törölgette át.
- Akár most is. –vigyorogtam rá, amibe még jobban belevörösödött. Harry csak figyelte az eseményeket, közben kiszolgálta magát és a pulton hagyott üvegből öntött még egy kört magának. Kikaptam a tolltartóból egy filcet, majd egy szalvétára firkantottam, hogy „Máskor is jövünk! Luis :)”. Átnyújtottam a papírt a csapattársamnak is, ő lomhán aláírta neki, majd felé nyújtotta. A srác szégyenlősen elvette, majd gondos hajtogatás után a zsebébe rakta. Harryvel kezdtük jól érezni magunkat a személyes kis bulinkban, a vendéglátó egység szolgáltatásait kihasználva. A zenegép folyamatosan szólt, miközben mi billiárdoztunk. Egy idő után a pultos is csatlakozott hozzánk, énekeltünk és táncoltunk. Közben folyamatosan ittuk a köröket, így egy óra múlva az egyik kis kantinban ücsörögtünk, illetve fetrengtünk és melankolikus dalokat dúdoltunk.
- Te Luis. –csúszott hozzám közelebb Harry, majd vállamra támaszkodva fürkészni kezdte az arcomat. –Miért kell szedned a nyugtatókat? –tette fel a kérdést, mire a mosoly leolvadt az arcomról. Miért kell, hogy ennyire érdekes legyen ez a téma? Nem is értettem, hogy miért ennyire fontos a göndörkének, hogy megtudja az én féltve őrzött titkomat. Kisebb távot iktatva közénk szembefordultam vele, törökülésbe helyezkedtem. Zöld szeme részeges mámorban csillant meg, de érdeklődése nem tűnt lankadni. Egy darabig tartotta a szemkontaktust, majd tekintete a dekoltázsomnál állapodott meg.
- Te Hazza. Én látom, hogy a mellem bámulod. –emeltem fel az állánál fogva a fejét. Nem zavartatta magát, amiért lebukott az intim részek gusztálásával, csak vállat vont. Hátradőlt, várta, hogy belekezdjek a beszámolóba.
- Tudod, két éve, még otthon laktam anyámékkal. Akkoriban még más voltam, zárkózott, csendes lány. Aztán az egyik nap, mikor anya elment dolgozni, és csak én és Bill voltunk otthon történt valami, ami megváltoztatott.. –köntörfalaztam, mindenáron ki akartam kerülni ezt a beszélgetést. A szomorúság és a düh elöntött, könnyeim is kezdtek előtörni. Fájt erről beszélni, még akkor is fájt. Nem úgy akartam az életemet, ahogy aznap eldőlt a sorsom. Harry felvont szemöldökkel várta a folytatást, én pedig isteni csodáért imádkoztam magamban.
- Lassan szedelőzködjetek, zárnom kell. –jött oda a pultos fiú, akit magamban istennek neveztem ki, hiszen imám meghallgatásra került. Vagy egy nagyon jól időzített véletlen volt, de kihúzott a vallomás alól, amiért mérhetetlenül hálás voltam neki. Ráérősen öltöztünk fel, majd köszönések és megköszönések után elhagytuk az épületet és hazaindultunk. Hazafelé nem esett szó a gyógyszerekről, Harry megfeledkezett a témáról. Énekelgetve tettük meg az utat, majd bevetettük magunkat a konyhába, ahol még hosszas kutakodás után találtunk egy üveg pezsgőt. Az étkező asztalnál ülve bögréből iszogattuk a szénsavas alkoholt. Az este többi része nem hagyott bennem emlékeket.
8 fejezet - This time baby
Simon a héten azzal a kéréssel állt elém, hogy járjak el az X-faktor pszichológusához, aki segít a verseny alatt jött hirtelen népszerűséget másoknak feldolgozni. Ám nekem más ürügyből kéne látogatnom, hiszen a „Luis nyugtatózik” őrület nem hagyott alább, így az okát próbálták megfejteni a házban élők és ehhez minden rendelkezésükre álló módszert bevetettek. Rosszul éreztem magam a házból való kinézésem miatt, ha bementem egy szobába ott csend állt be, mindenki engem méregetett. Beszámíthatatlannak tituláltak, ami felettébb rosszul esett, bár a többi versenyzőtől még elviseltem volna, de a fiúk is kezdtek velem máshogy viselkedni. Végül valaki ismerőse a rendőrségnél rám keresett és kiderült, hogy nincs büntetett előéletem, ami egy kicsit csillapította a kedélyeket, de még így is tartottak tőlem. A hűvös idő ellenére a kertben találtam meg a menedékemet, ahol le tudtam ülni és gondolkozni. Egy telefonbeszélgetést kezdeményeztem a rég kiesett barátnőmmel Trishával, hátha segít nekem rendezni a kialakult helyzetet, de értelmes tanáccsal ő sem tudott előrukkolni, de legalább tartotta bennem a lelket. A hintaágyon terültem el, ahol eszembe jutott Harry „késztetést éreztem” csókja és akaratlanul is tovább fűzte fantáziám azt. Esni kezdett, ami Londonban nem túl nagy különlegesség, sőt Anglia legnagyobb részében az egész évre jellemző időjárási jelenség volt. Életemben sokszor eláztam addig, így akkor sem zavartattam magam a hideg vízcseppek miatt. Lábammal doboltam a fán, hogy valami megoldásra juttasson, de nem tette. Gondolataim újra és újra elkalandoztak, végül megálltak és csak meredtem az elém táruló kertre. Élveztem a természet közelségét, időtlen időkig tudtam volna nézni, ahogy az eső a halastavacskát mossa vagy, ahogy a víz legördül egy levélen.
