2012. nov. 17.

Luis Evans: tizenegyedik fejezet

Sziasztok. Meghoztam az új fejezetet, remélem jó lett és tetszik. Igazából nagyon nem ezt terveztem a mai részbe, de hát így alakult. Igyekszem tartani magam az eredeti vázlatomhoz, ami szerint haladok. Most megírom ma a következőt is, amíg tudom, hogy miknek kell történniük benne. :D Ha esetleg összehoztok öt komit, akkor felteszem ma a következőt, feltéve ha kész leszek vele. Jó olvasást, kommentárt írni továbbra is éri.

11 fejezet - You'll Be My Bitch


A kis fekete noteszbe írtam, mikor belépett valaki a szobámba. Mivel a versenyből a 8-dik hétre elég sokan kiestek, kaphattam egy külön szobát. Jó volt, mert nem hánytam el magam a férfias illatoktól és kuplerájtól, ha beléptem, bár kicsit magányos voltam egyedül. Felpillantottam, Harry volt az. Szeme virgoncul csillant meg, amint találkoztak a tekinteteink. Közelebb jött, én pedig becsuktam a kis könyvet és az éjjeli szekrény fiókjába raktam. Mellém feküdt, a hozzám közelebb lévő kezével kereste az enyémet. Ujjainkat összekulcsolta, majd csak feküdtünk együtt és néztük a plafont. Hozzám fordult, óvatosan maga felé fordította az arcomat, majd heves csókcsatába kezdett velem. Levette a pólóm, majd a nadrágom is. Mihelyst végzett vele, eltávolodott tőlem.
- Jó, ez így nem megy. –fakadt ki belőle agresszíven. A pólómat és a nadrágomat is visszaadta és megvárta, amíg visszaveszem a ruhadarabokat. Kérdően vontam fel a szemöldököm, mikor az ücsörgő fiúval egy szintbe kerültem. –Mintha egy darab fát akarnék megdu.. –csattant fel ismét panaszosan, de az utolsó szónál a kezemet a szájára tapasztottam. Az ajtó is kinyílt abban a pillanatban, Louis lépett be rajta. Csodálkozva nézett rám és Harryre, én pedig őt figyelve elemeltem az arcáról a kezem.
- Mit csináltok? –nézett körbe kíváncsian, hátha talál valami nyomot. Harry megrántotta a vállát és felkelt, hogy barátjával tartson a továbbiakban. Én visszadőltem az ágyra és a plafont szuggeráltam, hogy szakadjon rám. –Ne nagyon terpeszkedj el, mert videó naplót kellene csinálnunk, tudod. –figyelmeztetett Louis. Megvártam, amíg becsapódik az ajtó, majd kikotortam a fekete könyvecskét a fiókból. Amint fellapoztam, valaki rám vetette magát, úgy helyezkedve, hogy ne tudjak ellenkezni semmilyen módon. Louis kivette a kezemből a könyvet és néhányat visszalapozva olvasni kezdte, először hangosan, majd egyre halkuló hanggal. Pár sor után teljesen megnémult, majd átlapozgatta. Könnyek szöktek a szemembe, Louis elengedett, tudta, hogy már nincs értelme elvennem tőle. Felkeltem, hogy viharosan távozhassak, de a lábaim nem bírtak el és az ágy mellett összerogytam. Égetett az érzés, féltem, hogy mit fog szólni hozzá és pont neki kell elolvasnia. Neki, aki nem bír és mindenkinek elmondja majd. Összekucorodtam és hangosan feltört belőlem a sírás. A fájdalom és a düh átjárta a testem, de képtelen voltam visszafogni magam. Ordítottam volna a fiúval, de egy hang sem jött fel a torkomon. Csak zokogtam ott, ahelyett, hogy magyarázkodásba vagy tiltakozásba kezdtem volna. Hallottam, hogy Louis felkel és hangos csattanással ér földet a füzet. Lépteket hallottam, tudtam, hogy most elmegy és elújságolja mindenkinek a történetem, majd jókat kacag rajtam. Ehelyett meleg ölelésben találtam magam, szorosan magához húzott. Fejemet a nyakába fúrtam, ő pedig hangtalanul simogatta a hátam, várta, hogy megnyugodjak.
