2012. nov. 15.

Luis Evans: tizedik fejezet

Sziasztok, sziasztok! Nos, most, hogy végeztem a fejezettel rájöttem, hogy tulajdonképp az előzetesen kiírt címnek nincs sok köze hozzá. Van ilyen, nem ezt terveztem a mai részbe, de így jött ki az ihlet, nincs mit tenni. Holnap, vagy holnap után valószínűleg jelenkezem az ehhez a címhez passzoló fejezettel is. Na, jó olvasást, kommentálni légyszi :) Aki nem irkál az elejétől, nyugodtan elkezdhetné, nagyon nagyon örülnék neki. :))


10 fejezet - all about you  

- Olyan friss vagy és hamvas. –húzta félre a hajam a nyakamból valaki. A tükörbe nézve megismertem a nálam évekkel idősebb férfit. –Kár lenne, ha elrontanák ezt. –csóválta meg a fejét. Ismertem ezt a már bejárt utat. Harag és félelem öntött el. Újabb és újabb lehetőséget kaptam a hibám kijavítására. Máshogy is történhetett volna, máshogy kellett volna történnie. Gyors mozdulattal ugrottam arrébb, majd a férfi felé fordultam.
- Tudom, hogy mit akarsz csinálni velem. De inkább beszéljük meg jó? –emeltem rá tekintetem, reméltem, hogy belemegy a dologba. Ő feldúltan méregetett, majd aprót bólintott. –Beülhetnénk egy kávézóba, vagy tudom is én. –tártam szét a karom, nem tudtam gondolkozni. A légzés nehezemre esett, mintha súlyokat raktak volna a mellkasomra. Kapkodtam a levegőt, próbáltam higgadt maradni, de belülről marcangolt a félelem. A torkom égett, az előtörő könnyeket hatalmas erőfeszítések árán fojtottam vissza a helyükre. A férfi elkapta a karom, erősen szorította azt.
- Kávézóba mi? –üvöltött rám, ami még jobban elrettentett. Kezemet próbáltam kiszabadítani a szorításából, de csak nagyobb fájdalmat okoztam magamnak. Egy könnycsepp szabadult ki, melegen szántotta végig fehér arcomat. Már tudtam mit kell tennem. Finoman végig simítottam kezén.
- Csak egy percet adj, hogy összekészülődjek. –motyogtam, miközben próbáltam rezzenéstelen maradni, nehogy lebukjak a tervemmel. Hosszú sötétbarna hajamat szabad kezemmel csavartam meg, hogy egy oldalt maradjon. Negédes mosolyt erőltettem az arcomra, majd szemébe néztem. –Kérlek. –tettem hozzá. Idegesen eresztette el a karom, melyen a szövetek markától megsérültek. Halvány bőrömön lila foltok keletkeztek, de nem érdekelt. A fürdő felé vettem az irányt, ahol gondosan magamra zártam az ajtót. Tudtam, hogy a zár kitörése nem okoz neki gondot, így nem időzhettem soká. A telefonomon egy utolsó üzenetet küldtem az általam legjobban szeretett embernek és mikor zizegve jelezte a kézbesítést, a faliszekrényben kezdtem kutakodni. Hamar rátapintottam a keresett tárgyra, melyet a földre dobtam és rátapostam. A borotva rövid reccsenéssel nyílt szét, szabaddá vált a benne található penge. Remegő kézzel kaptam fel a földről az egyiket, majd ismét a szekrénybe nyúltam. Aszpirin, akkor jó volt. A levélből az összes gyógyszert kipattintottam, majd sorra bevettem a kis bogyókat. Léptek zaját hallottam, az üldözőm felém jött. Kiabáltam neki, hogy várjon rám még pár percet. Pár perc elég volt. A hideg csempének támasztottam a hátam, ujjaim közé fogtam a pengét. A sírásom feltört, a levegőt még nehezebben vettem. Féltem megtenni, nem akartam. De ez volt a helyes megoldás, csak ez lehetett. Egy vágást ejtettem a csuklómon, melyből rögtön folyni kezdett a vörös élet. Zokogva húztam végig újra, és megint és még többször a kezemen felfelé. Gyengülni kezdtem, de nem hagytam abba a vágást. Fájt, ahogy az éles kis eszköz a húsig hatolt, de nem fájt volna jobban, mint ami utána következett. A látásom homályosulni kezdett, körülöttem kis vértócsa keletkezett. Egy utolsó sebet csináltam magamnak majd eldobtam a borotvapengét. A gyógyszer kezdte megtenni hatását, egyre inkább nem éreztem a kínt, amit okoztam magamnak, csak figyeltem, ahogy egyre terebélyesedik a tócsa körülöttem. Lassan sötétedni kezdett a világ. A férfi betörte az ajtót, majd mellém sietett. Szólásra nyitotta volna a száját, de megelőztem. Éreztem, hogy eljött a vég.