- Nem zavar, hogy esik? –hajolt felém az ismerős arc, aki már a múltkor is ezt a taktikát választotta a fantáziavilágomból való kizökkentésre. Felültem, hogy helyet adjak neki magam mellett, lábaimat felhúztam a padra. Gesztusomból következtetett és mellém ült, felső testével felém fordult. Kabátját szorosabbra húzta, fázott. Én nem fáztam, nem éreztem a hideget. Szemével megkereste az enyémet, majd csak várt, hogy megszólaljak. Valójában nem az érdekelte, hogy mi a véleményem a csapadékról, mást remélt. Értelmetlen tanácsok sokasága járt a fejemben, mivel mi mind barátoknak kiáltottuk ki egymást úgy döntöttem elmondom neki, hogy mi bánt.
- Éreztél már úgy, hogy nincs helyed? Se itt, se máshol? –tettem fel neki a kérdésemet, amivel be akartam vezetni a monológom. A fiú tőlem elvárt módon reagált a szinte költői kérdésemre, fejét finoman megrázta, alig láthatóan. Bájos, kisfiús arcát fürkésztem, amin kialvatlanság jeleit véltem felfedezni. Őt is megviselte már a sok próba, az állandó gyakorlás és az elkötelezettség, ami a versennyel jár. –Tudod, én nem tartozom ide. –böktem ki végül röviden azt, ami nyomasztott.
- Ha nem lennél idevaló nem lennél itt. –vonta meg vállát közönyösséget sugallva, de ábrázatán más érzések jelentek meg. Feszült volt, lerítt róla, hogy ő is idegeskedni jött ki, magányt remélve, nem pedig azt, hogy belém fut.
- Esetleg bemenjek? –álltam fel a helyemről és közben a ház felé mutogattam. Végre megértettem, hogy őt nem érdekli a problémám neki is van sajátja. Gondosan követett tekintetével, én pedig inkább visszahuppantam mellé, hogy kiönthesse nekem a lelkét. Szerettem lelki szemetes lenni, mások problémái néha szörnyűbbek voltak, mint az enyémek, így elterelték róla a figyelmemet. Harry dilemmája ismét egy apróság volt, meglepett, hogy mégis ennyire megfeszült miatta. Az interneten olvasott magáról egy kritikát, miszerint ő meleg és ilyesmik. Nekem nem volt különös ez, hiszen magamról is sok mindent olvastam már, engem a banda kéjeszközének emlegetnek a felsőbb körök, mert én vagyok az egyetlen lány az öt fiúval. Végtére a fiú a vállamon sírta el magát, be kell vallanom, egészen megsajnáltam az előadása végére. Néha jó lenne egy támasz. Igen, ott voltak a fiúk, de összeeresztve minket nem voltunk lelkizésre alkalmasok, leginkább csak a bolondozáson járt az eszünk. Hátát simogatva próbáltam lecsillapítani. Fogalmam sem volt róla, hogy történik az ilyesmi, Trishát sosem kellett megnyugtatnom.