- Sajnálom, tényleg nagyon, mindent. Ne haragudj rám.. Sajnálom, komolyan. –súgta a szavakat, melyek miatt újra eleredtek a könnyeim. Még szorosabban átölelt, már olyannyira, hogy egy papírlapot sem lehetett volna közénk szorítani. Mikor érezte, hogy kezdek megnyugodni, kissé eltávolodott. Biztató mosolyt varázsolt az arcára, kezével letörölte az arcomat. –Nem mondom el senkinek. Majd gyere kamerázni, ha jobban vagy. –fordult vissza az ajtóból, majd rám csukta azt. Felkeltem, a cigarettám és a gyógyszerem után kutattam. Bevettem két szemet, majd a tilalom ellenére kitártam az ablakot és rágyújtottam. Mire elszívtam egy szálat, elkezdett hatni a nyugtató is, kellemes érzéstelenség áradt szét bennem. Fáradt lettem tőle, de ez elenyésző probléma volt az előbb történtekhez képest. A csikket gondosan beszorítottam az ablakpárkány külső felének aljába. Minden dohányzásra utaló bizonyítékot eltüntettem a szobámból, nagyjából egy üveg parfümöt fújtam szét bent, hogy elfedje a szagot. A noteszemet biztonságba helyeztem, olyan helyre, ahol senki sem keresné. Elindultam lefele, ahol már a lépcsőn ücsörögtek a többiek engem várva.  Ahogy helyet foglaltam a göndör hajú fiú mellett, el is kezdtük.
- Helló! Liam vagyok! –köszönt bele a kamerába Louis, egy csábos mosoly keretében.
- Zayn vagyok. –mosolygott a mellette ülő szőke.
- Niall vagyok. –löktem meg őt barátságosan.
- Luis vagyok! –mondta Harry.
- Helló, Louis vagyok. –köszönt Zayn, majd végül Liam mutatkozott be Harryként. Rövid röhögés után folytattuk.
- Nos, ezen a héten egy lassú dalt is fogunk énekelni, ami nagyon jó, mert én szeretem a lassú dalokat. –magyarázta Zayn, majd körbepillantott helyeslésre várva. Bólogattunk neki egy kicsit, majd Louis kezdett bele mondandójába.
- Az egyik videó naplóban azt mondtam, hogy szeretem a lányokat, akik répát esznek. Azóta rengeteg répát kaptam, de az ízlésem is megváltozott. Már inkább azokat a lányokat szeretem akik Ferrarival járnak. –mondta, mire kitört belőlem a nevetés. Az első kérdés is elhangzott már, mire abba tudtam hagyni a nevetést. Közben Louis sós teával kínálgatott mindenkit, ami miatt a röhögő görcsöm csak tovább fokozódott.
- Luis? –nézett rám Niall, én pedig vállat vontam. Nem tudtam mi a kérdés, így válaszolni sem tudtam rá. –Mi a személyes ismertetőjegyed? –tette fel újra, kisegítve engem.
- A bandában valószínűleg az, hogy lány vagyok. –vontam meg a vállam újfent. –A versenyben meg az, hogy a fél fejemen nincs haj. –fordítottam el az arcom, hogy jobban látható legyen a leborotvált fél.
- Mit szoktatok énekelni a zuhany alatt? –tette fel a következő kérdést Louis és rögtön meg is válaszolta. –Nem.
- Nem zuhanyozunk. –tette hozzá nevetve Niall. Nevetése miatt, mint mindig, akkor is nevetnem kellett.
- Mármint ti. –mutattam körbe, majd adtam egy normális feleletet a kérdésre. –Mindig mást, leginkább érzelmes dalokat.