- Én szerettelek. –nyögtem ki az utolsó szavakat, amik nehezemre estek, még félholtan is. A torkomban szorító érzés nem hagyott több lehetőséget a megszólalásra. A férfi a véres telefonomért nyúlt majd tárcsázni kezdett. Alig láttam őt, a világ már szinte majdnem teljesen fekete volt. Amíg beszélt végig rajtam tartotta a szemét, amiben egy kis félelmet láttam megcsillanni.
- Csak bírd ki. –hallottam őt, de már nem éreztem. Rövid mocorgás után a hallásom is elhagyott és sötétség borult rám.
A következő percben már kívülállóként szemléltem a történteket. A mentősök kísérleteztek újra élesztésemmel, de nem sikerült nekik. Kívülről látva magamat, hát finoman szólva sem néztem ki jól. Ruhámról patakzott a vér, a szám pedig habzott, valószínűleg a gyógyszer miatt. Egyszer csak vér ízét éreztem a számban, majd újra semmit. Valószínűleg pár másodpercre sikerült visszahozniuk az élők sorába, majd ismét elvesztem. Nem akartam tovább élni és visszamenni. A temetésemet is kívülről szemlélhettem. Ahogy a szüleim egymásra borulva sírnak és még Bill is ejtett pár könnycseppet értem. Egy csokor vörös rózsát dobott le a koporsóhoz. Közelebb sétáltam hozzá, hogy láthassam arcát, amin fájdalom jeleit véltem felfedezni. Újra élni akartam, visszatérni, hogy bepótoljam az elmulasztott lehetőségek kihasználását, vagy összebarátkozzak Billel. Az én hibám is volt.
- Luis. –rázta meg vállam valaki, aki feltehetőleg Harry volt. A premier után kicsit becsíptünk és megismétlődött az a dolog. Azóta esténként vagy napközben, ahogy éppen adódik, összejárunk. Nem túl szép dolog, de egyikünk sem táplál a másik iránt komolyabb érzelmeket, így baráti alapon szexelünk. Ez a testi igényeink kielégítésére volt alkalmas, jó neki és nekem is megfelelt, viszont nem kellett tartanunk attól, hogy majd ebből adódóan összeveszünk. Ha akartam volna, se tudtam volna megváltoztatni ezt a kapcsolatot, de tulajdonképpen nem is akartam. Jól esett a Harryvel töltött idő, sőt barátságunk is jobban elmélyült. Mindent megbeszéltünk egymással, ami éppen a lelkünket nyomta, de én még akkor sem osztottam meg vele, hogy miért kellett szednem a nyugtatókat. –Jól vagy? –nyögte el a kérdését, miközben legördült rólam. Mellém feküdt, az arcomat fürkészte. Kezével a vállamat kezdte cirógatni
- Persze, miért? –ráncoltam homlokom, igyekeztem visszafojtani a könnyeimet. Torkom égett, szinte már majdnem kigyulladt. Fáradtan helyeztem hideg kezem a szememre, kicsit pihentettem rajta, aztán komótosan felkeltem, hogy visszavegyem a ruháimat. Nem voltam feszélyezett, hogy a fiú látja a testem, még az sem zavart, hogy minden mozdulatomat nyomon követi.
- Nem tudom, hogy min gondolkozol olyankor, amikor üveges szemmel meredsz a távolba és csinálhat az ember bármit, észre sem veszed. Ez olyan lankasztó. –dünnyögte el a végét, de még így s tisztán érthető volt. Felé néztem, hogy láthassam gyötrelmes arckifejezését, ami ehhez társult. Továbbra is figyelemmel kísérte az öltözésem, én pedig utolsó simításként magamra húztam a bő pólómat. Mosolyt erőltettem az arcomra és egy arcára adott puszi után elhagytam a szobát. Az ebédlőben csoportosuló társaimhoz siettem, akik már régóta fent vannak, viszont sejtésük sincs a Harryvel végzett tevékenységemről. Ők abban a hitben szórakoztak lent, hogy mi fent békésen aludtunk. Niall mellé léptem, aki fél kezével átkarolt és ölébe húzott.
- Mit játszotok? –néztem a kikészített rövid italos poharakra és az asztal szélén magányosan álldogáló hatalmas fagylaltos dobozra. A fiúk nevetni kezdtek, majd invitáltak a játékba, aminek lényege annyi volt, hogy ki tud több shaket lehúzni egy perc alatt. –Már csak kérdezem, hogy tisztában vagytok-e vele, hogy a fagyiból nem így készül shake. –mosolyogtam hátra a haspók fiúra, aki most is idegesítően hangosan nassolt valamit. Liam és Louis pár szó egymásnak súgása után grimaszolva fordultak felém.
- És csinálnál belőle shaket? –kulcsolta össze ujjait az asztal fölött Louis, jelezve, hogy diplomatikus módszerrel kívánja rendezni a helyzetet. Alkalmam adódott, hogy végre újra sarokba szorítsam a fiút, ami bevallom örömmel töltött el.