- Nem lépünk le? –emelte rám kipirosodott szemét, én letöröltem néhány arcán maradt könnycseppet. Bólintottam, hogy jelezzem, mehetünk. Szükségem volt egy kis kikapcsolódásra, így örültem is Harry javaslatának, örömmel tartottam vele. Célpontunk a közeli városkában lévő középkategóriás szórakozóhely volt, ahol reményeink szerint nem fotóztak le minket. Ahogy beléptünk az ajtón megrohamoztak minket a rajongók, kezdtünk rájönni, hogy nem is volt annyira jó ötlet kettecskén eljönni a házból, hogy bulizzunk. Rövid kupaktanácsot tartottunk a pult előtt, inkább úgy döntöttünk, hogy valami még eldugottabb helyet keressünk. A megfelelő terepet nemes egyszerű módszerrel választottuk ki, addig jártuk a helyi italozókat, amíg nem találtunk egy olyat, ahol nem támadott le minket senki. Sőt olyannyira sikerrel jártunk, hogy rajtunk – és a pultoson – kívül senki sem tartózkodott az épületben. Fáradtan ültünk le a bárszékekre, majd kikértük az első kört. A pultos felismert minket, de kihasználta a lehetőséget, hogy két versenyzővel beszélhessen az x-faktorból. Még annyira kedves is volt, hogy kirakta a „zárva” táblát, hogy véletlenül se találhassanak ránk.
- Kaphatok majd egy autogramot, ha megittátok? –könyökölt be a pult mögé, mire én felvont szemöldökkel meredtem rá. A nálunk néhány évvel idősebb fiú belepirult kérdésébe, bűnbánóan sütötte le szemeit. Zavara tisztán átérződött a mozgásából, idegesen az előtte lévő poharakat törölgette át.
- Akár most is. –vigyorogtam rá, amibe még jobban belevörösödött. Harry csak figyelte az eseményeket, közben kiszolgálta magát és a pulton hagyott üvegből öntött még egy kört magának. Kikaptam a tolltartóból egy filcet, majd egy szalvétára firkantottam, hogy „Máskor is jövünk! Luis :)”. Átnyújtottam a papírt a csapattársamnak is, ő lomhán aláírta neki, majd felé nyújtotta. A srác szégyenlősen elvette, majd gondos hajtogatás után a zsebébe rakta. Harryvel kezdtük jól érezni magunkat a személyes kis bulinkban, a vendéglátó egység szolgáltatásait kihasználva. A zenegép folyamatosan szólt, miközben mi billiárdoztunk. Egy idő után a pultos is csatlakozott hozzánk, énekeltünk és táncoltunk. Közben folyamatosan ittuk a köröket, így egy óra múlva az egyik kis kantinban ücsörögtünk, illetve fetrengtünk és melankolikus dalokat dúdoltunk.
- Te Luis. –csúszott hozzám közelebb Harry, majd vállamra támaszkodva fürkészni kezdte az arcomat. –Miért kell szedned a nyugtatókat? –tette fel a kérdést, mire a mosoly leolvadt az arcomról. Miért kell, hogy ennyire érdekes legyen ez a téma? Nem is értettem, hogy miért ennyire fontos a göndörkének, hogy megtudja az én féltve őrzött titkomat. Kisebb távot iktatva közénk szembefordultam vele, törökülésbe helyezkedtem. Zöld szeme részeges mámorban csillant meg, de érdeklődése nem tűnt lankadni. Egy darabig tartotta a szemkontaktust, majd tekintete a dekoltázsomnál állapodott meg.
- Te Hazza. Én látom, hogy a mellem bámulod. –emeltem fel az állánál fogva a fejét. Nem zavartatta magát, amiért lebukott az intim részek gusztálásával, csak vállat vont. Hátradőlt, várta, hogy belekezdjek a beszámolóba.
- Tudod, két éve, még otthon laktam anyámékkal. Akkoriban még más voltam, zárkózott, csendes lány. Aztán az egyik nap, mikor anya elment dolgozni, és csak én és Bill voltunk otthon történt valami, ami megváltoztatott.. –köntörfalaztam, mindenáron ki akartam kerülni ezt a beszélgetést. A szomorúság és a düh elöntött, könnyeim is kezdtek előtörni. Fájt erről beszélni, még akkor is fájt. Nem úgy akartam az életemet, ahogy aznap eldőlt a sorsom. Harry felvont szemöldökkel várta a folytatást, én pedig isteni csodáért imádkoztam magamban.
- Lassan szedelőzködjetek, zárnom kell. –jött oda a pultos fiú, akit magamban istennek neveztem ki, hiszen imám meghallgatásra került. Vagy egy nagyon jól időzített véletlen volt, de kihúzott a vallomás alól, amiért mérhetetlenül hálás voltam neki. Ráérősen öltöztünk fel, majd köszönések és megköszönések után elhagytuk az épületet és hazaindultunk. Hazafelé nem esett szó a gyógyszerekről, Harry megfeledkezett a témáról. Énekelgetve tettük meg az utat, majd bevetettük magunkat a konyhába, ahol még hosszas kutakodás után találtunk egy üveg pezsgőt. Az étkező asztalnál ülve bögréből iszogattuk a szénsavas alkoholt. Az este többi része nem hagyott bennem emlékeket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)