- Tudom miért vagy velem ilyen. –súgta Harry, miközben rám dőlt. Hirtelen görcsbe rándult a gyomrom, levert a víz.
- Tessék? –csuklott el a hangom. Louis közben szórakoztatta a körülöttünk ülőket, de nem tudtam volna nevetni rajta. Félve pillantottam a fiúra, aki sérelmének megfogalmazásán tanakodott.
- Tudod, engem nem zavar, ha te meg Loui.. Csak szólhattál volna, nem szeretek osztozkodni. –suttogta még mindig, de nem értettem, hogy mit akart ezzel. Talán látott minket az imént a szobámban és arra célzott. Hatalmas kő esett le a szívemről, zavartan felnevettem. –Tényleg, nagyon vicces ám. –mondta immár hangosabban. Hangjából átütött az ingerültség.
- Ne itt Harry. –húztam össze szemeimet, miközben a fiút néztem, hogy eszébe se jusson bármiféle számomra előnytelen kijelentést tenni, amivel lebuktatna minket. A fiú karomnál fogva felhúzott, mire fájdalmasan felszisszentem. Az összes szem ránk szegeződött, Louis is felkelt a helyéről, hogy közénk álljon, ha kell.
- Harry ne csináld már. –szólt rá a barátjára, aki fittyet hányt az aggodalmaskodó Louisra. Valószínűleg félt, hogy valami rossz emléket idéz fel bennem a göndör hajú bajtársunk viselkedése és kiborulok. Nem kockáztatta meg volna a bandából való távozásomat, bármennyire nem bírt engem. Feljebb emelte a hangját, a kamerás ember pedig elvonult. –Engedd már el!
- Hagyjuk már ezt Loui! –vetette oda ingerülten, majd helyet kért az utunkat elálló Zayntől és Liamtól. A két fiú nem mozdult meg, továbbra is körbekerítettek minket, ha valami durva történne, akkor hamar közbe tudjanak lépni. Niall Louis elé vetette karját, hogy ne lehessen harmadik fél a veszekedésben. –Tőlem megbeszélhetjük itt is. –szűkült össze tekintete Harrynek, miközben engem méregetett, de Louist is szemmel tartotta. Alig láthatóan ráztam meg a fejem, éreztem, ahogy ismét kaparni kezd a torkom és a könnyek fel akarnak törni. Pár percig farkas szemet néztünk, majd engedtem az érzésnek.
- Gratulálok Hazza, ügyes vagy. –lökte arrébb Niall kezét Louis, majd elragadott a fiú elől. A kertbe vitt, ahol a csípős levegő lecsillapította a kedélyeim. Vállon veregetett a fiú majd elindult befelé. Rágyújtottam, hogy valamilyen cselekvéssel elnyomjam a rám törő rossz érzést, de nem sikerült. A gyomrom egyre inkább összehúzódott, hányinger tört rám. A fiú után siettem, akit a szobájukban találtam meg, éppen Harryt a ruhájánál fogva a falhoz szorította. Ijedten néztem körbe, Liam gyors léptekkel haladt feléjük, majd mikor odaért szétrántotta őket. Harry a falhoz simulva állt, Louist pedig Liam fogta le. Zayn és Niall is közelebb mentek. Harry törte meg a csendet.
- Tudod Louis engem zavar, hogyha Luis felé közelítesz. –hajtotta hátra a fejét, miközben feltűrte pulcsija ujját. Tétován álltam az ajtóban, úgy döntöttem inkább csöndben maradok és várok.
- Tessék? –tépte ki magát Liam karjai közül Louis, de már nem rontott neki a fiúnak. Idegesen nevetett fel. –Én és.. Miért hiszed? –szegezte tekintetét Harryre, aki kezébe temette arcát. –Haver. Hallod. Ne csináld már. –tagolta a mondatot, feszülten méregette barátját, aki addig a falat pásztázta, de végül ránézett. Tehetetlenül csúszott le a fal mentén, Louis pedig, hogy egy szintbe lehessenek törökülésben elé ült. –Hagyd békén azt a lányt hallod. Tudod történt vele egy-két dolog, ami miatt nem lenne jó, ha kapcsolatot létesítenél vele. –helyezte vállára óvatosan a kezét.