- Feltételhez köthetek? –emeltem Liam bíróra a szemem, aki múltkori alakítását is igyekezett felülmúlni a pózolás terén. Most csak a széken ülve, majd az asztalra felmászva helyezte magát istenségszerű pozitúrába, ami még így is zavarba tudott hozni. Pólóját kissé felhúzva bólintott, hogy kérdésemnek „helyt adott”. Ezen egyszerre felnevettem, mert be láthatjuk, kissé hő behatásos meleges megmozdulás volt. Másfelől pedig azt is beismerhetjük, hogy nagyon szexi volt. Finoman ajkamba haraptam, majd gonosz mosolyt eresztettem meg Louis felé. –Nos, Larry, két fenntartással. –mondtam, mire a fiú már nyitotta volna a száját, hogy visszavágjon a ráragadt gúnynév miatt. Mutató ujjam a magasba emeltem és szigorúan megráztam azt. –Első: szeretném, ha letörölnéd a telefonodról azt a képet, amin kitüsszentem a tejet. –sütöttem le szemem. A fiúk heves nevetésben törtek ki, még a székemül szolgáló szőkeség is, így kicsit átrendeződött eddigi testtartásom. Harry a megszokott reggeli mély hangjával köszönt be nekünk, amit alig hallottunk a nevetéstől. Egy darabon engem figyelt, majd megrázta a fejét és tovább állt. A konyhába indult, én pedig megszabtam a második feltételt, hogy utána mehessek. Valami nem stimmelt vele, eddig nem viselkedett így, ha valaki mással látott. A másik kikötéssel megszabtam a további egymáshoz való viszonyulásunkat, mégpedig egy „Louik-törvényt” kértem, hogy állítsunk össze. Bár olybá tűnhetett, hogy megértjük egymást, ez egyáltalán nem úgy volt. Sőt a kezdeti megértésünk köddé vált és ő volt a legtöbb konfliktusom kiváltója. Felkaptam a fagylaltos dobozt, majd Harry után igyekeztem. Juliettnek adtam a dobozt, hogy készítsen belőle iható formátumot, mivel nekem fogalmam sem volt róla, hogy egyébként hogy kell.
- Mi bajod? –álltam mellé, a konyhapultnak támaszkodtam háttal. Ő egy poharat mosott el magának. Egy pillanatra rám nézett, majd visszafordult a teendőjéhez. Egy vigyort küldött a folyóvíznek, majd egy konyharuha után nyúlt, hogy megtörölhesse az elmosott eszközt. –Hahó. –böktem meg óvatosan, hangom mire a végére értem elhalkult. A fiú velem szemben állt meg, szemét az enyémbe fúrta.
- Inkább neked mi bajod. –nyúlt bele a hajába, kezével még jobban összekuszálta az amúgy is fésületlen frizuráját. Egy pillanat alatt pár centire szűkítette a kettőnk közti távolságot. Félve néztem fel rá.
- Csak mintha.. Féltékeny lettél volna. –kijelentésem kérdésnek hangzott, egy pislantás erejéig levettem róla a tekintetem, hogy ne kelljen látnom a reakcióját. Kezével állam alá nyúlt és felemelte annyira, hogy muszáj legyen a szemébe néznem.
- Csak furcsa, hogy hozzám nincs kedved, a másik percben meg már Louissal bohóckodtok. –mondta, miközben egyre inkább közelítette felém az arcát. Válla felett átpillantva ellenőriztem a helység ürességét és mikor nem láttam senkit a kezemmel átkaroltam a derekát. Finoman a számra tapasztotta a sajátját, majd heves csókba kezdett. Combomnál megemelve felrakott a pultra, de közben nem szakította meg a csókunkat. A hirtelen ajtó nyitás hangjára méterekkel arrébb termett tőlem. Juliett egy kancsóba hozta vissza a fagylaltot és a kezembe nyomta.
- Most akkor én visszamegyek. –köszörültem meg a torkom. Zavart voltam, hiszen majdnem lebuktunk. A fiú bólintott, majd rám ügyet sem vetve elsétált. Én is visszamentem a fiúkhoz, akik epekedve várták már a jeges finomság érkezését. Mivel én vittem nekik, ezért úgy határoztak, hogy kezdhetem. Ez persze nem gyávaság volt, vagy félelem, esetleg nem akarás, csak merő lovagiasság.
- Nézd, hogy húzza. –röhögte ki magából Louis a szavakat, közben gyötrelmesen verte az asztalt. Később jöttem rá, mikor a többiek következtek, hogy valószínűleg az arckifejezésemen nevetett annyira.
- Ha feles lenne, jobban menne neki. –kacsintott felénk az éppen elhaladó Harry, amitől félrenyeltem a számban lévő shaket és vad köhögésbe kezdtem. A mérkőzés számomra befejeződött ezzel, háromig jutottam el, aminél persze az összes fiú többet tudott meginni.

7 megjegyzés:

  1. Jaaaj,ez nagyon édes volt*.* Persze az elejétől rettegtem...
    Témaváltás!!!!xDD Remélem több is lesz Harry és Luis között,mert azért kár lenne,ha nem.Na ezt jól megaszontam.Na sebaj.Kedvesem,várom a folytatását!♥

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen! :) Annyira utálom, hogy a történet miatt nem írhatom le mi lesz, megőrülök. :D Igen, az eleje tényleg bizarr volt, de ez volt az utolsó ilyen jellegű rész. :))

      Törlés
  2. Az elején nem kicsit fagytam le.:DD A Luis&Hazza páros meg nagyoooon cukii :DDD Így tovább és hozd hamar a kövit :D

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm! :-) Sajnos az új neonos blogodra nem lehet regisztráció nélkül kommentálni, de nyomon követem a sztorit. :-) Ha nem leszek zombi, akkor rászánom magam :-D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úristen tényleg? Mármint el sem hiszem,hogy érdekel téged az a sztorim is.Nagyon örülök,hogy kíváncsi vagy rá.:DDD Zombi?:DDDD

      Törlés
    2. Tanulásban el- és kimerült élőhalott :-(

      Törlés
    3. :(( Majd lesz egy kis pihi és ha ez vígasztal,holnap PÉNTEEEK!! :DDDDD

      Törlés