- Nem érdekel a múltja. –nézett fel Harry ismét, elmélyült a gondolataiban. Pár perc néma csend állt be, én továbbra sem szólaltam meg, hogy jelezzem a jelenlétem nekik. –Azt hiszem belészerettem. –nyögi ki végül, miközben végig mérte barátait. Tekintete rajtam állapodott meg, hirtelen vörös lett és felpattant a fal mellől, ezzel meglepve az előtte ülőt. A többiek is felém fordultak, én pedig egy darabig tátogtam, mert nem tudtam mit mondani erre. Végül a döbbenettől lefagyva csak ennyit tudtam kinyögni.
- Hogy mit csinálsz? –tettem fel költői kérdésem, amire nem vártam választ. Nem akartam, hogy megismételje, amit hallottunk. Azt akartam, hogy egy „csak vicceltemmel” elintézze a dolgot és kész. A hányingerem és a gyomromban lévő szorító érzés felerősödött. Úgy éreztem, mintha nem is lettem volna ott igazán testileg, csak a lelki személyiségem állt volna az ajtóban.
- Jól vagy? –állt mellém Niall és a kezemen kereste a pulzusom. Fél percig fogta, majd elengedte azt. –Falfehér vagy.. Nem szédülsz? –tette fel a kérdését, amire már nem tudtam válaszolni, mert az ebéd elindult felfelé. A mosdóba futottam, aminek ajtaját becsaptam magam mögött és a legközelebbi könnyen kitakarítható dologba kiengedtem, ami ki akart jönni. Remegve kapaszkodtam a mosdókagylóba az egyik kezemmel, a másikkal pedig megnyitottam a vizet. Párszor megmostam az arcomat a hidegvízzel és kiöblítettem a számat, ami miatt újabb adag indult fel. Simon rontott be, a tükörből láthattam nyugtalankodó arckifejezését. Megmérte a vérnyomásom, amire Niall először tippelt.
- Csak leesett a vérnyomása. –fújta az egy percig bent tartott levegőjét a mentorunk, látszott rajta, hogy kezdi visszanyerni kiegyensúlyozottságát. Niall és ő segítettek átjutni a szobámba, ahol egy lavór társaságában bebújtam az ágyamba. Párszor még használnom kellett, de végül elnyomott az álom.
Ismerős helyen ébredtem fel. A gyerekszobám volt az, pont úgy nézett ki, ahogy régen. Bizonytalanul keltem fel, a nyuszis mamuszomat a lábamra húztam. A tükör előtt sétáltam el, mikor futó pillanatra belenéztem. Megálltam, hogy jobban megvizsgáljam magam. Középhosszú barna hajam két copfba volt fonva, arcom gyermekes volt és mintha alacsonyabb is lettem volna. Anyám hálójához indultam, hogy megnézzem alszik-e még. Békésen aludt még, én pedig befeküdtem mellé és hátulról megöleltem, amire felébredt. Felém fordult és puszit nyomott az arcomra.
- Anya, beszélnünk kell. –ültem fel törökülésbe, lábaim meglepően aprók voltak. Anya is felült és mosolyogva várta, hogy elkezdjem a mondandómat. –Nekem nem szimpatikus az új barátod.. Bill, szerintem nem jó ember. Én nem akarom, hogy vele éljünk. Agresszívnak tűnik és gonosznak. –mondtam lesütött szemmel. Hangom magas volt és a szavakat sem formáltam rendesen.
- Jaj, kincsem. –ölelt át anya, miközben ritmusosan és nyugtatóan beszélt hozzám. –Bill nem rossz ember, csak még nem ismered őt. Majd te is rájössz idővel. –engedett el. Arca helyén Bill kísértő vigyora jelent meg, amitől távolabb ugrottam tőle.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése